Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. december) 12. szám, 733–808. p.

Most piheg az éj, s a holdkaréj
Csillog,
s mint holt rózsák,
Álmodnak a csillagok…
s befednek engem
bús, ismeretlen,
némán is zsongó, holt dalok.

Tán örökkévalóság igéz,
halk s tiszta a táj –
valami úgy fáj…

Felnyitnám kertek szélén
csendesen
apró ajtók holdfénnyel játszó
árnyékát…
s ó, lent, virágok mögött
áll árnyékom,
valamit int, s elfedi arcát.

Csak az égen feledkezik
fénysugár,
ó, felemelt kezem mélyén
fehérebb már a szárny…

Az óramutatón
piheg a holdkaréj,
a csend fekete parthoz ér…

Egy sikoly rólunk feledkezik.