Hideg ércek közt, rejlő kő ölében
nem álmodott az arany oly merészet,
hogy valakinek szíve fölött érem
vagy pénz lesz, ha aranyformáló végzet
évezredes álmából felkutatja.
S mint öntudatlan anyakőbe zárván
nem tudja az arany, sem a márvány,
mily sorsot rejt az ötvöskéz s a véső:
így te sem tudod hűs márvány-voltodban,
magadat rejtő asszonyi sorsodban,
hogy a lelkedet mely ősi, meztelen
mivé formálhatná ötvöző kezem.
Lelkemben rozsdás műszerek pihennek,
s a tétlenségtől lassan tönkremennek,
míg lelkedet várom, az Anyagot. –
Hiába álmodom, hogy majd faragok
egy csodált, mellyel művész remekelhet:
te csak megmaradsz kőnek, idegennek.
S míg reád várok itt, a műteremben,
addig tárt ajtós, üres élelemben
egy asszony suhan tova, mint az árnyék.
Fejlesztette: GAS Softwares