| Kedves,
hűsítő csókodban a csend vert fészket,
sátort ütött, s éreztem minden idegemben,
a földgolyóbis sokféle tarka éneke
nap nap után, mi bennem egybezúg,
csókod nyomán harmóniába rendeződött.
Alábukott a nap,
és akkor arcunk bronzba gyulladt,
és szembeszegült a futó éjszakával,
szemünk között híd ívelt,
a vágy,
és szádat adtad.
Még egyszer felkavargott a daltömeg,
fényes madársereg,
s már áradt is bennem a tiszta himnusz,
erre épülnek új generációk,
s két elektromos sarokból:
életté pattant el bennünk a vágy.
Rohantunk,
s velünk a tavaszban kéjes fájdalommal felhasadó fák,
s háttérben csendben utánunk ballagtak a bölcs hegyek.
Hűsítő csókod lázát ki méri fel?
S ki tudja mérni csókunk végtelenjét?
Kedves,
hűsítő csókodban a csend vert fészket. |
Fejlesztette: GAS Softwares