Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. november) 11. szám, 661–732 p.

(Dráva menti motívumok)

Miroslav Krleža előszavával (Minerva kiadása, Zagreb)

Minden művészetben van tendencia még akkor is, ha nincs tendencia benne. Ez paradoxonnak látszó igazság, valójában azonban például éppen Krsto Hegedušić harmincnégy rajzában látjuk, hogy a szociális tendencia kihangsúlyozása nélkül, pusztán a valóságszerűségre törekvéssel mennyi tendencia él a képekben, ha azok az életet és a szó tiszta értelmében vett művészetet adják. Hegedušić, aki a Dráva mentén született, jól ismeri a maga vidékét, s jól ismeri a maga embereit, s mikor groteszknek tetsző rajzaiban a valóságot hangsúlyozza ki, akkor lehetetlen, hogy fel ne érezzük magunkban a megdöbbenést, amit ezek a szinte gyermekesnek látszó rajzok oltanak belénk, az érzést, hogy a művészet legmélyebbről fakadó és elsődleges megnyilatkozása szól hozzánk, s ráz meg bennünket, mutat rá tájakra, és mutat rá emberekre, embersorsokra, s rögzíti le mindezt a késő századok részére, amelyek majd utánunk következnek. Brughellel és Georg Grosz rajzaival rokonok ezek a rajzok, amelyekből a Dráva menti élet tárul elénk, s mégis mások, mégis Hegedušićot magát adják, a mai életet és a Dráva mentét, igazságokat tükröz felénk a keserű humor, amely ezekből a grafikai munkákból elénk csermelyez.[731]

Hegedušić csaknem minden képe a nincstelen emberek arcát tárja elénk, a nincstelen emberek mély, állati szomorúságát, s ha gazdag embert rajzol, azt is a nincstelenek szemének görbe tükrén látjuk, valami démonin, szatírával környezve. A Miholjaci koldusok c. rajzában a táj sivársága és a két emberarc annyira rokonok, mintha a tájképben is élő embert látna a művész, viszont a Vásár című rajzon az elfekvő sertés és gazdag sertéskereskedő kontrasztja mutatja a mégis rokonságot ördögi fintorral. A Lázárok végletekig leegyszerűsített vonalaiból a nincstelenség szomorú pokla ordít, s ezt érezzük a Napszámosok ebédnél c. képen is. De sok is lenne minden egyes képére rámutatni, hiszen minden képében az egyszerű és primitívnek látszó vonalak mögött maga az élet feszül és hánykolódik nyugtalanul. A valóság iránti mindem álszépséget letipró érzék és a részleteknek a kompozícióba való tökéletes és tudatos bekapcsolása jellemzik legjobban Hegedušićot, s avatják par exellence a mai, való élet művészévé. Nem hiába írt a könyvbe előszót Miroslav Krleža sem, aki számos regényében énekelte meg a Dráva menti vidék vigasztalan sarát és vigasztalan, szomorú életét. Az előszó külön mély és hatalmas képzőművészeti tanulmány, amely pontosan lerakja az író világnézetének pillérét, a másik pillér Hegedušić világszemlélete, és a kettő között pompásan összetartó híd ez a kötet, amely az új délszláv képzőművészet és irodalom egyik pompás értéke.