Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. december 15) 12. szám

Márkus Mihály: A magyarság és a szlávok

Szerkesztette: Szekfű Gyula. Írták: Divéky Adorján, Fügedi Erik, Gogolák Lajos, Gunda Béla, Hadrovics László, Kniezsa István, Lukinich Imre, Thim József, Trócsányi Zoltán, Zsirai Miklós. Budapest 1942. Kiadta a budapesti Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karának Magyarságtudományi Intézete és a Franklin Társulat. 278 1.

Az elfogulatlanságra törekvő magyarságtudomány – bár elsősorbani célja és feladata a sok tekintetben elhanyagolt önismeretünk tudományos és népszerű terjesztése – csak akkor végez tökéletes és teljes munkát, ha az előbb említett feladatok mellett figyelmét kiterjeszti a vele együtt élő és szomszédos viszonylatban élő népek életére, múltjára, a fennálló kapcsolatok vizsgálatára. Ez a gondolat vezethette minden bizonnyal a budapesti egyetem Magyarságtudományi Intézetének vezetőségét is, amikor a magyarság és szlávság egymáshoz való viszonyát, múltját, – előbb vázlatos előadásokban, majd pedig az elmondottakat könyv alakban is – megjelentette. Hogy eme elhatározásban mennyi elismerésre méltó bölcsesség rejlett, mondanunk sem kell, – különösen azoknak, akik az elmúlt húsz-egynéhány év alatt szláv nyelvű államkeretekben, kisebbségi sorsban éltek.
Letagadhatatlan igazság – mondjuk együtt Szekfű Gyulával –, hogy a német és török népet kivéve egyik népcsoporttal sem volt a magyarságnak oly régi és állandó, mélyreható érintkezése, mint éppen a szlávsággal. Viszont éppen ezekkel a szoros kapcsolatokkal fordított arányban van irodalmunknak és benne (valljuk meg őszintén!) tudományos irodalmunknak feltűnő szegénysége szláv vonatkozásokban és azok magyarázatában. Jogosan kérdezhetjük, hogy miért. Nagyon sok oka van; s ezek közül a legfőbb ok, hogy Magyarországon: „slavica non leguntur”. Sajnos, de így van. [575]
A Magyarságtudományi Intézetnek a szlávságról írott kis munkája igen nagy nyeresége a magyar tudománynak. Tartalmáról a szerkesztővel csak annyit mondhatunk, hogy a benn foglalt tanulmányok két csoportra oszlanak. Az egyik csoport a szlávságot általában írja le. Felrajzolja a szláv őshaza, ősműveltség, szétvándorlás kérdését, a szláv történet és műveltség egyes mozzanatait. A másik csoport a magyar-szláv érintkezések leírásával foglalkozik, különösen nyelvi, irodalmi, néprajzi téren. Szakirodalmunkban kezdeményezés az ilyen természetű munka. A szlávoknak a magyarságra, de még inkább a magyarságnak a szlávságra való hatását s ennek tényeit eddig nem ismertük. Voltak ugyan részlettanulmányok, amelyek dicséretes módon dolgoztak ki egy-egy területet (itt most pl. Mélich János érdemeit kell kiemelnünk), de átfogó munka nem állt rendelkezésünkre. A Szekfű által szerkesztett könyv sem elégít ki bennünket, de örülünk, hogy a kérdésekkel – ha csak érintőleg is –, de foglalkozik.
Szükségünk van olyan tanulmánysorozatra, olyan kutatógárdára, akik a szomszédos szláv népek mindennemű kérdéseiben teljesen tájékozódottak. Szükségünk van magyar nyelvű szláv szakirodalomra. Ezt követeli az a kulcshelyzet is, amellyel a Duna mentén egyedül csak mi rendelkezünk. A tanulmányok íróiban olyan gárdával rendelkezünk, akik látják a problémákat és az elvégzendő feladatokat. A magyarság és szlávság viszonyáról még sokkal többet lehetne mondani, tudnánk is mondani, különösen magyar szemüvegen keresztül. Őstörténetünk, néprajzi problémáink ezer megoldatlan kérdése a szláv források, szláv anyagközlések ismeretén oldható meg. Milyen keveset tudunk pl. a szláv népek őstörténetéről, ősműveltségéről. A tanulmányok olvasása közben nagyon szükségszerűnek láttuk pl. egy magyar nyelvű, magas színvonalú hungaro-slavica tanulmánysorozat megindítását, amit azonban bilingvis kiadásban szívesen forgatnának a szomszédaink is. Ebben azután megkapná mindegyik tudomány a maga helyét. Szinte kiaknázhatatlan a magyar-szláv történeti kapcsolatok, érintkezések sora.
Akármelyik tanulmányt nézzük, a hiányérzetünk – amit a fentebbiekben említettünk – mindenütt jelentkezik. Vegyük pl. Gunda Béla tanulmányát. A magyarság és a szlávság műveltségileg délen és északon szorosan egybefonódik. A műveltségformákban nincsen politikai és nyelvi határ. A kultúrjavak feltartózhatatlanok. A fiatal tudós kitűnő érzékkel mutat rá a népszomszédságból eredő műveltségi jelenségekre. Igen kívánatos volna, ha ezeket a kérdéseket egy nagy, összefüggő tanulmány keretében (akár könyv alakban) is feldolgoznák. Bizonyos, hogy a magyarság és szlávság néprajzi vizsgálata közben még számos eddig észre nem vett, új dolog kerülne elő.
A munkát a legnagyobb örömmel üdvözöljük, s csak egy óhajunk van, hogy a magyarság és szlávok tudományos problémáit a lefektetett elveknek megfelelően továbbra is napirenden lévőnek tartsuk. Foglalkoznunk kell vele, mert különben mások végzik el helyettünk, de a mi kárunkra.