Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. december 15) 12. szám

A Délvidéki Szépmives Céh műterem kiállítása

Hét festőt és egy szobrászt mozgatott meg mindössze ez a kiállítás, mely azonban mégis azt bizonyítja, hogy a Céh él, hat és tevékenykedik. A festők között egyetlen nyugtalanító „lázadót” sem fedeztünk fel, a fiatalabbak, sőt a nők is egytől egyig kivétel nélkül kiforrott és megállapodott alkotásaikkal szerepelnek elsősorban. Az az érési folyamat, mely a Céh tagjainak művészetét jellemzi, a már leszedett gyümölcs nemes konzerválódására emlékeztet bennünket, amelyből elpárolognak a felesleges nedvek, és megnemesednek az eredetileg vad és élvezhetetlen ízek. A benyomás, amelyet ez a kiállítás a látogatóra gyakorol, inkább megnyugtató, mint megrázó. Eloszlat bennünk egy csomó lappangó kétséget, s igazolja a Céh munkásságához fűzött várakozásainkat.
A kiállításon szereplők közül első helyen Baranyi Károlyról kell megemlékeznünk, akinek fáradhatatlan és áldozatkész tevékenysége a kiállítást megszervezte és létrehozta. Baranyi Károly újabb alkotásai közül mindössze az ósziváci Országzászló-emlékmű fényképfelvételével szerepel a kiállításon, amelyről azonban bátran megállapíthatjuk, hogy messze kimagaslik az utóbbi évek hasonló alkotásai közül. Alig hisszük, hogy ennél nemesebb veretű és szerencsésebb kézzel megfogott, témájában, felfogásban és monumentalitásban maradandóbb értékű alkotással a Délvidéken találkozni alkalmunk lett volna.
Csávosi Sándor művészetéről a Kalangya októberi számában olvashattunk kimerítő tanulmányt, s arról újabbat az itt kiállított néhány képe alapján sem mondhatunk. Hagyik István ezúttal is, mint mindig, az újvidéki művészkolónia legtevékenyebb és legtermékenyebb tagjának bizonyult. A megtalált és biztos kézzel tartott mondanivaló a legfőbb ösztönzője. Az ő képei azok, amelyek leginkább „mesteriek” anélkül, hogy egyetlen pillanatra is a mesterségszerűség benyomását keltenék. Hű önmagához anélkül, hogy önmagát ismételné. Minden képe figyelemre méltó és nagyfokú elmélyedő hajlandóságról tesz tanúbizonyságot.
Pandur Lajos inkább hajlamos bizonyos problematikusságra, akinek művészetét bizonyos nyugtalanság és megállapodatlanság jellemzi. Petrich Katalin képei a harmonikus színek és vonalak erényeivel ékeskednek. Mindig tartalmas és megnyerő, az újvidéki festőgárda egyik legmegkapóbb és leghatásosabb értéke. Ruzsicska Pál erősen festői hatásokra alapozott képei a maga útjait járó művészegyéniség kiteljesedett alkotásai.
Szervánszky Jenő, akinek képei Hagyik Istvánéi mellett egyébként a kiállítást dominálják, erősen hajlamos a színek és formák belső átlényegítésére, s ezt mindig a legbensőbb művészi sugallat ösztönzésének engedelmeskedve, ihletett kézzel valósítja meg.

[Kép 06] Az ósziváci országzászló talapzata Baranyi Károly szobrászművész alkotása. (Színes kerámia)

Érzéke a színhatások iránt rendkívül fejlett. Minden képe eredeti meglátásról és állandó fejlődésről tanúskodik. Veréb Ilonka a kiállítás legnőiesebben ható jelensége. Témái a derű, a harmónia és kiegyensúlyozottság sajátosan érzékletes megnyilvánulásai. Rokonszenves. [571]
Összefoglalóul ismételten csak azt állapíthatjuk meg, hogy ez a kiállítás beszédes bizonyítéka a Délvidék fejlett és folyton izmosodó művészeti életének, s ha jelentőségben nem is emelkedik magasan a hétköznapok eseményei fölé, megnyilatkozásában mégis a magyar alkotó Géniusz egyik ünnepi állomását képviseli, s alkalmas arra, hogy ápolja és ébren tartsa azt a szent tüzet, amelynek sohasem szabad kialudnia.