Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. december 15) 12. szám

Bodóhegyi Lajos: Őszi jelek

Az erdő néma, hallgatag,
Alatta csörg a kis patak,
Tükrére hull a falevél,
Az őszről, ím, e jel beszél.
És sok más: a szelíd libák
Csapata ősi jelt kiált.
Mikor még ők is költözők
Voltak, idézik az időt…
A méla, tarka tehenek
Tépnek haldokló füveket,
S amott egy pár, eke előtt
Vágyón nézi a legelőt.
Hol kis falusi pásztorok
Tüzének füstje kanyarog,
És fényt és árnyat váltogat
Felhőkkel az égboltozat…
Ni, egy lepke! Óh, még Te is
Incselegve kísértesz itt,
Hol napfoltos köntösbe jár
Sárguló képpel a határ?
Mint az az ember, aki még
Magasan hordja a szívét,
De sejtjeiben titkosan
Az élet lassúdva oson,
És hull belőle el a vér,
Mint őszi fáról a levél,
S rövid nyara hogy elszalad,
Belőle is csak váz marad… [552]