Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. december 15) 12. szám

Lázs Sándor: Ma te vagy minden

Tegnap még azt sem tudtam, hogy élsz-e,
szemed színéről mit sem tudtam,
s ma te vagy minden, mi kívül s bévül
él e körön, mit magam köré húztam.
Ma te vagy a levegőm s a vizem,
életem fűszere, méze, sója,
lelkemből fölszakadt nehéz sóhaj
s vágyaim hideg koporsója.
Az utca lármája téged harsog,
s téged rejt szobám hűvös csendje,
távoli hegyekről int két szemed,
mely mint a tengerszem, oly mély s szende.
Barna hajad az est vállán lebben.
s akácokról szívom be illatod,
te vagy az alkony s a tiszta reggel,
s téged őriznek fönt a csillagok.
Te vagy súlyos sírásaim mélyén
s nevetésem könnyű lepkeszárnyán,
miattad van minden boldogságom,
s miattad könnyes éjjel a párnám.
Ha mondanád, száz vers is dicsérne,
márványszavakba vésném alakod,
s égkék szemed gyémántjait arany-
rímekbe foglalom, ha akarod.
De jaj, csak messziről nézlek még, mint
parányi féreg a fénylő napot,
s lelkem ujjai téged keresnek,
mint házak falát a tétova vakok. [543]