(Onamo, namo…)
Arra, arra, a hegyek felé,
cárom vára – mondják, romba dűlt,
Arra, arra – regéli a nép –,
Hős gyűlésre népem egybegyűlt.
Arra, arra!… hogy lássuk Prizrent!
Hisz enyém az – én hazatérek!
Régi, kedves falai hívnak, –
Fegyvert ide… ha addig élek.
Arra, arra, hol cári várak
Romjairól a gonoszt hajtom:
„Menj, te dögvész, hagyd e tűzhelyet,
A kölcsönt már vissza kell adnom!”
Arra, arra, a hegyek felé,
Mondják, hogy már zöldel, a liget,
A Decsáni kolostor van ott,
Ima emel ott égig szívet.
Arra, arra, a hegyek felé,
Borul kék ég ívelő útja,
Szerb mezőkre, harci mezőkre…
Arra, testvér… készüljünk útra!
Arra, arra, a hegyek felé,
Lovaktól zúzva sikolt a Jug:
„Megbosszulni szent kötelesség!
Ide, gyermekek! Ide, fiúk!”
Arra, arra! – tompuljon kardom
Bordáikért – török bordákon.
A nyomorult rája kezéről
A béklyót is ezzel levágom.
Arra, arra, a hegyek felé,
Nyugszik sírja – mondják – Milosnak!…
Arra… egyszer megpihen lelkem,
Ha szerb többé nem leszen rab.
Fordította: Polácsi János |
Fejlesztette: GAS Softwares