Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. november 15) 11. szám

Csányi Piroska: Szent-Györgyi Albert

Finom vonású s mégis jellegzetes arcél, nyílt, büszke homlok, amely fölé kissé kuszált, ezüstös fürtök hullanak, és gyermekien kék, mosolyos tekintetű szempár, amelyben valami különös, hideg tűz fénylik. Többnyire szürke, puha szövetruhát visel, s olyan hanyag, szinte bohémes eleganciával hordja, ami csak kiválasztott ember sajátja lehet. A hangja kellemes, és modora végtelenül közvetlen, lenyűgöző. Első pillantásra inkább művésznek látszik, mint Nobel-díjas tudósnak. Bizonyos, hogy nem az a szigorú megjelenésű, komor, idős úr, akinek egy ilyen világhírre emelkedett tudóst elképzelhetnénk. De az egyéniségében, mozdulatainak harmóniájában és szavának zenéjében van valami egyszerűen nemes, valami akaratlanul felsőbbséges, ami a szellem arisztokratáját állítja elénk; ami a tudás gyümölcsének mindig önkéntelen tiszteletet ébresztő színe és illóolaja…
Kifogástalanul berendezett intézetében, a szegedi Horthy Miklós Tudományegyetem Orvosi Vegytan Intézetének laboratóriumaiban él itt, közöttünk már évek óta Szent-Györgyi Albert, az orvosi Nobel-díj egyetlen magyar tudósa. Itt érte a kitüntetés, amely világhírre emelte, és itt folytatja ma is az emberi haladás szempontjából olyan páratlanul nagy jelentőségű kutatásait. Az élet delelőjén – a közelmúltban volt 50 éves – már olyan magasra hágott a legszentebb célok felé vezető tudományos lépcsőfokon, ahonnan visszatekinteni tulajdoniképpen alkonyatkor is csodálatos perspektívát nyújthat egy ember számára, aki mindent elért, amiért érdemes volt élni. De Szent-Györgyi Albert előtt még ott ragyog pályájának további csúcsívelése, és az egyetemes emberi tudományosság érdekében – hisszük s reméljük, hogy még sok világra szóló jelentőségű felfedezéssel hoz majd újabb dicsőséget hazájára és az örök emberi kutatómunkára…
*
Szent-Györgyi Albert nevének említésekor az élet apró gondjai és örömei után loholó ember lelkében két fogalom merül fel: C-vitamin és a paprika… Ez utóbbi, ez a tősgyökeresen szegedi nevezetesség valahogy úgy társul az előtte említett „divatos csodaszerhez”, hogy homályosan tudjuk: ebből állította elő a szegedi egyetem világhíressége s városunk első számú idegenforgalmi „látványossága” a C-vitamint olyan nagy mennyiségben, amely már lehetővé tette a rendszeres kísérletezést és kutatást. Ennek története, a „vacsora legendája” már beleivódott az emberek lelkébe, s ott lapul meg valahol a kedvenc gyermekkori mesék színes álomképei között. Szent-Györgyi Albert egyszer vacsorához készült, és asztalán egy tál szépen fejlett, húsos és ropogós zöldpaprikát talált. Ekkor ötlött az agyába, hogy a zöldpaprika vitamintartalmát megvizsgálja, és íme: aranynál is értékesebb leletre, olyan nagy mennyiségű vitamintartalomra talált, amely minden várakozását felülmúlta. A most már nagy mennyiségben előállított C-vitaminnal nagy jelentőségű kísérleteket folytattak, és – a Nobel-díj, a világhír már nem sokáig váratott magára…
Persze, nem olyan egyszerű ez, mint ahogy a népszerű legenda elmondja. Maga Szent-Györgyi Albert említette előttünk egyszer közvetlen és szellemes előadási modorában, hogy a közönség nagy része úgy képzeli el a „felfedező tudóst”, mint lengő fehér szakállú, szigorú tekintetű öregurat, aki üldögél laboratóriumában vagy dolgozószobájában, és megfeszített erővel gondolkozik. Aztán egy ihletett pillanatban a homlokára üt, felugrik, és „Heuréka!” felkiáltással – feltalál valamit… Nem. Hosszú évek megfeszített munkája, verejtékes küzdelmek sorozata, tántoríthatatlan vasakarat, acélos hit és – természetesen – istenáldotta tehetség kellett ahhoz, hogy az egyetemes tudományosság számára értékeset alkothasson.
*
Minden ember adottságai családi tradícióiból fakadnak. Szent-Györgyi Albert ősei az egyik ágról katonák és közéleti emberek voltak, a másik ágról pedig komoly tudósok. Egyik dédapja: Szent-Györgyi Imre királyi személynök nagy szerepet játszott 1848-ban Erdélynek az anyaországhoz történt csatolása körül. Az erről szóló okirat az ő aláírásával je[498]lent meg. A másik dédapa: idősebb Lenhossek Mihály, Magyarország protomedicusa s a tudós Lenhossek-dinasztia alapítója. Szent-Györgyi Albert édesanyja nőtestvére volt Lenhossek Mihálynak, a nagy idegrendszer-kutatónak, és leánya Lenhossek Józsefnek, a tudósdinasztia második tagjának. Egyik ágon tehát katonák, országbírók és józan, gazdasággal foglalkozó földbirtokosok, a másik ágon pedig álmodozó tudósok vére ömlött Szent-Györgyi Albert ereibe, és ennek az adottságokat megalapozó vérvegyülésnek minden bizonnyal nagy része van abban, hogy 29 éves korára már olyan tudományos feladatot oldott meg, amely 44 éves korában a Nobel-díjhoz juttatta.
Az édesapja földbirtokos volt, édesanyja: Lenhossek Jozefa pedig a híres tudósdinasztia leánya. Mindhárom Lenhossekőse a budapesti anatómiai tanszék tanáraként szerzett elismerést a dinasztia nevének. Szent-Györgyi lelkében korán megmozdult a tudat alatti ösztön, amely a természettudományok felé hajtotta. Nagybátyja: Lenhossek Mihály hívta fel figyelmét a tudományokra. Tanulmányai kezdetén anatómiával foglalkozott, de ez az élettelen tárgy kevéssé érdekelte. Első anatómiai munkája, amely az üvegtestekkel foglalkozott mégis feltűnést keltett. A szem előkészítésének teljesen új módját tárta fel ebben a munkájában a szövettani vizsgálatokra való alkalmassá tétellel kapcsolatosan. Már ekkor kiütközött rendkívüli leleményessége és ötletessége. Rövidesen áttért azonban a biokémiára, amely téren később nagyszerű tudományos sikereit aratta.
Harmadéves orvostanhallgató volt, amikor az első világháború zúdult az emberiségre. Katona-őseinek akarása s bátorsága mozdulhatott meg lelkében, amikor önként jelentkezett, és az orosz hadszíntérre ment ki. Mint katonaorvos teljesített szolgálatot az orosz fronton, megsebesült, és ezüst vitézségi érmet szerzett. Orvos hadnagy volt, amikor leszerelt, rövidesen megnősült, és a nagy haláltánc elcsitulása után a pozsonyi egyetem gyógyszertani intézetében, Mansfeld professzor tanársegédeként helyezkedett el.
A békekötés után, amikor szabaddá lett számára a nagyvilág, bár itthon is elhelyezkedhetett volna, tudományszomja és tanulni vágyása külföldre vonzotta. Vállalta a sok harcot, néha súlyos anyagi küzdelmet is, csakhogy pályáján előrehaladhasson, és értékeset alkothasson. Csodálatos nyelvtehetsége mindenütt segítségére volt abban, hogy gyorsan beleilleszkedjék az idegen környezetbe. Rövid ideig Prágában, majd Berlinben dolgozott, utána pedig Hamburgban fogadták szívesen a fiatal magyar kutatót, s módot adtak neki arra, hogy kísérleteit folytathassa.

Kép 02

Hamburgból Strom von Leeuwen leydeni egyetemi tanár meghívását elfogadva Leydenbe ment, és mint Leeuwen adjunktusa dolgozott az ottani egyetemen. Leydenben csakhamar magára terelte a tudományos világ figyelmét meghökkentően ötletes és eleven kutatási rendszerével és azzal a kirobbanó életerővel, amely egyéniségéből, minden tettéből, munkájából sugárzott. Három évig dolgozott Leeuwen mellett, és innen a groningeni egyetemre ment, ahol Hamburger tanár fizikai intézetében helyezkedett el. Anyagi helyzete itt sem volt rózsás, családjával együtt sokat küzdött, [499] mégis itt született meg az a munkája, amely az első láncszem volt a C-vitamin és a borostyánkősav jelentőségének felfedezéséhez.
Másfél év múlva már Cambridge-ben találjuk a fiatal Szent-Györgyit mint Anglia Nobel-díjas fiziológusának: Hopkin professzornak munkatársát. Ez volt az első állomás életében, amikor anyagi gondok nélkül, nyugodtan dolgozhatott a tudományosság érdekében. De Cambridget, is ott kellett hagynia, mert kutatásait itt sem folytathatta úgy, hogy sikerre lehetett volna kilátása. A mellékvesében talált rejtélyes anyaggal kísérletezett ugyanis, amit később heruxonsavnak, majd aszkorbinsavnak keresztelt el, s ami tulajdonképpen nem volt más, mint – a C-vitamin. Ez az anyag azonban a mellékveséből oly parányi mennyiségben volt csupán előállítható, hogy komoly kísérletekhez annyi mellékvesére volt szüksége, amennyit egyedül a chicagói vágóhíd volt képes szállítani számára. A hírneve ekkor már tengerentúlra is eljutott, s a rochesteri egyetemre kapott meghívást. A Mayo fivérek támogatása folytán valósággal dúskált a legtökéletesebb laboratóriumi felszerelésekben, és sikerült is előállítania 25 gramm C-vitamint! Ezzel a „krőzusi” kinccsel visszautazott Cambridge-be.
*
Végre hazájában is felfigyeltek tudományos sikereire. Gróf Klebelsberg Kunó akkori kultuszminiszter volt az, aki európai látókörrel bírt itthon, és – hazahozta Szent-Györgyit. A szegedi egyetem élettantanára lett; az áldott emlékű miniszter, aki Szegedet annyira szívébe zárta, kedvenc városát akarta megajándékozni Szent-Györgyi Alberttel. Klebelsberg Kunó annyi pénzt bocsátott rendelkezésére, hogy berendezhette Szegeden Európa legmodernebb kutatóintézetét, s itt most már nyugodtan dolgozhatott. Érdeklődési köre elsősorban az oxidáció problémája felé hajtotta. A C-vitaminnal – amelyről akkor még nem tudták, hogy az valóban C-vitamin, csupán, mint aszkorbinsav szerepelt Szent-Györgyi kutatásaiban – egyelőre nem foglalkozott, mert az a parányi darabka, amit Cambridge-ből magával hozhatott, nem volt elegendő komolyabb kísérletek céljára. Arra azonban elég volt, hogy megvizsgálják: azonos-e ez a rejtélyes anyag a C-vitaminnal? Svirbely nevű amerikai munkatársával folytatta idevágó kísérleteit, s csakhamar bizonyossá vált, hogy a mellékvesében valóban a C-vitamin volt jelen. Most már izgalmas lett ez a kutatási terület, de nem volt anyag hozzá. Fel kellett hát fedezni azt az eljárást, amellyel nagyobb mennyiségű C-vitamint is olcsóbban állíthatnak elő. Végre is bonyolult eljárások után 2000 kilogramm paprikából sikerült Szent-Györgyinek fél kilogramm C-vitamint előállítani. Szent-Györgyi ebből a felbecsülhetetlen kincsből szétküldött a világ minden tájára, s mindenütt érdeklődő tudósok hajoltak most már az új életelixír fölé… Alig két esztendő telt el azóta, hogy Szent-Györgyi mellékveséből előállította a hexuronsavnak vagy aszkorbinsavnak nevezett C-vitamint, s máris – a paprikából előállított mennyiségű C-vitamin segítségével – sikerült megállapítani, hogy ez a csodálatos kristály feltétlenül ható ellenszere a skorbutnak, a csecsemőkori Möller-Barlow-kórnak, de igen jó eredménnyel alkalmazták belső vérzés, vesegyulladás, sőt pneumónia esetében is.
A szegedi Belgyógyászati Klinikán Rusznyák István professzor kísérletezte ki Szent-Györgyi Albert elméleti megállapításait, és a kísérletek közben újabb nagyszerű felfedezést tettek. A vérzékenységgel kapcsolatos kísérletek során rájöttek arra, hogy a C-vitamin mellett még egy vegyület van jelen, ami a vérzékenységet gyógyítja azáltal, hogy a véredényeket ellenállóbbakká teszi. Ezt az újabb életelixírt „citrinnek”, majd a paprika kezdőbetűje után P-vitaminnak keresztelték el.
1937 nyarán járta be a világsajtót a hír, hogy az orvosi Nobel-díjat ezúttal először ítélték oda magyar földön dolgozó magyar tudósnak: Szent-Györgyi Albert szegedi egyetemi tanárnak. A Nobel-díj, ez a fényes tudományos kitüntetés egyszeriben a trianoni csapás által porig sújtott, kicsi Magyarországra terelte az egész világ figyelmét. Szent-Györgyi Albert hősies küzdelmein, kitartásán és zsenialitásán keresztül ébredt rá a világ, hogy mit tud művelni a szellemi erő, mire képes a lelki nagyság, a tudás és az önzetlen, önfeláldozó munkarajongás! Szegeden, az alföldi csöndes városban [500] kivirágzott a szellem csodálatos fája, s ezt a virágzó királyi pálcát egy alig 40 éves magyar tudós tartotta a kezében ország-világ csodálatára! Nobel-díjat ilyen fiatalon tudós még alig nyert el!
*
Még néhány szót Szent-Györgyiről, az emberről. Aki őt közelebbről ismeri, az tudja és érzi, hogy csak azért sikerült ilyen fiatalon a csúcspontra érkeznie, mert amilyen lángelméjű tudós, éppen olyan nemes szívű, nagyszerű ember! Egyetemi intézetében megvalósította azt az utópiát, amiről a legideálisabb lelkű költők álmodnak évszázadok óta… A szellemi együttműködés eszményi valóságát érlelte meg, olyan kollektív berendezkedést produkált, amilyenre talán még a tudományos életben sincs sehol példa. Munkatársait – akiket mindig zseniálisan tud megválogatni – ellátja mindennel, hogy anyagi gondjaik ne legyenek, és csak a tudománynak, a kutatásoknak éljenek. Ebben a csodálatos kis társadalomban a legnagyobb harmónia uralkodik, testi és lelki jólét és talán nem is emberi értelemben vett boldogság…
Szent-Györgyi Albert nagyon sokat dolgozott a nemzetközi egyetértés felvirágoztatásáért, és nagy sikerei voltak ezen a téren is. Ő mondotta, hogy ha a nemzetközi politikában is olyan bajtársias szellem, olyan egyetértés és segíteni készség uralkodna, mint a tudományos világban, akkor a nemzetek szebb és boldogabb jövő elé nézhetnének.
Mint a Horthy Miklós Tudományegyetem első rektora megkísérelte, hogy az ifjúságot abban a szabad és a tudás elsajátításához nélkülözhetetlen szellemben nevelje, mint ahogyan külföldön, a nagy nyugati és tengerentúli államokban tapasztalta. Az ifjúság rajongott, s ma is rajong érte, helyesen: az ifjúságnak az a rétege, amely valóban a komoly emberi problémák majdani megoldására méltó lesz… Értékes emberi adottsága, hogy nagyszerűen tud bánni a fiatalokkal, és önálló gondolkozásra, tetterőre neveli őket.
Egyébként maga is fiatalos s még mindig hódító külsejű férfi. Ezt valószinűleg sportszeretetének köszönheti. Elve az, hogy a sportolás révén mindenki megtanulhatja a legfontosabb erényeket, az összetartás, gyors elhatározás, önfeláldozás és főleg a fair play, a nemes küzdelem szabályait. Orvostanhallgató korában háromszor nyert gyorskorcsolyázó-bajnokságot, kitűnően teniszezik, és meggyőződése, hogy a sportolással fenntartott testi kondíciója nagyban hozzájárult tudományos kutatásai sikeréhez.
Nagyon szereti a muzsikát, ott látni minden szegedi hangversenyen, és Mozart vagy Bach dallamainak hatására felragyog arcán a legszebb emberi érték: a nemes lélek tükörfénye. Az, ami Szent-Györgyi Albertet a világelismerést jelentő Nobel-díjhoz annyi küzdelmen át elvezérelte…