Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. november 15) 11. szám

Juhász Gyula: Magyar tél

A kicsi kocsma ablaka világos,
Fehér virágos, mint a temető,
Hol a nap éppen vérködösen áldoz,
S a hold sápadt sarlója egyre nő.
Az este jő, és a fehér keresztek
Nagy békessége integet felénk,
Szelíd magánya a mély, ősi kertnek,
Hol megpihen majd minden nemzedék.
A tünde ég pásztortüzei lassan
Kigyúlnak rendre, és az ég alatt,
A temetőben és a kocsmazajban,
Egy néma angyal halkan áthalad.
A szárnyakat hallják egy pillanatra
A vén ivók s bús holtak csöndbe lenn,
A Bodri szűköl, a havat kaparja,
S a kakukkóra megáll hirtelen.
Babona, bánat, borok és bátorság,
Mind összekapnak, és a kocsma zúg,
Fölzengenek az átkok és a nóták,
És döngetik a temetőkaput!