Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. november 15) 11. szám

Bálint Sándor: Szeged

Szeged, Magyarország második városa a Magyar Alföld déli részén, a Tisza partján terül el. Határa óriási: 140 000 katasztrális hold, lakosainak száma szintén 140 000-re tehető. Ebből mintegy 40 ezer a városon kívül, szétszórt földművestelepeken, a tanyákon él. E földrajzi körülményekkel is magyarázhatjuk, hogy a szegedi sors az ősi nomád csökevényektől kezdve a legmagasabb rendű európai életalakításig az emberi magatartásnak legszertelenebb változatait tükrözi, nemcsak története során, hanem manapság is. Furcsa végletek, a fejlődésnek bizonyos romantikus egyenetlenségei jellemzik ezt a várost, amelyet sokan a magyarság édesanyjának szeretnek nevezni.
Bár Szegedet csak 1199-ben említik az oklevelek, a helynek története mégis sokkal régibb időkbe megy vissza. Az archeológiai leletek bizonysága szerint, amelyből a szegedi múzeumnak igazán kitűnő gyűjteménye van, már ősidőktől kezdve lakott hely volt. Körülbelül kilenc kultúra rétegeit lehet kimutatni a magyarság letelepedése előtt. Ismerik a rómaiak is, Marcus Aurelius is megfordult ezen a tájon. Valószínű, hogy Attila hun király sátorvárosa is itt, Szegeden vagy legalábbis a környékén terült el. Éppen a legutóbbi kutatások mutattak rá azokra a tradíciószálakra, amelyek Árpád dinasztiáját Attilához, illetőleg a hunokhoz fűzték. Azt hisszük, hogy Árpád, a magyarok első fejedelme a hun hagyományoknak engedelmeskedik akkor, amikor az új hazában, a mostani Magyarországon éppen Szeged közelében, Szeren tartja meg az első nemzetgyűlést. Levervén Salán bolgár fejedelmet, először közeledik Attila ősi fővárosa felé. Megállapodik, és itt tesz először törvényt, hogy erről a históriai helyről dokumentálja népének az országhoz való jogát. Ez első országgyűlés emlékezetét a pusztaszeri bencés apátság ápolta a középkor folyamán.
Nem lehetetlen, hogy Szeged népe a keresztséget még Szent István apostoli térítése előtt bizánci rítus szerint vette föl, és csak később tért át a római szertartásra. A közelben ugyanis a bazilita szerzeteseknek már régóta kolostoruk volt. Ezt a föltevést igazolni látszik az a körülmény is, hogy a város legrégibb templomának védőszentje Demeter, a keleti egyház kedvelt szentje. Bizánci jellegű tárgyak az ásatások során is kerültek napvilágra.
Szeged már az Árpád-kor eleje óta az erdélyi sónak egyik fő lerakodó- és elosztóhelye. Szeged az elsők között lesz szabad királyi várossá a XIII. században. A város e hőskorának emlékezetét egy torony őrzi, amely elevenen tükrözi a francia cisztercita gótika hatását.
A város az Anjouk alatt is tovább virágzik. A magyar királyoknak különösen Nagy Lajos óta gondjuk volt arra, hogy a Magyarországtól délre és keletre élő szakadárokat és eretnekeket a római katolikus kultúra és a magyar királyság vonzási körébe állítsák.
A szegedi dominikánus kolostor ennek a missziós tevékenységnek egyik fő kiindulási pontja. Az 1318. évi lyoni nagykáptalan engedi meg, hogy Szegeden dominikánus konvent létesüljön. Működésének egyelőre csak hatalmas körvonalait ismerjük.
A dominikánusokénál nagyobb hatású a franciskánusok szegedi működése. Szeged legkésőbb a XIV. század legelején fogadta be Szent Ferencnek a rend enyhébb (konventuális) árnyalatához tartozó fiait. Templomukat Bertrandon de la Brocquiere francia utazó szépnek találta (1433), pedig ő ugyancsak sokfelé megfordult. Feltűnt neki, hogy az isteni szolgálat mennyire magyaros benne. Ez az adat talán a XV. századbeli közép-európai laikus mozgalom szegedi nyomaira utal. A bogomil, huszita eretnekségek Magyarország déli vidékein is annyira felburjánzottak, hogy visszaszorításukra a Szentszék Jacobus de Marchia ferencest küldötte apostoli inkvizítorként az országba. Jakab testvér rajongó fanatizmusával jelentékeny sikereket ért el. Huzamosabb ideig tartózkodott Szegeden is, bizonyára nem minden ok nélkül. Az Egyház szentként tiszteli.
Szegednek másik szent vendége a szintén Ferenc-rendi Kapisztrán János volt, akit a pápa legátusként azért küldött [481] Közép-Európába, hogy a török ellen keresztes hadjáratot hirdessen. 1455-ben fordul meg először Szegeden. Hallgatói nem fértek el a templomban, a szabadban kellett a számára szószéket rögtönözni. Onnan beszélt azután az Alföld népe előtt a kereszténység megmentéséről. Nem magyarul prédikált, csak Jézus szavát értik. Valahogyan Clairvaux-i Szent Bernát jut eszünkbe, a keresztes hadjáratok szelleme. A virágzó középkor hite, íme, a magyar pusztán még egyszer eleven valósággá válik. Kapisztrán vezeti Szegedről Hunyadi János társaságában Nándorfehérvár fölmentésére azt a keresztes hadsereget, amelynek Jézus a vezére. Győzelmük emlékezetét a katolikus világban a déli harangszó őrzi.
Mind Marchiai Szent Jakab, mind Kapisztrán Szent János a franciskánus-rend szigorú (observans) irányához tartozott. A szegedi observansok a Havi Boldogasszony tiszteletére fölépítik a ma is fennálló templomukat, amely hamarosan búcsúhellyé válik. A mozgalom távolabbi szegedi hatásaira még alább rá fogunk mutatni.
Szeged a XV. század folyamán mind műveltségre, mind gazdagságra, mind polgári szabadságra nézve az országnak egyik legtekintélyesebb városa volt, gyökeres magyar lakosságát tekintve pedig föltétlenül a legelső. A XV. században több országgyűlésnek színhelye, amelyet a török hadszíntér közelsége is magyaráz. A város erejének alapja polgárainak jóléte. Gazdagságát sóhordásból, halászatból, állattenyésztésből, gyümölcstermelésből, hajózásból és borkereskedésből merítette. Ötvösei legelsők az egész országban. XV. századi borexportunk monopóliumszerűen szegedi polgárok kezében van. A város gazdagsága közjogi emelkedését, a kettő együtt pedig kulturális gyarapodását segítette elő. Tele van az itáliai polgárvárosok szellemi éhségével, önbizalmával és alkotóerejével. Az ő fiai látogatják az összes magyar városok között – Budát sem véve ki – legnagyobb számban a külföldi egyetemeket, főképpen a bécsit és a krakkóit, de tanulnak a párizsi, padovai, bolognai, heidelbergi és wittenbergi egyetemen is.
A magyar irodalom igazán a XVI. században születik meg. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy bölcsőjét elsősorban szegedi fiak ringatták. Szegedi Gergely a zsoltárokat fordította magyarra. Szegedi Tar Benedek a házasságról való dicsérettel, Szegedi András Jeruzsálem pusztulásáról szóló biblikus versezetével, Szegedi Veres Gáspár Eurialus és Lucretiáról szóló széphistóriájával, Szegedi Lőrinc pedig Theophania című drámájával írta nevét a magyar irodalom hőskorának történetébe. Szegedi Szabó Gáspár a XVI. század legnagyobb magyar orvosa. Szegedi Kis István talán az egyetlen európai hatású magyar kálvinista prédikátor. Szegedi Gergely franciskánus barát a Sorbonne doktora, hazánkban az első, aki a protestáns tanításokat irodalmilag is cáfolja (1535) Pázmány Péternek, a legnagyobb magyar ellenreformátornak legősibb őse ő.
Művelt szegedi fiaknak e lázas munkálkodása a török hódoltsággal kezdődik meg. A város 1552-ben jut a török kezére. Szeged idegennek, pogánynak kerülhetett harmincadjára, de bujdosóvá lett fiai ugyanakkor különös hódítással dicsekedhetnek: a megoszlott magyarságnak, a magyar kultúra új stílusának válnak héroszaivá.
A város ugyan a többi meghódolt területekhez képest viszonylag még szerencsés helyzetbe jutott. Khász-birtok volt, azaz közvetlenül a szultánnak adózott. Szeged megmaradt népét mégsem ez mentette át a hódoltsági sors másfél-százados borzalmain, hanem a Ferenc-rendi observans templom és kolostor, amelynek története hosszú időkön keresztül szinte azonos a város történetével. Ez a templom tartotta együtt a maga misztikus erejével, és védelmezte meg a pusztulástól, szétszéledéstől Szeged népét, biztosítván általa a magyar életnek és a katolikus hitnek szakadatlan szegedi folytonosságát immár ezer esztendő óta. Ez a templom a barbár pogány tengerben az európai keresztény szellem világítótornya és messze vidékekre sugárzója.
A szegedi franciskánusok nagy nemzeti hivatást teljesítenek. Ismeretes, hogy a török csak Szent Ferenc szegény és alázatos fiait tűri meg a hívek között. A szegedi kolostor hatalmas missziós területnek középpontja, amelynek köre egész Dél-Magyarországra kiterjed. Hatása egyetemes. A portától az egész birodalom területére érvényes útleveleket szereznek a szegedi klastrom szerzetesei. Van úgy, hogy még Sztambulban is szegedi pap vigasztalja a magyar rabokat. Az obser[482]vans szellem most virágzik ki a szegedi lelkekben igazán. Gyökereit mártírok vére is megszenteli. A lelkipásztorság gondja mellett tanítómesterei, orvosai is. A szegedi kolostornak hatalmas kertje volt, amely gyógyító füvekben, egzotikus növényekben, hatalmas fákban egyaránt bővelkedett. Alkalmasint a barátok tanították meg népünket a dohánykertészetre. Ők plántálhatták be török földről és ismertették meg népünkkel a paprikát is, amely később olyan nagy hírnévre fog jutni, és amelyet először a malária orvosságául használtak. És ami a legfontosabb: tartották a keresztény népben a lelket, táplálták benne az európai szolidaritásban való hitet, amely 1686-ban olyan csodálatos erővel és heroikus lendülettel mutatkozott meg, mint a keresztes háborúk óta egészen napjainkig egyszer sem. Buda visszafoglalása (1686. szeptember 2.) után Károly lotaringiai herceg fővezér De la Vergne tábornokot bízta meg Szeged ostromával. E francia katona igazi keresztény lovag, aki maga is ott küzd seregének élén. Hamarosan megsebesül, pár napi szenvedés után meg is hal: életét adja egy nagy követelményért, a keresztény Európáért. Ott nyugszik a barátok templomában ma is. Szeged visszafoglalásának híre Európa egykori köztudatában is hullámokat vert.
A XVIII. századbeli Szegeden nagyarányú, jelenünkre is kiható változások mennek végbe. Sok idegen vándorol be, közöttük franciák is, akik azonban lassan elmagyarosodnak. A folyamatra, a miliő érzékeltetésére a legklasszikusabb példa Dugonics András, a híres magyar író. Nagyapja bunyevác bevándorló, aki talán még magyarul sem tud, édesapja kétnyelvű, ő maga már „a nemzeti lélek tüzes ébresztője”.
E bevándorlásokkal egyidőben és talán kapcsolatban Szeged ősnépe számos rajt ereszt a török dúlta déli vidékekre. E kivándorlók megtartják a maga ősi tisztaságában szegedi tájszólásukat, szokásaikat, sajátos etnográfiai vonásaikat. Természetesen a rokonsági kapcsolatokat is fenntartják nemzetségük otthon, Szegeden maradt tagjaival. Az ősi ferences kegyhely búcsúnapja most új fényben kezd ragyogni: nemcsak a búcsújárás, azaz a vezeklés és elégtétel alkalma, hanem hazatérés is a közös múltba, a szegedi sors ősi egységébe.
A XVIII. századnak másik nevezetes eseménye, hogy a város 1720-ban letelepíti a piaristákat elsősorban azzal a szándékkal, hogy az akkori nemesi Magyarországon legyenek saját köréből, a polgári rendből való tanult fiai, akik a hivatal megnőtt kívánalmainak meg tudnak felelni, és tanultságukkal a város érdekeit mindenhol meg tudják védelmezni. A gimnázium ezt a hivatását be is töltötte, igazi missziója azonban sokkal szélesebb körű lett. Szellemi vonzóereje kiterjed egész Dél-Magyarországra, sőt Horvátországra is. A pietas szelleme egyesíti és hatja át a szegedi polgárfiat és arisztokrata csemetét, magyart és idegent, keresztényt és zsidót egyaránt.
A szegedi néptalajból és a piarista iskola nemzeti-barokk miliőjéből sarjadzik ki Dugonics András (1740-1818). Dugonics Szegednek első tudatos szószólója a magyar szellemi életben. Ő talán az első magyar ember, aki rádöbben a tájnak, a szűkebb hazának, a szülőföldnek különös emberi erejére, inspiráló szépségére. Hősei a körülményes, rubato-mód muzsikáló szegedi tájszólásban beszélnek, a szegedi karaktert próbálják reprezentálni. Regényei ellen sok és jogos kifogást emelhet az irodalmi kritika, egyet azonban sokszor elfelejt: Dugonics András hívja életre a magyar olvasóközönséget. Alkotásain keresztül Szeged, ez a folytonos magyarságú város tüzelte a rendi Magyarországot szellemi egység, nemzeti közvélemény megteremtésére.
Említsük még meg, hogy a XVIII. század végén a francia divat és szellem a művelt szegedi polgárság körében jelentékeny hódítást tesz.
A XIX. századnak is megvan a maga jellemző szegedi népmozgalma, a tanyák települése. Ismeretes, hogy az alföldi puszta a középkorban még tele volt virágzó településekkel. A török hódoltsággal azonban a helyzet megváltozott. A török szpáhik (hűbéres zsoldosok) szolgálatuk fejében egy-egy falut kaptak a meghódított területen birtokul. Ez az adományozás azonban mindig csak egy személynek szólott, sohasem öröklődött. Így aztán a szpáhik igyekeztek a hűbérül kapott birtokon minél többet összeharácsolni. A kizsákmányolt lakosság a török kincstári városokba szökdösött, amelyek hűbéri kötelességeiket közvetlenül a portánál váltották meg évi adóval. Ennek fejében [483] aztán viszonylagos nyugalmat élveztek. Ilyen khász volt Szeged is. A menekülő lakosságot a város befogadta ugyan falai közé, az elpusztult községek területe azonban az ő határát növelte. Az elnéptelenedett területeken, jobb híján nomád állattenyésztést folytattak. A városra tehát jó ideig a tekintélyes, bár éppen nem kizárólagos állattenyésztés jellemző. Szeged emellett ugyanis a XVIII. században újjáépülő Dél-Magyarországnak gazdasági középpontja a tiszai kereskedelem révén. Igen sok kereskedő, halász, hajós, hajóács, vízimolnár élt a Tisza után.
A XIX. század új közgazdasági szelleme és találmányai azonban Szegedre is nevezetes hatást gyakorolnak. A folyószabályozás, vasutak, gőzhajók és gőzmalmok a hagyományos életformákat gyökerükben megrázzák. A lakosság fokozatos szaporodásával az állattenyésztésnek lassan el kell tűnnie. Az így felszabaduló területeket azután földművelésre fogják. Kialakul a tanyai gazdálkodás magyar különlegessége. A tanya fejlődésének első mozzanata, amikor a család és az igásjószágok rögtönzött fedél alatt a nyarat teljesen a várostól távol eső földbirtokon, a tanyán töltötték, télire azonban visszatértek a városba. Ez a forma Szegeden már napjainkra eltűnt. A fejlődés második állomása szintén tünedezőben van: az új házasok kikerülnek a tanyára, életük java részét ott töltik el, és csak öregségükre jönnek haza, hogy eljárhassanak a templomba. A tanyaalakulásnak harmadik állomása az, amelyet Szegeden tipikusnak mondhatunk: a család egész életét tanyán tölti, és ott is hal meg. A tanyai lakóhely szegedi állandósulásának aztán az a következménye, hogy különösen a tehetősebbek tanyája a maga organikus kiépítettségében a farmokra emlékeztet. A szegedi földművelésnek nagy hírű specialitása a paprika, amelyet az ételek ízesítésére használnak. A paprika adja meg a magyar konyhának utánozhatatlan jellegét.
Szeged történetében megrendítő katasztrófa, de egyúttal korszakos esemény az 1879. évi évi árvíz, amely a városnak mind külső képét, mind pedig szellemi arculatát gyökeresen megváltoztatja. A történelem folyamán a Tisza több mint harmincszor öntötte el a várost, lakosai azonban megható hűséggel ragaszkodnak hozzá: mindig újjáépítik. Ez a katasztrófa azonban valamennyit felülmúlta. A Tisza árja a város 5723 háza közül csak 265-öt kímél meg. A lakosság földönfutóvá válik. Vigasztalására megjelenik a király, I. Ferenc József is. Szállóigévé vált szavaival: „Szeged szebb lesz, mint volt!” – kezdődik a város újjászületése. A részvét igazán egyetemes. Egész Európa segítségére siet Szegednek. Párizsban Bontoux, a híres bankár indított gyűjtést. Felhívásában utalt arra, hogy 1870/71-ben, amikor 300 ezer francia katona fogságba esett, a magyar nemzet segítő akciót indított, és éppen 300 000 frankot küldött Párizsba. Elérkezett az a pillanat, hogy a franciák leróják hálájukat. A felszólítás eredménye több mint 200 000 forint lett. A francia áldozatkészséget Szegeden a Párizsi körút elnevezés is megörökítette.
Szeged népe megfogadja, ha sikerül a várost újjáépíteni, templommal fogja háláját Szűz Mária, az Auxiliatrix Szegediensis iránt kifejezni. A várost Tisza Lajos királyi biztos (a híres Tisza István nagybátyja) a legmodernebb városrendezési elvek alapján építette föl. Különösen báró Hausmann, Párizs újjáépítőjének tervei nyújtottak neki sok üdvös tanulságot. Az Eiffel-cég építi meg a magyar Feketeházy János tervei szerint a hatalmas Tisza-hidat.
A város gazdasági téren is megerősödik, és egyes iparcikkeivel jelentős hírnévre tesz szert. Alig néhány évtized alatt alakul ki a tanyavilágban Szegednek immár világraszóló paprikakultúrája, amelyen voltaképpen az egész város gazdasági jóléte felépült. Malomiparát, szalámigyártását, textilkészítményeit, bútorait külföldön is elismerik. Egyes kézműiparok valósággal magyar iparművészetté nemesedtek. A szegedi papucs sajátos alakjával és díszítésével fogalommá lett.
A szellemi újjászületés kezdete az volt, amikor Somogyi Károly esztergomi kanonok nagy értékű, 43 000 kötetből álló könyvtárát a népműveltség emelésére Szegednek ajándékozta. Állománya ma már 200 000 kötet körül mozog. Misszióját dicséretre méltó okossággal tölti be. Innen, Szegedről indulnak útnak a századforduló legreprezentánsabb magyar regényírói: Mikszáth Kálmán (1849-1910), Gárdonyi Géza (1863-1922) és Herczeg Ferenc (1863) Ezekben az időkben eszmélt a szegedi magyarság legigazabb ön[484]magára Tömörkény István (1867-1917) és Móra Ferenc (1879-1934) műveiben, a magyar irodalmi provincializmusnak e remekeiben, továbbá Juhász Gyula (1883-1937) verseiben. Juhász a magyar Parnassiens egyik vezéralakja, aki szülőföldjének és magányosságának elefántcsonttornyába menekül korának zűrzavara elől.
A szegedi képzőművészet fejlődése, ha nem is egyenletes, mégis büszkén vallhat néhány egészen kiváló művészt magáénak. Elég csak a tolsztojánus Károlyi Lajos (1877-1927) átszellemült képeire, Nyilasy Sándor (1873-1934) népies impresszionizmusára, a Párizsban élő szobrásznak, Csáky Józsefnek (1888) annyiszor elismert művészetére utalnunk.
A világháború apokaliptikus borzalmaiból Szeged a maga 12 000 hősi halottjának rettenetes dicsőségével veszi ki a részét. Monumentális egyszerűségű emlékművüket Aba-Novák Vilmosnak, a világhírű magyar festőnek megrendítő freskóival 1937-ben avatták föl. A Habsburgok Monarchiájának összeomlása után, 1918. december–1920. március között Szegedet franciák tartották megszállva, és ezzel megkönnyítették a magyarországi bolsevizmussal szemben a nemzeti újjászületés, a magyar konszolidáció munkáját, amely 1919 folyamán Szegedről indult ki. A tiszteletreméltó De Tournadre francia tábornok, városkormányzó távozásakor a francia klasszikusoknak Lemerre-kiadását adományozza a Somogyi-Könyvtárnak.
A háború utáni Szegednek elölről kell kezdenie életét, mint a történelem során már annyiszor. Határvárossá lett a határvárosok lüktető élénksége nélkül. Ugyanis mindazokat a területeket elveszti, amelyek eddig szellemileg, gazdaságilag az ő vonzóereje hatása alatt állottak. Mondanunk sem kell, hogy ez micsoda visszaesést jelentett. A háború előtt Magyarországnak egyik legnagyobb iskolavárosa, a Délvidék ifjúságának jó része nemzetiségre való tekintet nélkül itt végzi középiskolai tanulmányait. Olyan iskolákba, amelyeknek azelőtt 1000 növendéke volt, most 70-80 diák jár. Közlekedési jelentősége is aláhanyatlott. Azelőtt Magyarországnak egyik igen nevezetes vasúti csomópontja jelentékeny nemzetközi relációkkal. Most ennek is vége. Egyetlen régi álma teljesült csak, igaz, fájdalmas körülmények között: egyetemi várossá lesz, mert a trianoni szerződés után a kolozsvári magyar egyetem itt kapott hajlékot. Ekkor indulnak meg Szegeden a háború utáni Magyarország legnagyobb szabású építkezései, melyeket gróf Klebersberg Kunó közoktatásügyi miniszter személyesein irányított. Terve az, hogy a centralizált magyar szellemi élet budapesti egyeduralmát megszüntesse, és erős vidéki kultúrcentrumokat építsen ki. Szeged sorsa különösen a szívén fekszik. A város maga is áldozatkésznek bizonyul. Élni akarásának szimbóluma, az árvízkor tett ígéretének beváltása, a Fogadalmi-templom hatalmas arányaival, neoromán vonalaival még a XIX. század polgári formanyelvén szólal meg. A város és állam szövetkezésével egészen új egyetemi városrész épül fel. Klinikái, laboratóriumai, intézetei a tudomány természetszerű művelése mellett sajátos magyar problémák megfejtésén is fáradoznak. Különösen kiemelhetjük Szent-Györgyi Albert professzor nagyhírű biokémiai kutatásait, amelyeket legutóbb a Nobel-díjjal koszorúztak meg. Egyik legnevezetesebb fölfedezése a C-vitaminnak a szegedi paprikából való előállítása. Szent-Györgyi különben az első magyar Nobel-díjas tudós.
Az egyetemi épületek egyik szárnyát a Fogadalmi-templom előtt modern felfogású árkádsorrá képezték ki, amely egyúttal a magyarság nagyjainak szolgál szoborcsarnokul. A templom és az árkádok monumentális teret, a legartisztikusabb magyarországi térkompozíciót fogják közre, amelyen a magyar szabadtéri játékszín kezd állandósulni.
Letesszük tollunkat, portrénkat befejeztük. Talán sikerült a városnak egyéniségét igazolnunk, megéreztetnünk, hogy Szeged népét és történetét valami különös kettősség jellemzi: paraszti hagyományai szorosan a természethez kötik, de a lélek magányos passziói, a kultúra heroikus időtöltése, az egyéniség nemes kalandjai sem idegenek tőle. És ez a démonikus attitűd az, ami Szegedet hosszú múltja ellenére is fiatal, vitalitással, ambícióval és reménységgel teli várossá teszi. Bizonyos, hogy hazájának és az európai kultúrának még sok boldog meglepetést fog szerezni. [485]
1) A Nouvelle Revue de Hongrie 1938. évfolyamában megjelent tanulmány összevont magyar eredetije.