Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. november) 11. szám, 661–732 p.

19. I. Psalmus

Isten dicsőségét mondják az egek,
és keze munkájáról beszél az égboltozat.

Nap mutatja a napnak,
éj éjnek küld üzenetet.

És nincsen egy szava sem a nyelvnek,
mely ne hallatszana mindenütt.
Bejárja a földet rezgése:
szavai megérintik a világ végét.

A napnak ő itt sátort állít,
ki mint vőlegény jön ki a templomából,
friss sugár – kinek ez utazás tetsző.

Az ég elején van az indulása,
s a menny végén zárja be a kört:
és semmi sem rejthető el – az ő melege elől.

43. Psalmus

Ítélj meg Isten! – ismertesd lényemet az
istentelen néppel,
a hazug és tévelygő embert –
javíts meg engem!

Isten: te vagy az én erőm! –
miért dobsz el engem?
Miért szomorítanak el
engem ellenséges ínségek?

Küldj világosságot – a te igazadat,
hogy engem vezessen!
Vezessen a világod partjára:
sátorodba.

Elérem akkor, Isten, oltárod.
Örömök Ura,
és hárfa hangjánál dicsérlek,
Isten, Istenem!

Mi tört le téged, ó, lelkem,
szomorú miért vagy?
Remélj Istenben, ó, dicsérjük mindig őt…
Istent, a megmentőt!