Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. október 15) 10. szám

Nánay Béla: Dr. Kemény Gábor: Egy magyar kultúrpedagógus, Nagy László életműve

(A Nagy László Könyvtár 9. száma, Budapest, 1943)

A pedagógiai munkák szürke unalmukkal, szűk látókörükkel, fontoskodó pedantériájukkal megóvják az olvasót attól, hogy kézbe vegye őket. Ha aztán akad olyan könyv, amely nem azonos, fel kell hívni rá a figyelmet: olvasható, sőt olvasandó. Ilyen Kemény Gábor könyve. Nem szorosan vett pedagógiai mű, nem életrajz, hanem egy alkotó szellem története, a magyar kultúra fejlődésének egy érdekes fejezete. Apácai – Eötvös – Schneller István – Nagy László jelölik a vonalát. Nagy László a magyar kultúrát a gyermektanulmányozáson át szolgálta, a magyarság, európaiság, az emberiség, a gyermek és benne a felnőtt problémáit kutatta, a részletekben mindig szeme előtt tartva a szintetikus egészet. Mialatt új utat tört a kutatásban, az alkotások egész sorát hozta létre, vagy sugalmazta. A Gyermektanulmányi Társaság, a Gyermektanulmányi Múzeum, az Anyák Iskolája, a Szülők Szövetsége, az Új Iskola – alkotásainak csúcspontjai.
Külföldön felfigyeltek rá. Itthon a viszonyok és a közszellem nem volt s még ma sem elég tisztult ahhoz, hogy kellő súlya szerint értékelje. Hiszen munkásságának zöme az első világháborút előző és követő szellemi kilengések idejére esik. „Milyen fájó ellenmondás – állapítja meg Kemény Gábor az Apácai Nagy László sorsáról emlékezve –, hogy ilyen nagy szellemek munkája nem látszik meg eléggé a magyar közéletben.” De éppen ebben rejlik a magyar tragédia, nem a tatárban, törökben és osztrákban. Hasonló, sőt nagyobb viharokat és elnyomást más népek is átéltek. Ellenben „ezerszer Messiások a magyar Messiások. Ezerszer is meghalnak, s üdve nincs a keresztnek, mert semmit se tehettek.” A hálás utókor – halvány kárpótlásul – csupán igazságot szolgáltat nekik. Kemény Gábor könyve nemcsak az elméleti igazságszolgáltatást akarja, többre tör: Nagy László eszméit elvetni széles köztudatban, hogy kicsírázzanak és teremjenek. [478]