Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. október 15) 10. szám

Csuka Zoltán: Herczeg Ferenc

A nagy író nyolcvanadik születésnapja alkalmából szerkesztette Korniss Gyula

(Új Idők Irodalmi Intézet Rt. kiadása, Budapest. 1943)

Herczeg Ferencet a Délvidék ajándékozta az országnak, sőt túl az ország történelmi határain, az egész világon élő egyetemes magyarságnak. S bár Herczeg nagyon korán elhagyta a Délvidék területét, és az ország fővárosában telepedett le, mégis műveiben és életében is hűséges maradt a Délvidékhez, ahhoz a szellemhez, amelyet ez a táj kora ifjúságában ajándékozott neki. Nyolcvan esztendőt kevés magyar író ér meg, s még kevesebb él meg teljes szellemi frissességben, de legkevesebb úgy, hogy élete nyolcvanadik évében is megőrizze teljes alkotóképességét és az egész ország megbecsülését. Mert Herczeg ezt is megőrizte, sőt elmondhatjuk, hogy műveit és őt magát is mindig jobban kiérlelte a múló idő, s mindinkább gránitkeménységűvé és ellenállóvá tette. Ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak műveiben tudott maradandót alkotni, nemcsak műveiben tudott friss maradni, hanem egyéni életében is mind magasabbra tudott emelkedni, életbölcsességében elmélyülni és egyre elmélyedőbb szeretettel szemlélni a körülötte kavargó és a gyűlöletben egyre jobban tobzódó világot. Ennek pedig nemcsak irodalmi műveiben, hanem egyéni életében is bizonyságát tudta adni; ma már azok is megértik és értékelik életművét és egyéniségét, akik azelőtt talán szemben állottak vele, és a napi vagy irodalompolitika harcaiban a másik táborban állónak vélték. A század eleje éppazért nem is tudott elfogulatlan bírálatot mondani róla vagy személyéről, mert Herczeg nemcsak az irodalompolitikában, de a napi politikában is részt vett, és bizony, évtizedeknek kellett elmúlniuk, amíg jobb- és baloldalon egyképpen lehet értékelni Herczeg Ferencet, életművét, alkotásait és egyéniségét.
A sors majd egy negyed századig fizikailag elzárta Herczeg Ferencet a Délvidéktől, sőt szülőföldjétől még ma is elzárja. De ez a negyedszázad sem tudta a lelki kapcsolatokat elszakítani közötte és a Délvidék között, bár ez a negyedszázad sok tekintetben nagyon megváltoztatta a Délvidék arculatát: redőit mélyebbé, pillantását komorabbá tette. Ezt Herczeg Ferenc is jól tudja, s életbölcsességére, tiszta látására jellemző, hogy mindezt ő maga korábbi műveivel kapcsolatban is leszögezte: tudja, hogy a mai Bácska már nem azonos a hajdani, békebeli Bácskával, a millenniumi esztendők hímpora éppúgy lehullott a magyar középosztály lelkéről, mint ahogy a délibáb is eltűnik a nyári égről, ha megjön az őszi zord idő. A fiatal Herczeg Ferenc műveit, a gondtalan Bácska középosztályának leírását sokszor támadták Herczeg irodalmi vagy politikai ellenfelei, mostani kritikusai azonban már azt is látják, hogy Herczeg már akkor sem helyeselte feltétel nélkül ezt a világot, amikor könnyed tollal megírta könnyelmű alakjait, már akkor megvolt kedvesen dorgáló szava hozzá, ha nem is támadta úgy, hogy elriassza bűneitől és saját magától is. Korniss Gyula Herczeg életművéről ír elmélyedő és remekbe faragott tanulmányt, de tudja, hogy még ez is kevés Herczeg egész oeuvre-éhez, és ezért a munkatársak legjobbjait szólaltatja meg, s világíttatja meg velük Herczeg egyéniségét és műveit. Herczeg Ferencben az életerő és a felsőbbrendű szellem nyilvánult meg, a Biosz és a Logosz, és a kettő egyesülése hozta létre a teljes életművet, amely az író hat évtizedes írói munkája és nyolcvan életéve alatt kialakult. S ennek az életnek egyik legnagyobb értéke és eredménye, hogy ezt a férfit a korán elért dicsőség és népszerűség sem tette gőgössé vagy önteltté; ellenkezőleg, minél nagyobbak voltak alkotásai, minél jobban megnövekedett népszerűsége, annál inkább növekedett benne a bölcsesség szerénysége, annál tisztábban látta a földi dicsőség hiú és hiábavaló voltát, s ha becsvágya növekedett, ez csak a továbbfejlődés és szellemi gazdagodás irányában nőtt, így növekedett műgondja, és így vált egyre erősebbé benne az író teremtő, alkotókedve. Herczeg Ferenc így maradt meg nyolcvanéves korában is alkotókedvében fiatal írónak, s így látja teljesen tisztán fiatalkori alkotásainak pozitív és relatív értékeit, így tudja helyesen értékelni saját magát és életművét. Irodalmi ízlése, amely már egész fiatal korában tisztán nyilatkozott meg, ma is érintetlenül él, s így érthető, hogy a személyi ünneplést ma is éppúgy elkerüli, mint ahogy ízlése és férfias szemérmetessége sohasem engedte meg ezt.
Schöpflin Aladár Herczeg Ferenc elbeszéléseiről ír tanulmányt. Herczeg novelláival indult el írói pályáján, a kiegyezés utáni új Magyarország új hangját jelentette. Az elvárosiasodó, asszimilált társadalom kifejezési formát keresett az irodalomban, s ezt hozta a kilencvenes évek elején Herczeg. Schöpflin mesteri jellemzést ad ezekről a novellákról, de mesteri jellemzést a korról is, amelyben ezek a novellák születtek, és döntő sikert arattak. Schöpflin szerint művészeti szempontból is tiszta és ragyogó alkotásokat jelentenek novellái, amelyekben már felfedezhetni a színműírót. Tóth László Herczeg társadalmi regényeit jellemzi, s leszögezi, hogy regényeiben nem akarta megreformálni a társadalmat, sem felforgatni, sem megmerevíteni nem kívánta, [477] de az író legmagasabb rendű ítélkezését gyakorolta fölötte, tükröt tartott eléje, melyben ez a társadalom tisztán láthatta vonásait. Tóth László a sokat ócsárolt Gyurkovics fiúknak is elégtételt szolgáltat tanulmányaiban.
Brisits Frigyes Herczeg történelmi regényeiről ír tanulmányt, s azok fejlődését rajzolja meg, míg Herczeg Ferenc eljut a történelemszemlélet legmagasabb fokára: értékeszmények hívőjévé és hirdetőjévé lesz. Voinovich Géza Herczeg színműveiről ír. Amit Herczeg adott, mindig irodalom volt, s drámái külön fejezetet jelentenek a magyar dráma és a magyar színpad történetében. Márai Sándor a nagy író tanulmányainak szentel külön esszét, s leszögezi, hogy ezekben a tanulmányokban a történetíró kútfőt, az olvasó gyönyörűséget talál. Szabó Lőrinc Herczeg meséiről ír. Bár kevés mesét írt Herczeg, de e mesék megragadó találkozásai a realizmusnak és a képzeletnek. Cs. Szabó László Herczeg Ferenc állandóságáról ír tanulmányt. Herczeget diákkorában szélsőjobbon látta, s ma – bármilyen komikusan hangozzék is – „baloldali” írónak számít. Pedig ő maradt, aki volt, magasabb szellemi szempontból került át ellenzéki oldalra. Az „országos író” helyét, az ő békebeli helyét ma egy szenvedélyes uszító tölthetné be, ő volna a mai középosztály írója, a „kegyenc”. Épp Herczeg értékének állandóságát és szilárdságát bizonyítja helyének ez a látszólagos megváltozása. Bethlen István gróf Herczeget, a politikust és a publicistát mutatja be, s életének két korszakát, az első világháború előttit és utánit rajzolja meg, kiemelve a Revíziós Ligában 1927 óta (akkor választották elnökké) végzett nagy munkásságát. Balogh Jenő a Magyar Tudományos Akadémia, Kéky Lajos a Kisfaludy Társaság és Herczeg viszonyát írja meg. Csathó Kálmán azokról a színészekről ír, akik Herczeg-szerepeket játszottak. Halasy Nagy József Herczeg életbölcsességéről ír kiváló és minden mondatában pontos megállapításokat tartalmazó tanulmányt. Galamb Sándor Herczeg kritikusait mutatja be, Fekete István az állatokat kedvelő Herczegről ír, és ad ezzel is igen emberi és mély jellemképet a nagy íróról.
Fitz József igen gondos és részletes bibliográfiát ad Herczeg Ferenc megjelent műveiről, az író oeuvre-jét műfajonként csoportosítva. Ez a könyvészet minden bizonnyal igen hasznos útmutató lesz az irodalomtörténészek részére, de a laikus olvasó is sok érdekes adatra bukkan benne.
A kötetnek méltó és nagy értéket ad az a saját kezűleg írt és facsimilében közölt köszöntő, amelyet vitéz nagybányai Horthy Miklós, a legelső magyar ember írt az írófejedelem nyolcvanadik születésnapja alkalmából. Végül meg kell említeni a kötet gazdag képanyagát, amely a nagy író életének egyes mozzanatait tárja elénk.
A tudós szerkesztő valóban elismerésre méltó munkát végzett a pompás kötet összeállításával s teljes képet nyújt a nyolcvanéves Herczeg Ferenc életművéről.