Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. november) 11. szám, 661–732 p.

Nyájas magasságban csüng a dombtetőn a ház,
de én mordan ülök benne, mint Jeremiás.

Hozza postámat a posta. Újság és levél
mintha mind olyanról szólna, aki rég nem él.

Hol a sok netán és hátha? Meghalt a jelen,
s ami hír fülembe ér, mind csak történelem.

Elsüllyedt a világ, és nem maradt élve más:
dombon ül, s fejet csóvál a mord Jeremiás.

Eltűntek és elsüllyedtek, s talán így a jobb:
míg itt voltak, kínzóbb volt, hogy egyedül vagyok.

Hozza postámat a posta: mennyi hír, divat!
Engem nem visznek magukkal, föl nem oldanak.

Mindegy! a világ süllyed, vagy én lettem halott:
akként élek, mint akik már változatlanok.

S mordan nézem, hogy köröttem a vak élet hal,
mint egy holt próféta, kit már senki úgyse hall.

Mint a nyílt szemű halottak, kiket régidőn
barbár törzsük künn hagyott, a nyájas dombtetőn.