Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. október 15) 10. szám

Pálóczy Edgár: A bánáti plébános

Ittebei és eleméri Kiss Ernőnek, az aradi tizenhárom örmény származású mártírjának, a szabadságharc legendás hírű honvéd altábornagyának szobrát, amelyet 1906-ban állítottak a nagybecskereki magyar hölgyek e város Fő terén, ma már hiába keresed, de a magyar ügy vértanújának földi maradványai ott pihennek az alsóeleméri plébániatemplomban, a családi kriptában, hogy mindenkor hitet tegyenek a bánáti magyarság önfeláldozó magyar lelkiségéről.
Ez a magyar lelkiség, amely a Bánát ősi magyar emlékeiből táplálkozott, hevítette és lelkesítette a Bánát jeles pap-íróját, akiről most, születésének centenáriumán emlékezem, hogy felidézzem nemes alakját, amely a magyarság örök értékei között ma inkább, mint valaha kér szót e hasábokon, mert kultúrmunkája igaz magyar kultúrmunka volt a legnemesebb emberszeretet jegyében a magyar Délvidéken.
Harmincöt éves volt Szabó Ferenc, amikor 1878-ban átvette az alsóeleméri plébánia vezetését, és majdnem két évtizeden át hirdette ott az Úr igéjét. Zichyfalván, Újmoldován, Nagybecskereken, Makón, Buziáson és Lázárföldön át vezetett oda lelkészi útja. Nagybecskerek nagy szülöttje ezt az utat magyarságtudatának izzó átérzésével járta végig. A sokrétű népesség korán felvetette benne a különböző népek múltja és hagyománya iránti meleg érdeklődést. Egész életútja, egész irodalmi működése igazolja, hogy a népek kölcsönös megismerésében és megbecsülésében látta az emberiség boldogabb jövőjének és szűkebb pátriájának: a Bánátnak is kulcsát.
Amikor az eleméri plébánián ott misézett a vértanú sírja felett, őt is hatalmába kerítette a genius loci varázsa: a torontáli föld ősi magyar hagyománya. A „Turul”-lal rokon „Torontál” ősi totemmadár nevével ékes vármegye, a Becse és Gregor nemzetségnek, a Bethlenek őseinek hajdan való földje magyar emlékeivel lelkesítette Szabó Ferencet. Itt fogtak össze a legkülönbözőbb származásúak igaz magyar munkára. A Csekonicsok, Karácsonyiak, Nákók, Dánielek, Talliánok és Gyertyánffyak voltak itt a magyarságtudat előőrsei. Innen indult Révai Miklós, a magyar nyelv legtudósabb búvára korszakot alkotó életútjára, és itt pillantotta meg a napvilágot az Alföld első nagy költője: Lenau Miklós, a legmagyarabb német költő. Itt, Őscsanádon ihletett Szent Gellért hajdan való kőkoporsója, és itt, a nagyszentmiklósi határban túrta fel a torontáli föld a magyar-bolgár ősi kapcsolatokat rejtő híres kincsleletet, amelynek csillogó aranyába vert díszítőelemei szinte misztikus fénnyel világítanak be a magyar-bolgár őstörténet rejtelmes világába.
Az eleméri plébánosnak, az egykori szegedi diáknak életútját eldöntötte a torontáli föld ősi hagyománya. A magyarországi katolikus papság annyi sok más jeleséhez hasonlóan ő is tollat ragadott, és történetíró lett, aki a történeti ismeretek népszerűsítését vállalta nemes életcélul.
A torontáli földön, a nemzetiségek egyik nagy magyar találkozóhelyén, ahol görög, örmény, szerb, német, spanyol, francia, bolgár és oláh népelemek sakktáblaszerűen gyarmatosítottak másfél évszázad folyamán, átérzett, hogy e népek összefogására csak a történetük ismerete vezet. Ez a tudat vezette tollát, és ez irányította később nagybecskereki plébános korában is, amikor megalapította a Nép- és Földrajzi Könyvtárt, amelynek keretében éppúgy megjelentette a szerb, mint a török nép első magyar nyelvű történetét.
Mecénások nem állottak mögötte, mi[462]sepénzekből – naponta olykor ötször is misézett – gyűjtötte vállalatához a kezdő tőkét. Paptársai támadták érte, de ő tántoríthatatlanul járta a kitűzött útját. Európa története 1789-től 1815-ig (Temesvár 1887-90), A legújabb kor története (N. Becskerek 1888), Angolország története (uo. 1892-93), Holzwarth Világtörténetének 9 kötetes magyar fordítása: nyolcvan kötetre rúgó irodalmi alkotásainak legkimagaslóbb állomásai. Kiadta Weiss János 22 kötetes Világtörténetét, megírta Amerika történetét. Munkássága a magyar Délvidéken egy történelmi intézet működésével ért fel.
Ám nemcsak mint történetíró, hanem mint mecénás is nagy volt a „torontáli plébános.”
Az általa írt és megjelentetett művekből közel 100 000 példányt, valóságos fejedelmi vagyont ajándékozott abban a korban középiskolai könyvtáraknak. Ha pedig tanulni vágyó diák kereste fel írásával, egy-egy forintért engedte át a többkötetes, nagybecsű műveket.
Szabó Ferenc működése nem kerülte el az illetékesek figyelmét. A király 1898-ban a Ferenc József rend lovagkeresztjével tüntette ki az érdemes férfiút. Egyházi főhatósága ugyanakkor a Boldogságos Szűz Máriáról nevezett bizerei apátságot ajándékozta neki, szülővárosa pedig 1901-ben őt küldte követéül az országgyűlésre.
Szabó ekkor már a tömegmunkának rokkantja volt. Az 58 éves ember valóságos aggastyán benyomását keltette. 1905-ben hunyt el. Temetésén kéz a kézben állott Nagybecskerek egész társadalma, amelynek magyarságtudatát ő erősítette a múlt fáklyafényének tüzénél. Áldás nemes emlékére…