Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. október 15) 10. szám

Deák Imre: Zombor város díszpolgára

Zombor város törvényhatósági bizottságát 1943. szeptember 17-én díszközgyűlésre hívta egybe dr. Deák Leó, Bács-Bodrog vármegye és Zombor város főispánja. A tárgysorozatnak egyetlen pontja volt: Herczeg Ferencnek a város díszpolgárává való megválasztása.
A közgyűlés megnyitása után dr. Deák Imre országgyűlési képviselő ismertette Herczeg Ferenc irodalmi és közéleti jelentőségét, ami után egyhangúlag megválasztották a város díszpolgárává.
Dr. Deák Imre beszédét az alábbiakban közöljük. A nagyszerű kiállítású díszoklevelet egy külön bizottság: Deák Leó főispán, Dr. Cserta Péter polgármester és dr. Deák Imre országgyűlési képviselő nyújtották át a jubiláló írónak.
*
Jelentős esemény gyűjtötte ma egybe városunk törvényhatóságát. Közéletünk, magyar társadalmunk egyik legerőteljesebb alakja, ma is még feljebb törő üstököspályájával országunk égboltjának ékes jelensége, a ragyogó tollú krónikás, meseszövő és lírikus, Délvidékünk szülötte, ma is önmagát közénk tartozónak valló óriása: Herczeg Ferenc most tölti be életének 80. esztendejét. Ez az esemény még a mai gondterhelt, viharos időkben is pillanatnyi megállást parancsol. Az ország egész társadalma megmozdult az ősz írófejedelem köszöntésére. Ő szerényen elhárított magától minden ünneplést, évfordulójának minden magyar részére való ünneppé avatását mégsem tudta megakadályozni.
Az ünnepi megnyilatkozások egymást követik, és az írófejedelem családi ünnepe az egész nemzet ünnepévé vált.
Önmagát becsüli meg az a nemzet, amely nagyjait értékeli. Magunknak sem szabad törpéknek mutatkoznunk az óriás mellett, de büszkén vallani magunkénak. És igenis keresnünk kell az alkalmat, hogy elmondjuk, mit köszönhetünk neki, mit jelent az ő irodalmi, nemzetnevelő munkássága népünknek, mert hiszen ezzel is csak az ő legsajátosabb misszióját végezzük. Mi nem csak olvasói, csodálói kívánunk lenni írásaiban megnyilvánult géniuszának, nemcsak követői a csodálatos finomságúvá cizellált mondatokba foglalt tanításainak, mi igéit, szellemét hirdetni is kívánjuk. Mondanivalóján, élete példázatán keresztül annak valóra váltásáért, amelyért dolgozott.
Mert az idő az elmúlt évtizedeiben és a ma viharos napjaiban sokkal inkább, mint bármikor azelőtt, kérdezi a nemzetet: ki vagy, mit akarsz, hogyan remélsz megmaradni az óriás világerők ütközői között?! Feleletet pedig csak az a nemzet adhat, amely vállalja azt, hogy legyen – akarja és remélje önmaga életét.
Fokozottan kell tehát azon munkálkodnunk, hogy a magyar szellemiség nagyságaival és értékeivel egyre mélyülő közösségi öntudatot és érzést megteremtsük, megbecsüljük, és mintaképül válasszuk azokat a véreinket, akik mindig igaz magyarok, de mindig igaz emberek is tudtak lenni.
Ezért kell az ünnepeltnek is ezt a szerény tiszteletadást megbocsátania, hiszen egy misszionáriusnak sem lehet közömbös, ha gondolatait, melyekbe egész lelkét öntötte, mások is megbecsülik és hirdetik.
Mily hatalmasan ívelt pályája már kezdetben, és milyen csodálatos egyéniség bontakozik ki a mind nagyobb és nagyobb sikerek között! Szinte esztendőnként jelennek meg újabb és újabb munkái. A hivatottak belső tüze szítja benne a lángot, alakjait a prózai irodalom minden műfajában elevenítve megrögzíti nemcsak korának, de a múltnak is számtalan tanító, nevelő eseményeit.
Munkáinak sorozatos megjelenése között újabb és újabb kitüntetések érik. A „Pogányok” című hatalmas regényének megjelenése után, amikor egyhangúan és örömmel ajánlották a bírálóbizottság tagjai az Akadémia Péczely-díjára, Horváth János azt írta róla, hogy új életre keltette irodalmunkban a történeti regény műfaját, [433] s mintegy gyökereiben ragadta meg a magyarság egyik nagy problémáját. Jókai halála után a Petőfi Társaság elnöki székébe emelik, ahol méltóan foglalhatja el Jókai helyét, róla Emlékezéseiben is mint mesteréről ír. „Szent részegséggel – írja –, mint baccháns Dionüszosz szent ligetében, úgy botorkáltam Jókai csodakertjében. Életem egyszerre forró és színes lett. Meg voltam győződve róla, hogy a költő és köztem valami személyes kapcsolat létesült. Senki úgy meg nem értheti, mint én. Egy nemes, hatalmas, bölcs barátra tettem szert, aki védően terjeszti kezét az én éretlenségem fölé, és aki mélységet és méltóságot ad az iskolásfiú életének.”

[Kép 01] A díszpolgári oklevél

Ebben az ünnepi pillanatban azonban Herczeg Ferencről nem irodalmi méltatást kívánok adni, bár hozzá csakis írásain keresztül férkőzhetünk igazán, és csak ezáltal ismerhetjük meg igazi lényét. Alkotásai nem csupán esztétikai alkotások, a szépérzékkel együtt rezeg benne vallásos, erkölcsi, nemzeti, politikai, társadalmi vagy egyéb indíték is és az ezen eszmék mögött meghúzódó érték mint eszmény.
Széchenyi ideálja: az emberi műveltséggé magasztosult magyar kel életre benne. És ha Széchenyi ideáljának teljességét látjuk ünnepeltünkben kibontakozottan, virágba fakadóan, kimutatható eredményeiben, akkor látjuk, hogy művészete mellett a legteljesebb ember is. Életének igazsága és törekvése egy teljesen lelki, általánosan emberi gondolat: az ember egész erkölcsi lényének kiművelése. És így, mint magyar ember is, ebbéli mivolta teljessé vált… Csak ez lehet egyedül egy nemzeti élet programja is, mert az igazi magyar eszmény egyúttal a legigazibb emberi eszmény is.
Szűkebb értelemben vett Délvidékünkön csak kevés időt töltött, sőt megpróbáltatásunk két évtizede alatt még szava, írásai is nehezen juthattak el hozzánk. Ma mégis, amikor ünnepli őt az ország, azzal a tudattal köszöntjük, hogy ő erősebb [434] kötelékkel tartozik hozzánk, mint amennyire őt, a kiemelkedő, sudár törzset bérceink, völgyeink magukénak vallhatják, mert ő a mi délvidéki medencénk szülötte, a mi szorosabb emberi közösségünk hajtása, lelkétől lelkedzett magzata.
Maga is mindig a déli végekre tartozónak érezte magát „Az én szülőházam – írja – egy szép. gótikus templom tövében állott. Azóta sem találtam harangokat, amelyek oly édesen énekeltek volna, de hegyet sem láttam, amely oly mély oroszlándübörgéssel visszhangoztatta volna az égzengést.” És ha Petőfi az Alföld végtelenjét, hangulatát, Arany szülőföldjének népszellemét, Mikszáth a Felvidék tájait, hegyeit, völgyeit, palócait és tót atyafiait, Nyirő József pedig székely-magyarjait tette írásaival örökéletűvé, ugyanezt köszönhetjük mi a Délvidékünk nevében Herczeg Ferencnek.
Köszöntjük őt az ezeréves kemény múlt, a válságos idők harcainak dicső emlékeit őrző déli végek sík földje, lankás dombvidéke, küzdő vagy az idő múlásával elfáradt harcosai, dolgozó munkásemberei és az itt lakó sok, tarka nép és nemzetiség nevében, mert ezek soha, általa sem felejthető hatást gyakoroltak reá, és tették ezen hatásukkal őt örök szerelmesükké.

[Kép 02] Az oklevél bőrbekötött fedőlapja

Alapvonásaiban e környezethatások inkarnációjának tekinthetjük, mégis a legnagyobbszerűt, legjelentősebbet számunkra azzal az izzó hazafiságával nyújtotta, amely nemcsak melegít, de perzsel is, és amely a soknemzetiségű és sok fordulót látott ország széle, a sors által mindig csak próbára tett Délvidék ideszármazott és a vendégbarátságot a magyar sorsközösség teljes vállalásával viszonzó fiának szájából hallhattunk, írásaiból kiolvashattunk mint örökkévaló kinyilatkoztatást és nemzetünk, népünk ezeréves múltját az örökkévaló jövővel való összekapcsolódásának igazságát.
Mert származására nézve kétségen kívül német. Ősei születése előtt nem sokkal, több mint egy évszázad előtt menekültek Sziléziából a Bánság zsíros földjére, a [435] hétéves háború viszontagságai elől az enyhe, kék, déli magyar égbolt alá. Herczeg Ferenc pedig még csak iskoláiban tanult meg magyarul, de a magyar géniusz hatása alatt magyarrá lényegül. Nemzeti költőnkké, az őt is magába olvasztó nemzeti géniusz egyik legerőteljesebb megtestesítőjévé, a magyar hit, magabízás és töretlen kitartás hirdetőjévé válik.
Nemcsak hogy velünk érez, és sorsunkat osztja, de körünkből messze kimagasló egyéniségével, munkájával tanít, nevel és irányít. Vezetőnkké válik büszke szellemének és kultúrájának magyarsága. „Az én családom 200 évvel ezelőtt jött ki Németországból – írja –, egy német fejedelem elől menekült olyan időben, amikor az őshazában a nemzeti érzés még ismeretlen fogalom volt. Ezt az érzést itt ismerték meg, Magyarországon, alattvalókból itt lettek polgárokká. Ha ezért renegát vagyok, annyi baj legyen! Zrínyi Miklós és Petőfi társaságában vagyok az!.”
Surányi megemlékezése szerint: „a radikalizmus, a marxizmus, a történeti materializmus, a világpolgári gondolkodás, az individualista életszemlélet, az amorális irodalmi és művészeti dekadencia idejében a vallásosság, a történelmi múlt tisztelete, erős nemzeti érzés, erkölcsi fegyelmezettség posztulátumát hirdette, és ezen gondolatokkal telítve közírói munkásságát mind erősebben folytatta. Fontos megbízásokat is teljesített, és hogy sikerrel, igazolják mindazon kitüntetések, amelyekkel ékesítették, és amelyek egyáltalán emberileg talán elérhetőek voltak.”
A nagy világégés sem múlt el felette nyomtalanul. A nemzet múltjához tér vissza, és munkáiban ezt boncolva vezeti vissza olvasóit a múlt erőforrásaihoz. Trianonnal szemben hittel hirdeti a feltámadást. „Akárhány zsoldossal őriztetik is – kiáltja – a szent sírt: az Igazság föl fog támadni! És akármilyen bőszülten üvölt az északi szél, akármilyen ádázul fenyegetnek a fagyosszentek: a magyar mezők zöldülését, a magyar kertek virágba borulását csak késleltetni tudják, megakadályozni nem.”
Köszöntjük őt a magyar igazságnak a fáradtság, elfásultság óráiban is ébresztő és soha nem lemondó apostolaként, aki a csüggedés óráiban is majd mindenki előtt látta meg a kibontakozás útjait. Szenvedéllyé vált benne ez az új életigazság, és ezzel a szenvedéllyel szállt síkra érte. Köszönünk minden szót és gondolatot, amely ezekben az időkben hozzánk elért és hittel, bizakodással töltött el bennünket. Mint elárvult gyermekek csüngtünk ajkán, minden szavát kinyilatkoztatásnak vettük, és vele együtt bízton bízva dolgoztunk azért az igazságért, amelyet semmi ármány el nem tiporhatott.
Büszke örömmel köszöntjük születésének 80. évfordulója alkalmával, amikor már nyíltan szólhatunk hozzá. Amikor a prófétai ihlettel hirdetett igazság számunkra beteljesedett, és a legszorosabb családi együttesben olvadhatunk össze. Most még hívebben és odaadóbban várjuk tanításait, mert az élet Janus arca ismét a megpróbáltatások torz fintorát mutatja, és új küzdelmet juttat osztályrészül.
Meghajtjuk fejünket az ősz írófejedelem előtt, és szerény tiszteletadásunk számunkra örökké lobogó fáklyájaként nyújtjuk át az eszméihez és hozzá mindig hű déli végek fővárosának, Zombor városának díszpolgári oklevelét. [436]
Zombor thj. szab. kir. város törvényhatósági bizottságától.
2.989. kig. /1943. kgy. szám.
32. jkv.

Zombor thj. szab. kir. város törvényhatósági bizottsága az 1929. évi XXX. t. c. 23. §.-ának (3.) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint egybehívott s 1943. évi szeptember hó 17. napján megtartott díszközgyűlésén a törvényhatósági bizottság tagjai által benyújtott indítvány alapján a következő
Véghatározatot
hozta:
Zombor thj. szab. kir. város törvényhatósági bizottsága a községekről szóló 1886 évi XXII. t. c. 8. §.-a alapján a Versecen, 1863. évi szeptember hó 22. napján, Herczeg Ferenc és Hoffmann Lujza szülők törvényes házasságából született
Herczeg Ferenc
írót, m. kir. titkos tanácsost, a Corvin-lánc és az I. osztályú Magyar Érdemkereszt tulajdonosát, a Magyar Országgyűlés Felsőházának kinevezett tagját, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagját, a Petőfi Társaság elnökét, a Kisfaludy Társaság tagját, a Magyar Revíziós Liga elnökét, a budapesti m. kir. Pázmány Péter Tudományegyetem díszdoktorát, több magas bel- és külföldi érdemrend tulajdonosát stb., stb., budapesti lakost
Zombor thj. szab. kir. város
községi kötelékébe felveszi, s egyhangú lelkesedéssel megválasztja a város
díszpolgárává.
A törvényhatósági bizottság a maga s a polgárság nevében a legmelegebb szeretettel s őszinte örvendezéssel köszönti a város legújabb polgárát, s büszkeséggel telik meg a szíve, hogy a magyar föld egyik legkiválóbb gyermekét polgárai sorában emlegetheti. Kéri Őt, fogadja a megtisztelés szándékával s az önzetlen ragaszkodás jegyében hozott határozatot azzal a szeretettel, amellyel azt a törvényhatósági bizottság meghozta, és Őnagyméltóságának felkínálja.
Zombor város polgársága s a törvényhatósági bizottság is úgy érzi, hogy a megszállott Versec thj. város szíve szerint Versec helyett cselekedett. Az ország testéről leszakított, s ha némán is, de lelke szerint bizonyára ünneplő szülőföld üzenetét tolmácsolta. A bánátiak ragaszkodásának akart hangot adni, s amikor az elveszett otthon helyébe otthonul önmagát ajánlta fel, a nagy író iránt érzett hódolatán túl szűkebb haza szavával, bensőséges gesztussal óhajtotta teljessé tenni egy ország ünnepét.
A felszabadult Zombor a felszabadulást váró Versec szerepében büszke lesz, ha Őnagyméltósága, a magyar toll halhatatlana s a magyar integritás fáradhatatlan harcosa, a törvényhatóság határozatában nemcsak azt fogadja szívesen, ami abban a magyar szépírás mestere felé áradó elismerés, hanem a szívet is magához emeli, mellyel egy megpróbált közület egy még mindig a próba napjait élő magyar város szívét szeretné pótolni.
Hálás köszönetét fejezi ki a törvényhatósági bizottság Őnagyméltóságának azért a hatalmas munkásságáért, amelyet a csonka Haza integritásának helyreállí[437]tása érdekében kifejtett, s nagyban hozzájárult annak az örvendetes eseménynek a bekövetkeztéhez, amely Zombor városának az ezeréves magyar Haza szerető keblére történt visszatérését eredményezte.
Adjon az isteni Gondviselés Őnagyméltóságának bőséges erőt, hogy a magyar feltámadás érdekében kifejtett eddigi áldásos munkásságát soha nem csökkenő hittel tovább folytassa, és végső diadalra vigye.
Kelt Zombor thj. szab. kir. város törvényhatósági bizottságának az 1943. évi szeptember hó 17. napján tartott díszközgyűlésén.

Dr. Cserta Péter s. k. polgármester.
Dr. Deák Leó s. k.főispán, elnök.