Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. szeptember 15) 9. szám

Berényi János: Shakespeare szonettjei

Petőfi egyetlenegy mondattal többet mondott Shakespeare-ről azoknál, akik köteteket írtak róla: „Shakespeare egymaga fele a teremtésnek” – a dráma Petőfije így jellemezte a líra Shakespeare-jét. Az angol szellemóriás világalkotó munkásságának nemcsak hegyei, völgyei, erdőségei és tengerei, hanem színes, apró virágai is vannak. Az emberi lélek megdöbbentő világának egy csendes zugában szonettjeinek soraival virágoskertet varázsolt. Ezek a lírai versek érdekelték és foglalkoztatták az emberiséget majdnem úgy, mint a Hamlet-tragédia titokzatossága. Nemcsak a költő szelleme s nemcsak a szonettek megírására ihlető személy ismeretlen volta miatt foglalkoztak Shakespeare lírai költeményeivel. Tartalmi értékük is szóra és megszólaltatásra érdemes minden nyelven és minden arra hivatott tolmács és értelmező hangján.
A múlt században Szász Károly, György Vilmos és Lehr Albert szólaltatta meg magyarul Shakespeare szonettjeit. Új magyar nyelven és új átéreztetéssel 1921-ben ismerte meg a halkan hárfázó Shakespeare-t a magyar közönség Szabó Lőrinc fordításában. Új lehet-e a Szabó Lőrinc magyarázatos, új és finom fordítása után ma Shakespeare szonettjeinek újabb fordítása?
Goethe megállapítása szerint fordításban csak újjáéled a vers. A költemény eredeti nyelven olyan, mint a virág. Fonnyad, de ha letépve vizes vázába teszik – más nyelvre fordítják –, szirmai ismét megelevenednek. Ha ez igaz, Pákozdy fordítása magyar nyelven új értéket ad Shakespeare szonettjeinek.
Pákozdy nem akar versenyre kelni Szabó Lőrinccel, sőt hálával említi nevét. De szükségét érzi, hogy a saját hangján is megszólaltassa Shakespeare líráját. Ez a hang élvezetes és gyönyörködtető. A sorok sokszor nagyon eltérnek Szabó Lőrinc soraitól. Meré[431]szebbek és csapongóbbak. Az eredeti szöveg mondanivalóit mintha apróbbra őrölné magában. Szabó Lőrinc nagyobb darabokban hasítja le az eredeti szöveg értelmét. Pákozdy porrá őrli, fölolvasztja, és ebből gyúrja magyarrá Shakespeare líráját. Összehasonlításra idézzük találomra a harmadik szonett első négy sorát. Szabó Lőrinc fordításában ez így hangzik:
Tekints tükrödbe, s mondd, arcod ha látod:
itt az idő: díszét újítsa föl!
Tovább ha vársz, megrablod a világot,
s meddő marad egy boldog anyaöl.
Pákozdy Ferenc fordításában így futtat végig ezeknek a soroknak értelmében:
Nézz csak tükrödbe s mondd csak meg a képnek:
ideje már. hogy megteremtse mását,
ha most szülöd újjá e szépséget,
világcsaló vagy, meglopsz egy anyácskát.
Minden szonettben és minden sorban körülbelül ez az érzékeltethető különbség. Szabó Lőrinc fordítása talán hívebb az eredetihez, Pákozdyé melegebb hozzánk. Az eredeti mű és a fordítás viszonyáról sokat vitatkoztak. De a jó fordítás igazi célja mégiscsak ez lehet: az idegen költőt úgy megszólaltatni, ahogy az a fordító nyelvén és nemzetének nyelvi készségével mondaná el érzéseit. Nem a szó, hanem az érzések és gondolatok értelme a fontosabb. Pákozdy Ferenc ebben az értelemben fogta meg a versfordítás szempontjait, és a szonettek átültetésében ez a vezérelv valóban mesteri munka eredményéhez segítette.
Minden fordítása könnyed és lendületes, olyan hazai ízű, mintha csak Juhász Gyula szerelmi szonettjeit olvasnánk. Nem homályosítja el Szabó Lőrinc fordítását, de új zengésű sorokkal csendíti meg fülünkben a világszellem tragikus hőseinek árnyékában suttogó szerelmes lírai vallomásait.
A könyvet Takács Ferencné adta ki Hódmezővásárhelyen. Szedése szép, kár, hogy a könyv alakja nem a legszerencsésebb. Tartalma azonban ezt a külső fogyatékosságot is elfeledteti.
Pákozdy Ferenc fordítása