Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. augusztus 15) 8. szám

Németh János: Tollal és szerszámmal

Négy munkásköltő verseit foglalja magában ez a kötet. Olvasása közben jólesően állapíthatjuk meg, hogy íróinak nem kellett mesterkélt utakon keresni új tárgyat ahhoz, hogy újat tudjanak adni; inkább a tárgy: a munkásélet kifejezetlen élményvilága kereste és találta meg szerencsésen az őt kifejező költőket. Verseik mögött a legnagyobb múzsa, a való élet áll; ez adja, szinte kényszeríti kezükbe a tollat. Innen van verseikben a költői szerep küldetésszerű vállalása.
A gyárak, műhelyek, gépek világa az, ahonnan életük és költészetük elindul, s végül eljut a legátfogóbb közösség megérzéséig. Mert a kötet költőinek jellemző vonása, hogy nem maradnak meg leszűkített határok között, hanem az érzések széles skáláját fejezik ki. Ezáltal válik költészetük a teljes emberség kifejezésévé. A munkássors szenvedései és az alkotás öröme (Vaád: Proletárfiú), lázadás és megbékélés, könny és mosoly, város és természet (főként László Gyula verseiben), ezek együtt adják ezt a teljességet.
A társadalmi problémákat is együtt látják. Benjámin László versében (“Vázlatok a dicsőséghez”, a kötet egyik legmélyebb verse)
Munkás, paraszt, költő, hármas sorokban
indul munkára az éjféli sichttel.
Gépeket a munkásnak ők szereznek,
parasztnak földet, hatalmat a köznek;
s dicsőséget – a költőnek az is kell.

Valami elszánt, tiszta keménység van ezeknek a verseknek a hangjában. A lélek mélységeit is megjárják, a belső ellenmondások feszítő kínját, amely elől a mögöttük álló testvérközösséghez menekülnek:
Büntetlenül hogy is lehetnék:
vasárnap elszánt, hősi dalnok –
s hétfő reggeltől szombat estig
hajlongó, szürke hivatalnok?
Virágok, óvjatok! Tekints rám,
szervezett, emberi közösség!
Ne tűrd, hogy akit te neveltél,
most gyilkos kényszerek leüssék.
(Benjámin: Itthon vagyok)
A szerelem sem az a gondtalan, boldog játék, amely elvonhatná az embert társaitól és a küzdelemtől:
…több vagy, mint csókos szájú asszony,
ki szerelmével gyarapít,
s ki szépségével a szépségek
értékelésére megtanít –
melletted tanultam a közösség
világosító szavait.
(Földeák: Vallomás) [382]
A komoly hangok mellett ki tudják fejezni a derűt is, Földeáknál pedig az irónia olykor sajátos, groteszk képek kedvelésében talál utat. A népdal könnyed formáit is sikerrel használják.
A „Tollal és szerszámmal” költőit nyugodtan állíthatjuk a regényíró Nagy István mellé, mert ugyanazzal a hitelességgel és felelősséggel fejezik ki a munkássorsot. Ahhoz a nemzedékhez tartoznak, „amely számára a szocializmus nem jelszavakat, de új életformát s vele új emberi tartalmat jelent” – amint Darvas József találóan mondja a kötet elé írt bevezetőjében.
De a munkássors hű kifejezésén túl is egyetemes jelentőségű, sokszínű, nemes költészet az, amit a kötetben jelentkező négy munkásköltő felmutat.