Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Folyóiratok

Vissza

Kalangya, XII. évfolyam (1943. július 15) 7. szám

A Kalangya hírei
Örömmel jelentjük olvasóinknak, hogy a Szenteleky Társaság kolozsvári irodalmi estjének első részét – melyet a rádió annak idején viaszlemezen örökített meg – augusztus 3-án, az esti órákban fogja Budapest I sugározni. Erre a rádióközvetítésre már most felhívjuk olvasóink szíves figyelmét.
A szabadkai Kosztolányi Társaság irodalmi délutánját július 13-án délután fél 6 órakor sugározta a budapesti rádió. Reök Andor főispán a délvidéki irodalom küzdelmeire vetett visszapillantást, Majtényi Mihály, a kitűnő novellista pedig Galacsin c. novelláját olvasta fel. Onódy Ákos színművész Kosztolányi Dezső, Timár Ferenc és Létmányi Czakó Tibor verseit szavalta.
Augusztus 20-án lesz tíz esztendeje, hogy a délvidéki magyar irodalom kisebbségi éveinek szellemi vezére, Szenteleky Kornél meghalt. A délvidéki magyar írók, mint minden évben, az idén is összegyülekeznek ezen a napon Ószivácon, hogy a Szenteleky lelki üdvéért tartandó istentiszteleten részt vegyenek, és Szenteleky Kornél sírjánál is hódoljanak Délvidék nagy irodalmi halottjának sírjánál. Az idei találkozást a Szenteleky Társaság szervezi meg, s reméljük, hogy nemcsak az írók, hanem a délvidéki magyar közönség is nagy számban fog megjelenni ezen az emlékünnepen. Részletes program a délvidéki napilapokban jelenik majd meg.
Itt említjük meg a Szenteleky Társaság nyári írótáborozásának tervét. A táborozást Palics-fürdőn augusztus 20–22. napokon tartják meg, mikor is az írók a KALOT palicsi házában szerzetesi egyszerűségben kívánnak három napot eltölteni és arra felhasználni, hogy a Délvidék legfontosabb irodalmi és szellemi problémáit színvonalas előadások és viták keretében megbeszéljék. A részletes programot, valamint a tervbe vett irodalmi est végleges műsorát a napilapok fogják közölni. A délvidéki írók nyári táborozását Herceg János, Lévay Endre és Létmányi István szervezik meg.