Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. július 15) 7. szám

Dudás Kálmán: Napforduló. Kiss Jenő versei

Erdély második nemzedékéből Dsida és Szemlér után Kiss Jenő Szabédi mellett említhető. Sokáig ő volt az erdélyi líra Benjáminja. Eleven színekkel s ragyogó formakészséggel tűnt fel. Új kötete, a Napforduló [335] is magán viseli az indulásnak e két rokonszenves jegyét. A színek érve halkultak valamit, s a forma gondosan igazodik az anyaghoz. Az igazodás változatosságot terem, az érő színek és hangok olykor már fanyar bölcsességet.
Kiss Jenő a hétköznapokat zenésíti zuhogó rímeivel Az egész kötetnek ez kölcsönöz valamit a naplójegyzetek hiteléből. Személyes vonatkozású emlékek vagy éppen friss élményei dagadnak olykor közösségi hangig, erdélyi panaszig vagy dacig, emberien mély elszántságig és demoszthenészi dadogásig! Olykor szociális hördülésig (Nékem is.).
A kisebbségi élet utolsó éveiben írt versei ideges bicsaklások. Tompa ereje, Reményik hite e hörgő hanggal egy légkörben termett! S a visszatérés naplójában könnyes lesz a hangja, el-elcsuklik, de az öröm nehezen szárad föl tisztuló stancáiban. S mikor kezében piros irónnal meghúzza Kolozsvár alatt a döntés nyomán a határt, nem mond le Brassóról, s vallja, daccal hirdeti: annyi tiéd, mit meg tudsz védeni! (Péter-mozdulat, Húsvét után c. költeményei.) Alig ocsúdik örömre, már inti Erdélyt: más volt a meséje, mint amit a véreitől hall – az uram-bátyámozó, kritikátlanul hajbókoló jövevényekre gondol. (A vereskakas meséje.)
A szíve vérzik, s elkeni az ész: emlékezik halott barátja kapcsán a koldus, szép diákkorra, egy csendes mócsi megtérésre. Ha rálehel az Idő, a színek futásán méri élete érverését (Lila után sárga). Képei frissek, a látás öröme csillog rajtuk. S mint az egész kötet anyagán: Erdély lehelete. [336]