Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. július 15) 7. szám

Urr György: A Felvidék magyar szellemi harca

Kisebbségi szellemi életünk elmúlt húsz esztendeje állandóan az aktivitás jegyében zajlott le. Egy pillanatra sem volt megállás, a rohanó élet ezer gondjai között a szellemi élet nem bénult meg.
A napisajtó mellett már 1919-ben egy szépirodalmi és kritikai folyóirat megteremtésének problémája volt szellemi életünk középpontja. Kassán az ÚJ ÉLET, KASSAI HÉT, Pozsonyban a TAVASZ, A TŰZ, Komáromban a VAGYUNK, Lőcsén a HOLNAP és Galántán a Mátyusföldi Lapok indultak meg. Ezek a folyóiratok centralizálni akarták szellemi életünket, de ezen törekvésük nem sikerült. Ez volt irodalmunk hőskora, amikor az új helyzet – a jövő bizonytalansága és ennek kapcsán keletkezett új feladatok, önálló útra kényszerítették a felvidéki magyarság szellemi életét.
1921-ben Losoncon és Kassán egymásról mit sem tudva az ifjúság vette kezébe szellemi életünk továbbfejlesztésének zászlaját, és megindította Losoncon a MI LAPUNK, Kassán a JÖVŐNK című folyóiratokat. A JÖVŐNK nemzeti alapon a szociális kiegyenlítődés korszerű programjával, a MI LAPUNK a nemzeti alapon álló cserkésznevelési program alapján indította meg a kisebbségi magyar munkát.
A JÖVŐNK folyóiraté az érdem, hogy 1921. július hó 2-án megrendezte az első irodalmi estét Kassán, melynek ünnepi beszédét Mécs László tartotta az Ifjúság és kultúra címen.
A kor hangulatát fejezte ki Ölvedi Lászlónak az ünnepélyre írt prológusa is: A BÚS TESTVÉREKHEZ. Most is hallom az ünnepi csendben húgom ajkán felcsendülni kezdő sorait: „Édes véreim, könnyes magyarok, taposott tarlón fonnyadt virágok” – Mécs László ünnepi beszéde alatt a lelkesedés tomboló orkánná fokozódott. Hajnali harangszó című kötetének Szekfű című költeménye erről szól. Rimai VilmaSchalkház Sára elbeszélései, Danyi Nándor, Kemény Egon zeneszámai, valamint Urr Ida saját szerzeményű magyar dalai tették teljessé az első magyar irodalmi estély műsorát.
1921 októberében indul meg Pozsonyban a TŰZ című folyóirat, melynek hasábjain jelenik meg először Mécs László híres költeménye, a Hajnali harangszó:
„Elég volt az éjszakából! Álmodjunk már hajnalt végre!
Milliónyi kakas torka! kurjants, hajnalt hívogass!
Minden szívből, piros szívből kukorékold fel az égre!
Minden vándort útra küldj, és minden csírát szólogass!
Kongatom piros harangom, ifjú szívem kongatom.”
Ebben az évben indul meg a magyar ifjak pozsonyi szövetségének kiadásában az ÚJ AURORA című almanach is, amely szellemi életünk első tíz esztendejében a MI LAPUNK mellett úgyszólván egyetlen folyóiratszerű terméke.
Megindult a szlovenszkói magyar irodalom fejlődése, egymásután jelentkeznek a költők és írók, hogy új mondanivalójukkal gazdagítsák a magyar irodalom terebélyes fáját.
A költök közül: Darvas János, Győry Dezső, Mécs László, Merényi Gyula, Nagyfalusi István, Ölvedi László, Sebessi Ernő, Szenes Erzsi, Tamás Lajos és Urr Ida, hogy csak a legkiválóbbakat említsem, új erőt visznek a szellemi élet alélt vénáiba, és 1926-ban Berlinben megjelenik a felvidéki magyar költők első kisebbségi antológiája. Ez a mélyen néző, az embert legnagyobb értéknek tekintő szociális költészet a határokon túl is utat tör magának, és eljut az egész nyelvterület magyarságához. Az első lírai termékünk Sebesi Ernőnek A csönd karján című verseskötete, mely 1919-ben Eperjesen jelenik meg.
A kisebbségi felvidéki irodalom három összetevőből indult ki. Az első: a régi időkből itt maradt, dilettáns sorban lévő írók, akik újból belekapcsolódtak az irodalomba. A második az anyaországból emigrált írók, akik átmenetileg vagy állandóan itt dolgoztak. A harmadik a kisebbségi sorsba belenőtt vagy beleszületett fiatal tehetségek kibontakozása.
A valóban felvidéki kisebbségi magyar irodalom csak a fiatal tehetségek munkásságának eredményeképpen jelentkezett.
A kassai Kazinczy Társaság kísérelte meg először 1923-ban az erők összefogá[329]sát a nemzeti gondolat és az irodalmi értékelés alapján.
Az első országos jelentőségű irodalmi megmozdulás Kassáról indul ki a Kazinczy Társaság részéről. 1925-ben megindítja a társaság a könyvkiadást, a Kazinczy Könyvbarátok Társaságát. 120 K, illetve 150 K évi tagsági díjért hat könyvet ad fűzve vagy kötve a tagoknak.
Az egész Felvidék magyar olvasótáborát sikerül beszerveznie a Kazinczy Könyvbarátok Társaságának, élén dr. Sziklay Ferenc és Derkó István, majd e sorok írója fejtenek ki maradandó tevékenységet. A megindult sikeres szervezési folyamat megvetette a magyar könyvkiadás alapjait. 1930-ban azután a Kazinczy Társaság könyvkiadó szakosztálya önálló utakra tér. Megalakul a Kazinczy Könyv, és Lapkiadó Szövetkezet 100 000 cseh korona alaptőkével, melyet e sorok írója gyűjt össze Pozsonytól Husztig 100 cseh korona névértékű részvényekből.
Az erdélyi marosvécsi találkozó hatásaképpen nálunk is összehívják 1929-ben Liptószentiványban az írókat, hogy az erdélyi HELIKON mintájára itt is egy írói közösségbe kapcsolják össze a tollforgatókat. 1930-ban és 1931-ben még összeül a Szentiványi Kúria, ahogy a felvidéki magyar kisebbségi írók évente összeülő tanácskozását nevezték, de azután elvész e nemes kezdeményezés a különböző írói érdekcsoportok kereszttüzében.
1931-ben megalakul a Magyar Irodalmi Tudományos és Művészeti Társaság Pozsonyban, 1935-ben pedig a háború előtti itt maradt három irodalmi egyesület: a Toldi Kör, Jókai Egyesület és a Kazinczy Társaság Szövetségéből – a Magyar Irodalmi Szövetség.
A prózai írók közül: Dallos István, Darkó István, Dienes Adorján, Egri Viktor, Farkas István, Gömöri János, Jarnó József, Juhász Árpád, Krammer Jenő, Tichy Kálmán, Pfeiffer Miklós, Rácz Pál, Sziklay Ferenc, Szentiványi József, Szombathy Viktor, Szvatkó Pál, Tamás Mihály, Urr György és Wick Béla fejtenek ki értékes tevékenységet az elmúlt húsz esztendő alatt.
Különösen kiemelkedik Darkó István prózai munkássága, aki a magyar állami díjat is megnyerte „Égő csipkebokor” című regényével.
Az állandó kritikai fórum megteremtésére dr. Szvatkó Pál tett kísérletet 1930-ban, amikor megindította Prágában az ÚJ MUNKA című folyóiratát és kiadta a NYITOTT KÖNYV-et, a prágai magyar költők lírai antológiáját.
A piros fejlécű ÚJ MUNKA folyóirat nagy port vert fel, de az első számnál tovább nem jutott.
Reinel János Pozsonyban az 1930. év közepén megindítja a MAGYAR MINERVA című folyóiratot, amely nyolc éven keresztül jelenik meg, és csak 1930-ban szűnik meg az új helyzetben Pozsonyban.
A Kazinczy Társaság 1931-ben Darkó István szerkesztésében megjelenteti a MAGYAR ÍRÁS című szépirodalmi és kritikai folyóiratot, amely mindvégig vezető folyóirata volt kisebbségi szellemi életünknek.
Az 1936 és 37. esztendő nagy eseménye volt kisebbségi magyar kultúréletünknek a Nyitrán a HÍD Kiadóvállalat kiadásában és Dallos István szerkesztésében megjelenő négykötetes Szlovenszkói Magyar Írók Antológiája.
A negyedik kötet „Hidat verünk” előszavában írja Dallos István a következőket:
„A kisebbségi magyar írók szolidaritása ma már nem egyszerű szóvirágos frázis, hanem tettre váltott valósággá vált, éppen a négykötetes »Szlovenszkói Magyar Írók Antológiája« lapjain, ahol békésen fér meg a pap író és a szocialista költő, az elbeszélő és a tudomány fegyverzetébe öltözött, tudós író. Az elmúlt évek során egymást ért sikertelen kísérletek utáni kézzelfogható eredmény remélni engedi, hogy a HÍD nagy tenniakarással és lendülettel vezetetttiszta elgondolású, altruista kezdeményezése alkalmas talajt készített elő a további hídépítő munkára. Elmúlt az ideje a belső széthúzásnak, szétesésnek, és elérkezett az ideje annak az alkotómunkának, melyre régen vár a kisebbségi magyarság. Meg kell azonban emlékeznünk még valamiről. Akkor, amikor a HÍD és ezen keresztül az antológia tervével kapcsolatban a kisebbségi magyar írók egységes felsorakozását vettük tervbe, a kisebbségi Magyar Írók Szövetségének kiépítése is programunkban volt, melynek célja irodalmi életünk fellendítése és azon túl az írók érdekvédelmi tervezetnek megalapozása volt.”
Kisebbségi kulturális életünk húsz esztendeje alatt legnagyobb problémánk az írók megszervezése volt. A kezdeményezés e téren 1923-ban a kassai Kazin[330]czy Társaság részéről indult el, amely az összes írókat beválasztotta tagjaiul. Az így létrejött írói szakosztály azonban nem tudott eredményes működést kifejteni. A későbbi kezdeményezések is hasonló sorsra jutottak, az írók számára állandó szervezetet nem sikerült létrehozni.
1937-ben létesült Pozsonyban a Tátra Könyvkiadó Vállalat, amely a kisebbségi magyar irodalom központi kiadóvállalata akart lenni. Ugyanez évben indította meg irodalmi lapját, a Tátrát, amely két éven keresztül jelent meg Tamás Mihály, majd Földes György dr. szerkesztésében.
Az államfordulat után négy esztendő telt el, míg a könyvkiadás tulajdonképpen megindult. Ebben az első négy esztendőben mindössze 86 könyv jelent meg. 1923-ban a könyvkiadás erőteljes lendületet vett, amikor is 126 mű látott napvilágot. A megindult fejlődés 1929-ig tartotta. 159-re emelkedett az évente megjelent művek száma: 1928-tól a fejlődés vonala ismét visszaesik egészen a megindulás színvonalára. Ez a hullámzás tovább tart 1935-ig, amikor könyvtermelésünk 171-re emelkedett, 1936-ban pedig 180-ra. Az elmúlt húsz év alatt 2376 magyar könyv jelent meg, amelynek nem kis része van abban, hogy a felvidéki magyarság kisebbségi sorsban is érintetlenül meg tudta őrizni nyelvét és magyar fajiságát.
A kisebbségi tudományos munka intenzív felkarolása céljából indítja meg 1933-ban Komáromban Alapy Gyula dr. az először évente négyszer megjelenő NEMZETI KULTÚRA című folyóiratot. A folyóirat 1934-ben és 1935-ben jelenik meg most már kéthavonként, de az 1935. év végén, Alapy Gyula dr. halálával kisebbségi életünk egyetlen tudományos jellegű folyóirata megszűnik.
A Magyar Tudományos Irodalmi és Művészeti Társaság 1933-ban indítja meg évnegyedes szépirodalmi és tudományos folyóiratát, a folyóirat az 1935. év végéig jelent meg 5 vaskos kötetben Magyar Figyelő címmel.
Meg kell még emlékeznünk Farkas Istvánnak Ipolyságon megjelent társadalmi, irodalmi és közművelődési havi folyóiratáról, a MAGYAR CSALÁD-ról.
Húsz esztendő hosszú szellemi küzdelmének volt az eredménye a mélyen nézés – a felszínes szemlélés helyett –, a problémák meglátása és a megoldásra való törekvés. Nagy csaták folytak a lapok és folyóiratok hasábjain a gondolatért és annak győzelméért. Mindenki a maga igazsága szerint akarta, hogy a gondolat testet öltsön. De mindenki csak egyért harcolt, ha más úton is ment, mint a másik, felemelni a kisebbségi magyarság egyetemességét, letörölni homlokáról a verejtéket, és kisimítani az élet húzta gondterhes redőit. Ezt a nehéz harcot a költő így fejezte ki:
„Igen! mi szántunktűzben is,
mi élünk tűzkín életet,
mi tűzre házat építünk,
mi tűzből gyúrunk kőszenet.
mi tűzből tűzzel indulunk!
s a tűznek győzni kell!”
A gondolat zászlóvivője mindig az író volt, akiben testet öltött népének minden kívánsága és panasza, aki költői formában és prózában a közélet síkjába lendítette azt, amit százezrek tudatosan éreztek, de kifejezni nem tudtak.
Írói révén építette ki a magyarság a kisebbségi életben a maga hatalmas szellemi fegyverraktárait, és így vált lehetővé, hogy nem csökkent, de erősödött a magyar szellem. Az a 150 tollforgató, aki részt vett a kisebbségi életben, derekas munkát végzett. Alkotott és harcolt a magyar gondolat győzelméért! [331]