Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. július 15) 7. szám

Bogner József: Marton Andor

Messziről jött közénk. Meszleni Marton Andor nem volt a búzakalászt ringató délvidéki rónaság szülötte, Somogyból származott hozzánk, Somogyország adta nekünk ajándékba, mintha megérezte volna, hogy jön majd egy korszak, amikor harcos lelkére, nagy tudására, gazdasági ismereteire szükségünk lesz. Gazdasági pályára lépett, s a kassai Gazdasági Akadémia tanáraként kezdte meg működését. Ottani állásából és az ott végzett nagy fontosságú munkáját megszakítva jött el a Torontál vármegyei Gazdasági Egyesület élére. Akkori gazdasági viszonyaink, állattenyésztésünk és földművelésünk nagyon sok hibát és sikertelenséget mutatott. Marton Andor nagyon jól látta problémáinkat, tudta azt, hogy amit ezen a földön termelni és amit ezen a földön állatban nevelni kell, az csak magasabb, jobb s a magyarság szakértelmét bizonyító, nemesített termény, és állatfajta lehet. A szakember biztos tudásával és elhivatott szervezőképességével küzdött és dolgozott a közöny, az örök magyar betegség, a kényelemszeretet ellen, és elérte azt, ami legnagyobbat a föld munkása elérhet, hogy még ma is az egyik legjobb nemesített búzamagunk az ő munkájának eredménye. Ez az eredmény mindennél nagyobb elismerés, és hosszú időn keresztül hirdeti majd meszleni Marton Andor küzdő egyéniségét és szaktudását. Ezeknek az eredményeknek méltánylásaképpen kapta meg a déli végek földjeinek szerelmeseitől az „Arany Búzakalászt”. Ez az „Arany Búzakalász” szimbolikusan óhajtotta hirdetni azt, hogy nemcsak a földbe vetett magnak kell nemesnek lenni, hanem a földet művelő és a magot elvető embernek is hívő, nemes lélekkel és előretörő tudással kell munkáját végezni.
Nemcsak gazdasági téren működött. A kultúra egyik legnagyobb hatású munkása és szervezője volt. Széchenyi nagy mondása égett lelkében, tudást és ismét csak tudást akart adni magyar nemzetének, mert érezte, hogy elvész a mi népünk, ha tudomány nélkül marad. Tudta és látta, nincsenek okleveles embereink, nincs elég magyar tanár, orvos, ügyvéd, tanító, és nincsenek új magyar gazdasági szakembereink. Tudta, látta és érezte, hogy magyarságunk a megszállás alatt vezető pozícióját elvesztette, hatóereje és fejlődésének lehetőségei mind szűkebb és szűkebb körre szorultak, fel kellett tehát, hogy frissítse azt a magyar réteget, amely vezetni van hivatva, és amely a nemzetépítő munkát megszervezi és elvégzi. Középosztályunk utánpótlásaként szervezte meg a középiskolás magyar ifjak támogatását. Lenyúlt ahhoz az egészen tehetséges és még idegeiben és szívében romlatlan magyar humuszhoz, amelyből a legtöbb tehetséget és a legtöbb küzdeni tudást, a legtöbb értéket lehet magyarságunk számára kiaknázni. A falusi tehetségek felkarolását, iskoláztatását s az életbe való elindítását soha senki nagyobb szeretettel, gyengédséggel és lankadatlan buzgalommal nem végezhette, és nem végezheti, mint ahogy ezt Marton Andor végezte. Szerette a fiatalságot. És ezt a melegen érző szeretetét mindenki, aki hozzá fordult, érezhette. Sokan vannak számszerűen is, akik Marton Andornak köszönhetik, hogy az életben valamivé lettek, hogy oklevelet szereztek. De ezen a számszerű eredményen túl volt neki egy nagy, súllyal és méterrel nem mérhető eredménye, melyet felbecsülni és meghálálni talán sohasem lehet: hitet és világnézetet adott a magyar ifjúságnak! Elvezette őket arra az erkölcsi magaslatra, ahol a lélek Istenében nagy lehet, és hová csak a saslelkűek bátor serege kerülhet. Sasokat nevelt magyar nemzetének.
A magyar kultúra szorgalmas munkása volt. Mint a Magyar Közművelődési Egyesület igazgatója évtizedes munkásága felölelte és előrevitte a magyar [316] kultúra ügyét annak legkülönfélébb területén és módozataiban. Nem volt magyar színjátszás Marton Andor nélkül. De támogató kezét érezte az akkor keletkezett és fejlődő délvidéki magyar irodalom is. Ifjabb korában maga is írogatott, és novelláskötete elé Herczeg Ferenc írt annak idején előszót. Később szakcikkeinek egész sorozata jelent meg a napilapok és folyóiratok hasábjain. Tanfolyamokat rendezett és szervezett, előadásokat és felolvasásokat tartott. Működésének jelentőségét és értékét méltányolta és jutalmazta a kisebbségi sorsban élő magyarság akkor, amikor kulturális érdemeiért az „Ezüsttulipánnal” tüntette ki. Van valami meghatóan szép abban, hogy ugyanaz az ember, ugyanaz a küzdő magyar először „Arany kalászt” kap a gazdasági élet terén elért óriási jelentőségű munkásságáért, és utána a kultúra szép és nagy eredményeiért lelkesülők tömege, írók és költők, valamint a kultúra többi harcosai az Arany kalász mellé a kultúrtevékenységek jutalmazásaképpen az „Ezüsttulipánt” ajánlja fel neki. Azt az Ezüsttulipánt, amelyet csak nagyon kevesen kaptak meg, mert csak nagyon keveset tudott a kisebbségi magyarság ezzel a legszebb és legnagyobb jelentőségű szimbolikus, jelképes kitüntetésével jutalmazni.
Buzgó katolikus volt, és mint a nagybecskereki római katolikus hitközség elnöke példát mutatóan vett részt egyházának minden vallásos megmozdulásában, és töretlen hitével, igaz vallásos meggyőződésével szolgálta a királyok királyát, a mindenható Istent. Mint a Katolikus Árvaház Egyesület elnöke emberbaráti és szociális tevékenysége jelentős és közismert volt.
Sokoldalú és gazdag működése, mely egyrészt a Bánáti Magyar Gazdasági Egyesület elnöki teendőiben, a Torontáli Központi Hitelszövetkezet elnöki székében vagy a Magyar Közművelődési Egyesület igazgatói működésében, továbbá az összes többi gazdasági, szociális és kulturális egyesületek működésében való részvételében csúcsosodott, bizonyítja, hogy nagy tehetségű, gazdag és szép lelkű, harcos magyar volt, akinek példája világít és lelkesít. A kisebbségi sorsban sohasem a széthúzást és a haragot, hanem a megbékélést és az együttműködést hirdette és szolgálta. Egész lényét és működését szeretet hatotta át. Szerette rajongásig magyar fajtáját, kortársait, és talán mindenkinél jobban szerette fajtája nagy ígéretét: a magyar ifjúságot. Nem volt az elméletek embere, küzdelemre termett, nagy lélek volt, akit a Mindenható azért adott nekünk, hogy a huszonhárom éves megpróbáltatásainkban legyen bennünk életösztön, támogató isteni szikra, előrelendítő energia, szeretet, amely minden mélyponton átsegíti a küzdő magyarokat.
Törékeny testbe lehelte a Mindenható ezt a nagy lelket. Mi, barátai, bajtársai, pártfogoltjai és kortársai aggódó szeretettel lestük állandó küzdelmét a betegséggel. Gyönge és törékeny teste nem akart és nem tudott lépést tartani a benne égő és mindig harcra kész, mindig csak előretörő lelkével. Ő azonban kényszerítette, és ki kellett tartania a gyenge testnek, mert a lélek akarta így, mert a magyarság szolgálata és az Isten dicsősége, az igaz ügy szeretete így parancsolta, és így kívánta.
Most búcsúzunk Marton Andortól, az aranykalászos gazdától, az Ezüsttulipánnal ékesített lánglelkű magyartól. Az eszme és a cél, amiért küzdöttél, nem bukott el, és nem bukhat el. Ha majd elérjük azt, amiért te is küzdöttél, tisztult szellemed fog áldó szeretettel röpködni a sírodra koszorút helyező magyar honvédek fölött. [317]