Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. július 15) 7. szám

Bácsmegyei: Pétervárad elfelejtett krónikása

Emlékezés Schams Ferencre (1780–1839)

1780 december havának második napján a csehországi szudétanémet lakosságú Leitmeritz város Dubina nevű külvárosában Schams Ferenc József ácsmesternek Jozefa nevű hitvese fiúgyermeket ajándékozott.1 Az újszülöttet a Ferenc névre keresztelték. Ki gondolta volna akkor, hogy a szerény hajlék kisdedének azt a szerepet szánta a sors titokzatos útja, hogy Magyarországra kerüljön, itt első monográfusa legyen Péterváradnak, a „magyar Gibraltárnak”, amint Szlavónia fellegvárát valaha Schwatner Márton elnevezte, a szlavóniai szőlészet felkeltette érdeklődése alapján a magyar szőlőművelésnek nemcsak reformátora, hanem ismertetőjévé váljék, Pestről és Budáról írott munkáival pedig örök kapcsolatot létesítsen a magyar főváros és Pétervárad között, és egy szerény, de jövőbe látó könyvadományával a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának is alapját megvesse.2
Schams elemi iskoláit szülővárosában végezte el. Reichenbergben, e regényes fekvésű csehországi iparvárosban gyógyszerészetet tanult. 1798-ban a prágai egyetemen graduált, 1803-ban pedig Bécsben gyógyszerészoklevelet szerzett. Mint oly sok kortársa és honfitársa e napokban ő is Magyarország felé vette útját, mégpedig a Dunán, a nagy sorsfolyón, amely hátán immár egy évszázada hordta hazánkba Nyugatról azokat, akik itt akarták szerencséjüket megalapozni.
1803-ban érkezett a fiatal gyógyszerész Péterváradra. Európa ekkor állott nagy lángba borulása előestéjén. Napóleon szerencsecsillaga már felragyogott. A Habsburgok birodalmának minden erőssége fokozott jelentőséget kezdett nyerni e napokban.
Pétervárad, amely nevében viselte még Magyarország második királyának emlékét, a Savoyairól elnevezett „Jenő-sziget” és Karlovica között nagy múltról álmodozott. Római emlékek, az acuminaciumi castrum, Trajanus, őskereszténység, gepidák, gótok, hunok, Szent László diadalmas hódítása, másfél évszázadnál hosszabb török rabság, a karlovici békével végetérő török korszak és az új magyar honfoglalás voltak ezek a tiszteletre méltó emlékek. A Fruška Gora tizenöt, regényes fekvésű kolostorával, romantikus várromjaival, suttogó, őserdőszerű tölgyeseivel lett szívvel-lélekkel péterváradi a fiatal gyógyszerész.3
Ki ismerte ekkor Európában a hazai föld e regényes vidékét? 1779-ben Tante könyve, „Beschreibung von Slavonien u. Syrmien” csak a szakemberek egy kis részéhez jutott el. Csaplovics Jánosnak, a pakraci görög nem egyesült püspökség volt titkárának könyve: „Slavonien und zum Theil Croatien” csak egy éve jelent meg.
1803-tól 1819-ig gyógyszerészkedett Schams Péterváradon. Patikája, akárcsak a sümegi gyógytár Kisfaludy Sándor korában, találkozóhelye lett mindazoknak, akik a magyarországi végvárban a tudást és a szellemet képviselték. Katonatisztek, katonaorvosok, papok és tanárok adták egymásnak kezébe a kilincset. A közérdeklődés középpontjában pedig ott állott a szerény patikus, aki második hazájának leghűségesebb fia lett, és új hazájának múltját, földjét és népét szinte rajongással tette kutatásai tárgyának.
1819-ben Schams működésének színterét Pestre helyezte át. Fejedelmi ajándékkal búcsúzott Péterváradtól. 1820 elején Pesten Hartlebennél, a jeles könyvkiadónál saját költségén kiadatta Pétervárad első monográfiáját: „Topografische Beschreibung von Peterwardein und seinen Umgebungen. Ein Beitrag zur Landeskunde Syrmiens”. Könyvét, amelyet két rézmetszettel (Pfitzer és a szorgalmas Blaschke metszetei) díszített (Pétervárad látképe és a Havas Mária kegytemploma), és a „jó péteterváradi polgároknak” ajánlotta, költői vénára valló verses beköszöntővel indította útnak, amelyben joggal mondhatta:
[306]
Es grüsset freundlich Euch Ende durch diese Zeilen
Ihr Lieben, ein Euch wohlbekannter Mann,
Der zwar nicht mehr in Eurer Mitte weilen,
Euch aber dennoch nie vergessen kann.
Schams műve már 1815 óta készen várta megjelenését. Úttörő volt sok tekintetben. Mindenekelőtt iskolapéldáját adta a korszerű, várost bemutató monográfiának. Először irányozta rá a figyelmet Magyarország megoldhatatlan szőlészeti problémáira, és szerencsés meglátással ismerte fel a magyar végvidék geopolitikai problémájaként a közös keresztény kultúráért való összefogásnak szükségét ezen az exponált fekvésű vidéken.
Könyvének lapjain megelevenedett Pétervárad regényes múltja, érdekes jelene, és már felcsillant e vidék jövőjébe vetett megértő tekintete. Vezetése mellett járjuk be az akkori Péterváradot, ismerkedünk meg az ország határerődjének polgári és katonai rendű lakóival, szokásaikkal, népies életükkel, közművelődési és közegészségügyi berendezkedéseivel.
Sorra felvonulnak előttünk a város érdekes történelmi emlékei, a vár, a templomok, kolostorok és iskolák, amelyekről hű és igaz képet fest lelkiismeretes leírójuk.
Érdekes, hogy a leitmeritzi ácsmester fiában – Pestről és Budáról írott alapvető monográfiái is tanúskodnak erről – mily erősen élt a múlt idők hőseinek szinte rajongó tisztelete, valamint a magyar múlt dicső emlékeinek megbecsülése. Ennek szellemében emelt könyvében szép emléket a törekvő Koháry nemzetség két hős fiának is, akik ma is a péterváradi róm. kath. főplébániatemplom kriptájában levő, magyar vörös márványból készült epitáfiumuk alatt porladoznak.
E síremlék, amely a hős magyar katonaszellemnek a közös ellenség ellen vívott harcainak szép emléke a mai horvát várban, két testvérről mond hősi regét: csábrági Koháry György gróf az 1716. évi péterváradi ütközetben tizenhat sebet kapott, és mindkét kezét elvesztette, életét dicsőn végzé be. Testvére, János 1717-ben, 28 éves korában Belgrádnál halt hősi halált a kereszt diadaláért.
A hegyeken kardot villogtató oroszlános Koháry-címer alatt az ékes latin nyelvű epitáfium részletesen számol be a két hős testvér mártíriumáról. A réztábla így nevezi meg a két hős magyart:
Comes Georgius Koháry de Csabrach, Sacratissimae Caesareae Regiaeque Majestatis inclyta Regiminis pedestris excellentissimi Campi Mareschalli Guidonis Comitissa Starenberg Compagniae Capitaneus.

Comes Joannes Koháry de Csabrach. Sacratissimae Caesareae Regiaeque Majestatis inclyta Regiminis Cataphractorum Generalis Campi Mares. Locum tenentis Principis Lobkovicz Compagniae Capitaneus.

A sokat mondó síremléket, e szép végvári magyar hősi emlékművet az elesetteket túlélő testvér: Koháry András gróf, a későbbi lovassági tábornok és honti főispán alapította (+ 1757) nemes testvéri kegyelete jeléül.

[Kép 06] Schams Ferencz

Két évvel Schams könyvének megjelenése előtt, 1817-ben Koburg Ferdinánd György, koburgi herceg nőül vette Koháry Antal herceg egyetlen leányát, Mária Antónia Gabriellát, és így megalapítója lett a Koburg-Koháry magyar hercegi családnak amely leányágon később a portugál trónra került.
Schams péterváradi monográfiájának bevezetését 1819-ben már Pesten fejezte be. Alig hároméves pesti tartózkodása elég idő volt számára, hogy megírja Pest városának első monográfiáját „Vollstandige Beschreibung der königl. Frey-Stadt [307] Pest” címen 1821-ben. Egy év múltán látott napvilágot „Vollstandige Beschreibung der königl. freyen Haupt Stadt Ofen in Ungarn” című hatalmas műve, amelynek előfizetői között ott látjuk nemcsak Pétervárad katonai és polgári előkelőségeit, hanem a szerzőnek Péterváradon maradt hitvesét, Schams Terézia asszonyt is.
Schams Pesten felhagyott a gyógyszerészettel, és két alapvető új monográfiájának megjelenése után élte végéig a magyar szőlőművelés ismertetésének és megreformálásának szentelte tevékeny életét.
Pestről írott műve e város idegenforgalmának lett első megteremtője. Elvitte a város hírét-nevét messze az ország határain túlra. A könyv több volt helyirati munkánál. Szellemi, történeti, gazdasági keresztmetszete volt a napóleoni időkben meggazdagodott városnak.
Budáról írott úttörő munkájának előfizetési felhívását első monográfiái sikerének hatása alatt 1194-en írták alá. Péterváradtól Pozsonyig, Zólyomtól Temesvárig, Bécstől Zágrábig jelentkeztek a társadalom előkelőségei előfizetők gyanánt. Buda leírása és ismertetése Schamsnak még Pest ismertetésénél is jobban sikerült. Több mint egy évszázada a két könyv fő forrása azoknak az íróknak, akik a jelenből oly szívesen szállnak vissza a múltba. Dacára ennek még utca sincs elnevezve Schamsról a magyar fővárosban!
Mint oly sok jeles kortársa, Schams is ráeszmélt arra, hogy csak a szép örök birodalmában találhat felüdülésre a lélek. Ezért tette szorgos vizsgálata tárgyává az általa megénekelt három város kulturális életét, ezért jegyezte fel Pest-Budán azok nevét, akik a szellemi és technikai haladásért küzdöttek. Tudta, hogy csak ezek az úttörők hozhatnak szabadabb levegőt Közép-Európának a szabadságtól légmentesen elzárt metternichi világába.
1830 tavaszán nagy öröm érte Schamsot, aki akkor már kora egyik legjelesebb nemzetgazdájává lett ampelológiai működése révén. József nádorispán és Mayerffy Ferenc Xavér támogatásával a budai Sashegy lábánál felavatták legegyénibb alkotását az Országos Vincellériskolát, amelynek gyökerei péterváradi tartózkodásáig nyúlnak vissza. Az új iskola nagy hatással volt Magyarország szőlészetének korszerű fellendülésére. Amit borászati és szőlészeti munkáiban megírt, amiért önzetlenül küzdött, azt mind az új iskolában megvalósíthatta. Akkoriban jelent meg tollából magyar és német nyelven Magyarország borászata és az ország valamennyi szőlőtermelő vidékeinek tüzetes ismertetése. Rövidesen követte azt Ausztria szőlészeti ismertetése. Közben még megalapította az első magyar szőlészeti folyóiratot is, amelyet haláláig szerkesztett.
1831 március 7-én a pesti ma is álló, Petőfi utcai Trattner-házban, a Magyar Tudományos Akadémia első hajlékában 5 darab ajándékkönyvével: saját műveivel megvetette az Akadémia könyvtárának alapját. Az ernyedetlen munka hamar elsorvasztotta életerejét.
1839-et írtak. A pünkösd előtt való hétnek veszedelmes, hol forró, hol esős tavasza volt. Napok óta Schams a mai Főherceglakról fáradhatatlanul járta a Baranya megyei Báni-hegyeket, hogy tervei alapján új életre serkentse ott az elhanyagolt szőlőművelést. A baranyavári mocsarak felől gyilkos párák terjengtek a hajdan való mohácsi csatatéren. Ameddig szeme ellátott, mosolygó földbe zsendült az egész vidék. Felnézett a hegytetőre, ahol a nagy magyar sorsfordulón II. Szulejmán szultán díszsátora állott, ahonnan a szultánok szultánja 1526. aug. 29-én, a késő délután félelmes perceiben megadta a jelt a támadásra. A távolból odakéklettek Mohács tornyai. Borzongás futott át rajta. Úgy érezte, hogy ereiben a vér rohanni kezd. Estére ágynak esett. Az ütőér lázas zakatolással verte percenként a maga száznegyven mementóját… Harmadnapra kiszenvedett. 1839. május 10-e volt. Mestrovits József, baranyabáni anyamegyének megyéspapja és esperese aznap este elővette a halottak anyakönyvét, és bejegyezte a főhercegi uradalom tisztjeitől nyert adatokat: „Schams Ferenc úr, özvegy, a Lengyel Királyi Szent Szaniszló Rend vitéze, a Bétsi császári királyi Gazdasági Társaság, a Grétzi Gazdasági Társaság, a Brünni Morva-Sziléziai földmívelésre, természet- és országismeretre ügyelő Társaság, a Császári Szent Pétervári orosz szabad Gazdasági Társaság, a Londoni Kertész, a Müncheni és Studtgardi Gazdasági Egyesület levelező, a Szent Pétervári Orvostudományi Egyesület tiszteleti tagja és Szabad Királyi Ruszt és Péts városok tiszteletbeli Polgárja. Életének 59. esztendejében.” Másodnapra [308] eltemették a báni temetőben. A régi sírkeresztnek ma már nyoma sincs. Sírja elpusztult.4 Földi maradványai eggyé lettek második hazája imádott rögeivel, amelyek szőlővenyigéi róla regélnek a magyar bor barátainak.
Amikor Toldy Ferenc, a magyar irodalomtörténet megalapítója Schams elhunytáról értesült, így kiáltott fel a Hírnök hasábjain, amelynek címlapján Vörösmarty és Bajza neve tündöklött: „Schams Ferenc nincs többé. Vajha tetszenék egy derék literátornak, aki sokéves érdemteljes munkálkodásához közel állott, e jeles férfiú életét leírni és közrebocsátani. Azt a haza, sőt bizonnyal a külföld nagy része is köszönettel fogná tőle venni.”
Toldy felszólalása jámbor óhaj maradt a maga korában. Most, egy évszázad múltával megkísérlettem megfelelni a nagy magyar tudós kegyeletes óhajának5…
1. A leitmeritzi főplébániahivatal szíves közlése.
2. Magyar Minerva. A magyarországi múzeumok és könyvtárak címkönyve. I. évfolyam. 1900. 53. 1.
3. E korabeli arcképét, ismeretlen festő alkotását a m. kir. Kertészeti Akadémia őrzi Budapesten.
4. Zádor Lajos baranyabáni esperes-plébános, c. apát szíves közlése 1926. aug. 26-án.
5. V. ö. Palóczi Edgár: Ein vergessener Chronist von Budapest. Zur Zentenarfeier. Pester Lloyd. Morgenblatt. 1939. júl. 23-i sz.