Folyóiratok

Kalangya, IX. évfolyam (1940. július-augusztus-szeptember) 7-8-9. szám

Herceg János: Illyés Gyula: Lélek és kenyér

Nyugat kiadása, 1940
A magyar falu nem derűs idillek központja többé. Hisz tulajdonképpen sohasem volt az, s hogy mégis ilyennek festette néhány évtized előtt az irodalom, azt korántsem az írók jóhiszeműségének, vagy tájékozatlanságának kell tulajdonítanunk. A középosztály és a vezetőréteg nagyon is jól látta a bajokat s csupán önmagát áltatta kendőzéssel és az igazi paraszti élet együgyű, de tudatos meghamisításával. Azt hitte, hogy végül a paraszt is elhiszi, amit ő maga hinni szeretett volna, hogy minden úgy van jól, ahogyan van. Ez a tévhit, amely a magyar élet fejlődésére éppoly káros volt, mint amennyire nem takarta el a bajokat, csak néhány esztendő óta oszlik széjjel lassan és nehezen, mint az őszi köd. Ady, Móricz és Szabó Dezső figyelmeztettek a veszélyekre, az utánuk jövő nemzedék már orvoslást sürget.
Illyés Gyula a Puszták népében a magyar élet oly ismeretlen területét tárta fel, amely a magyar olvasó számára a dzsungelnél is idegenebb volt. A magyar nincstelenek reménytelen sorsát a faluvizsgálók sorozatos kötetekben mutatták be és a földreform, a gazdasági javaknak igazságosabb elosztása egyre időszerűbb lett. Nem kétséges, hogy ami eddig ebben az irányiban történt, a szociológiai irodalomnak és a nyomában keletkezett visszhangnak köszönhető.
Amíg a szociográfusok a paraszt anyagi helyzetével foglalkoznak, addig Illyés Gyula legújabb könyvében már a lélek fejlődéséről ír e sanyarú viszonyok között. Lélek és kenyér oly szorosan tapadnak egymáshoz, hogy elválasztani őket képtelenség. A gyermekekről készített ösztön- és értelmességi vizsgálatok világosan megmutatták a gondtalan családban nevelkedő gyermek és a nyomorban, szegénységben felcseperedő lélek egymástól különböző alakulását. A szegények gyermekkora éppoly sivár, reménytelen és nyomasztó, mint a felnőtteké. Tele vannak balsejtelemmel, ismeretlen hatalmaktól való rettegéssel. Ők már nagyon korán megtanulják, hogy a szegénységnek az élet csupa csapda. Ezért bizalmatlanok, mint apáik, és éjszaka, lidércnyomásos betegként a rémekkel harcolnak. Mily tragikus komolyság hatja át minden sorukat, szemben a jómódú városi gyermekek vallomásaival, akiknek semmi sem elérhetetlen.
Illyés Gyula könyve a gyerme[420]keknek társadalmáról szól, amelyben természetesen éppúgy megvannak az osztályok, mint a felnőttekében. Nincs lázítóbb, nincs szívbemarkolóbb kép a nyomorban élő gyermeknél. Ebben a könyvben egy egész gyermekvilág borzalmasan sivár, kilátástalan életével ismerkedünk meg. Oroszországban húsz év előtt még ezerszámra kóboroltak azok a gyermekek, akik otthon nem találtak kenyeret. Lerongyolódva, csontig lefogyva, seregestől háltak a Néva hídja alatt és pusztultak el a végtelen szteppéken. Lázadásukat a második orosz forradalomnak nevezte a külföld. A magyar gyermek ezzel szemben nem lázad. Még mielőtt értelme kinyílott volna, kanásznak, bojtárnak adják, hogy idejében megszokja a cselédsorsot. Aztán mire felnő, magja is kivész belőle a lázadás ösztönének. Megrendítő vallomásaikból inkább a könyörület s a részvét bontakozik ki. Minden második szegény gyerek azért szeretne sok pénzt, hogy szétossza a szegények között. A janicsárokat már gyermekkorukban hősiességre, keménységre nevelték, a szegény magyarokat aszkézisre, türelemre és a szenvedések elviselésére.
Mindezt nem Illyés mondja. A tanulságot ő meghagyja az olvasónak. Mindvégig a háttérben marad, mint fekete függönye mögött a fotográfus és hidegen, elfogulatlanul teszi elénk a képeket. Eddig határozott irányt követ, és amit bemutat, gyújtó, lázító. Célkitűzésében csak a könyv vége felé találunk ellentmondásra, amikor a szociológia hideg logikáját hirtelen összekapcsolja az elvont és bizonytalan sors-elemzéssel, mely szerint az egyén élete egy tervszerű folyamat, amelyet maga irányit. A szociológia, de Illyés könyve is rácáfol erre. Ez az ismeretlen és sötétben tapogatódzó tudomány, bármily eredményeket is ért el, fabatkát sem ér a szegény gyermekeknél, akiknek fejlődését mindennél jobban a környezet irányítja.
Ettől eltekintve azonban ismét egészen új területre vezetett Illyés Gyula. Elfogulatlansága talán az orvoséhoz hasonlítható, aki önmagán próbálta ki a mérgeket, hogy biztos legyen a sikerben. Ezek a mérgek azonban őt nem lázításra, hanem befelé fordulásra késztetik. Az író szerepe az aggódás, s a figyelmeztetés, s ennek a szerepnek jól megfelel Illyés Gyula.
A könyvhöz Kozumtza Flóra készített értelmességi és ösztönvizsgálatokat. [421]