Folyóiratok

Kalangya, IX. évfolyam (1940. július-augusztus-szeptember) 7-8-9. szám

Mérő János: Egy nép története

Az R. Oldenburg német könyvkiadó cég most adta ki a német nép történetének könyvét. Friedrich Stiewe műve: „Geschichte des deutschen Volkes”, 1940-ben jelent meg és az első kiadásból Németországban harmincezer példány fogyott el. E2ek után azt lehetne hinni, hogy a divatos jelmondatok és a divatos eszmeáramlatok szólnak e történelmi munka soraiból.
A könyveknél soha nem szabad elsietetten ítélni. Ez a német népről szóló történelmi könyv egyáltalában nem alkalmazkodik a divathoz. Nem időszerű, – igazi tudományos munka és a megfigyelőnek rendkívül sok érdekes felvilágosítást nyújt.
A szerző a legmagasabb történetírói szempontok szerint dolgozik. A német népet szerves egésznek látja, a kezdet napjaitól egészen a mai korig. Szerves egységét elmúlt századoknak eltévelyedései csak elleplezték, de soha sem tudták megszüntetni. Stiewe a német szerves egységhez tartozónak tekinti mindazokat a német törzseket, amelyek a Karolingok birodalmát alkották. Ezeket csak dinasztikus érdekek s területi különbözőségek választották el a nagy német anyától, a birodalomtól, amely Európa szívében, földrajzi és éghajlati kedvező körülmények összejátszása következtében, lehetővé tette a germán törzsek népi szellemének teljes kifejlődését.
Igen érdekes a német történelem talán legtöbbet vitatott korszakának, a római császári korona felé törő időknek ismertetése. A szerző a Hohenstauffok császári gondolatát német népi szempontból elhibázottnak és a német tragédia felidézőének tekinti. A Hohenstauffok lehetetlenre vállalkoztak, mikor a német népi erőket a római uralom feltámasztására igyekeztek felhasználni. A német szellemnek más feladatai voltak. Ezeket a német császárok az egész középkoron át sem tudták felismerni. Ebből a félreismerésből, ebből az eltévedt indulásból származott azután a nagy német tragédia, amely a területi fejedelemségek kialakulásával darabokra törte a német egységet, úgyhogy végül a római-német szent bi[416]rodalom császárja csak üres cím volt, minden erő és tényleges hatalom nélkül.
Ma különösen időszerű az a nagyon tárgyilagos és hűvösen tudományos ismertetés, amellyel a szerző a franciák európai hegemóniájának elérésére irányuló törekvéseit ismerteti. Ahogy az ember ezt a német módra alapos történeti munkát olvassa, önkéntelenül is az az érzése támad, hogy a szerző egy testvérharcot ír le. A frankok, akik a német egységből a nagy Karoling-osztozkodáskor szakadtak ki, mintha testvérei volnának a többi német törzsnek, – aminthogy valóban testvérei is voltak – és egy testvérgyűlöletben akarnák századokon keresztül az elhagyott testvéreket a maguk uralma alá kényszeríteni. Nem egy francia király próbálkozott meg azzal, hogy megszerezze a német császári koronát. Ezeket a kísérleteket Stiewe szinte a krónikás szürke egyhangúságával jegyzi fel, de éppen ezek a meghiúsult próbálkozások adnak érdekes bepillantást azokba a titokzatos erőkbe, amelyek évszázadokon keresztül súlyos háborúkba keverték egész Európát.
Rendkívül elvont és a szokottnál is tárgyilagosabb az a mód, ahogy Stiewe a reformáció korszakát ismerteti. Luther mozgalmának óriási népi jelentőségét természetesen hangsúlyozza, de az igazi történetírás pártatlanságával tárja fel azokat az eszményinek nem nevezhető szempontokat, amelyek a német fejedelmeket arra bírták, hogy a reformáció munkáját támogassák. Az ellenreformáció és a reformáció nagy harcának leírása szinte egy gazdasági harc történetére emlékeztet. A szerző felkutatja a tényeket, és plasztikusan tárja elénk azokat a valóságokat, amelyeket a szokványos, vagy éppen hivatalos történetírás rendszerint elhallgat. Jellemző, ahogy Wallenstein szerepét ismerteti. Megállapítja róla, hogy a később eljövendő nagy diktátorok előfutárja lehetett volna. Tragédiáját az idézte fel, hogy az idő még nem érett meg arra, hogy egy ember személyes hatalmával megteremtse egy nép egységét. Wallenstein, akiről sok ideig azt hitték, hogy misztikus volt, Stiewe előadásában szinte a legmodernebb államférfiak és állampolitikai elgondolások előhírnöke.
A német nép történetét már nagyon sokszor és nagyon sokan megírták. Ezernyi kötetet is összeírtak, de még a legnagyobb történetírók, a német történetírás nagymesterei is, belemerültek azokba az össze-vissza futó területi harcokba, amelyek a német történések külső képét adták. Eddig körülbelül mindig csak a külső képet festették meg. Maga a nép háttérbe szorult, a kabinetek, az udvarok, a sok száz kis német politikai központ harcai mögé és így magának a népnek a története elveszett.
Az új német szellemiséget ebben a könyvben csupán az érzékelteti, hogy a részletekkel, a területi és törzsi történeti eseményekkel alig törődik. A szerző ezeket legfeljebb megemlíti. Így az ezer oldalas könyvben a német történelem hajdani, mitikus ragyogású nagy alakjai, éppen csakhogy néhány megemlékező sort kapnak. Stiewe rém Nagy Frigyesről, vagy Nagy Károlyról, nem a [417] Henrikekről és nem II. Frigyesről ír, hanem a korokról, amelyekben ezek éltek és azokról az erőkről, amelyek a centrifugális hatásokat leküzdve, több mint ezer esztendőn keresztül megvédelmezték a német nép tudata nélkül is a német egységnek képét és mindig csak szunnyadó, de soha meg nem szűnő tényét.
A könyv az új történetírásnak műve és valóban rendkívül hasznos segédeszköz mindazoknak, akik a mai időkben tisztába akarnak jönni a német lelkiséggel és az igazi német népi célkitűzésekkel. Éppen az az ereje és hatása a könyvnek, hogy semmiféle hatásvadászatra nem törekszik, és amellett, hogy végig szigorúan tudományos és a történeti kritika klasszikus módszereivel dolgozik, mégis érezni rajta, hogy egy nekilendülésnek, egy fellelkesedésnek, majdnem egy extázisnak korszakában íródott.
Érdekes könyv és értékét jelentősen növeli az, hogy nincsen benne semmi, ami a régifajta, annyiszor kifogásolt német történetírásnak módszereire emlékeztetne. Nincs benne semmi abból, amit a német nyelv „Überhebungnak” nevez, és amit magyar történeti vonatkozásokban annyiszor kifogásoltak magyar részről német történetíróknál. Ezeket fel kellett jegyeznünk, éppen azért, mert ez a könyv 1940. kora tavaszán jelent meg.