Folyóiratok

Kalangya, IX. évfolyam (1940. december) 12. szám

Kisbéry János: Sajtószemle

Szépművészet, szerkeszti Mariay Ödön. Első évfolyam, 1. szám 1940 október.
Minden emberi tevékenység alapja a szükség. Kezdetben vala az űr, melybe Isten a hiányzó világot teremté… és mindaz, ami azóta történt és megvalósult, e világot megteremtő koncepció bélyegét viseli magán; az ember az Isten munkatársa, eszméinek, teremtő elgondolásainak küldetett végrehajtója. Amikor az emberiséget valamely szükség már nagyon szorította, minden esetben gondoskodott arról, hogy hiányérzetét a rendelkezésére álló eszközökkel kielégítse. Így teremtett magának az évezredek folyamán kultúrát és civilizációt, ipart és kereskedelmet, tudományt és művészetet. Célkitűzéseit, alkotásra irányuló erőfeszítéseit minden esetben egy valamiféle szükség hívta életre és igazolta.
Az egyetlen, látszólagos kivétel a szabály alól a művészet. A művészi alkotásra irányuló tevékenység sohasem alkalmazkodott a tényleges szükségletekhez, hanem túlburjánzott azon, úgy hogy e téren állandóan túltermelés mutatkozott. A művészi termelés és fogyasztás közt nem volt egyensúly, szenes kapcsolat, egészséges kölcsönhatás és talán ez is az oka annak, hogy az önmagára hagyatott, önmagából és önmagának fejlődő művészet gyakran nárcisztikus szertelenkedésekbe lendült és álutakra tévedt. A művészet, megfelelő érdeklődés és támogatás hiányában valóban csak önmagának és önmagáért élhetett, ha élni akart; elsősorban önmagának volt szüksége önmagára. S a közönség, mely az ember művészi ösztön megnyilvánulásait nem érezte lelkéből lelkezett ínségének, többé-kevésbé mind a mai napig értelmetlenül állott a művészi teremtés titkaival szemben s a művészet hiányát annyira nem síny[562]lette, mint ahogyan nem érzi, pl. szükségét egy harmadik látószervnek a homloka közepén.
A művészet mindig válsággal küzdött. E válságot egyfelől a nagy kínálat, másfelől a kereslet úgyszólván teljes hiánya jellemezte. Közönségünk művészi érdeklődése háttérbe szorult az élet egyéb, primär szükségleteivel szemben, és ott is, ahol úgy ahogy megnyilatkozott, oly igénytelennek és kezdetlegesnek mutatkozott, hogy mint művészetünk méltó kiegészítője alig jöhetett tekintetbe. Közönségünk művészi ízlése nem tartott lépést a művészetek fejlődésével és így történt, hogy művészetünknek sohasem volt oly művészeti hinterlandja, amelyből erőt és kitartást meríthetett volna.
Ez a felismerés indította Mariay Ödönt, a Szépművészet szerkesztőjét arra, hogy a lap legfőbb célkitűzését a közönség esztétikai kultúrájának és művészi ízlésének fejlesztésében vonja meg. »Szükség volt erre a lapra« – írja Beköszöntőjében –, »mert manapság nincs egyetlen olyan művészeti lapunk sem, mely a szépművészetekkel megfelelő magas színvonalon foglalkoznék, amely egyaránt alkalmas arra, hogy az alkotó művészeket állandó kapcsolatban tartsa a korszerű esztétikai kérdésekkel, mely őket tudásban gyarapítsa, mindenben tájékoztassa«, továbbá pedig: »hogy szülessen egy orgánum, melynek legfőbb célja mindig az lesz, hogy fejlessze, csiszolja a magyar közönség ízlését és magasra élessze a magyar lélek legmélyén mindenkor meglévő vágyat a művészi szép iránt«… »s egyre több és több, mélyebb esztétikai műveltségre vágyó magyart verbuválhassunk abba a táborba, amely – valljuk meg őszintén! – még mindig aránytalanul kicsiny a művészet nagy nemzeti jelentőségéhez, a magyar művészek világszerte megbecsült munkájához képest.«
Mariay Beköszöntője során történelmi visszapillantást vet a magyar képzőművészetek fejlődésére. Sok elismeréssel és szeretettel adózik a Magyar Géniusz évezredes hősi küszködésének és követi lépésről-lépésre kibontakozását azon a megpróbáltatásokkal teli rögös úton, mely osztályrészéül jutott. Külön megemlékezik a prágai Hradzsin főterét díszítő világhírű Szent György szoborról, Kolozsvári Márton és György alkotásáról (mely, mint képzőművészetünk nemesi oklevele és tősgyökerességének szimbóluma a címlapot díszíti) majd így folytatja:
»Ha kutatjuk az okot, hogy miként volt lehetséges, hogy ilyen hősies, tehetséges gárda hosszú ideig oly kevés megértéssel találkozott, akkor, a mindenkori magyar szegénységtől eltekintve, azt kell hinnünk, hogy az egyik főbaj az volt, hogy a magyar társadalom művészi nevelésével, irányításával sokáig nem törődtek eleget. A Szépművészet – amint mondottuk – egyik főcéljának tekinti, hogy ezt a hibát kiküszöbölje, hogy az egész történelmi magyar középosztályt és az egyre nagyobb tömegekben felsorakozó, minden téren tanulni, haladni, felfelé törni akaró új, fiatal magyarságot a művészet eszményének megnyerje és odaállítsa a magyar művészet mellé.« – »a Szépművészet az egész magyarság öntudatának felemelését, a szellemi honvédelem minél teljesebbé [563] tételét igyekszik szolgálni akkor, amikor a Magyar Géniusz alkotásának értékét egyre több és több magyar lelkébe óhajtja bevésni.«
A lap első számát elsősorban az anyaországhoz visszatérő Erdély művészetének szenteli. Genthon István Erdély nevezetesebb műemlékeiről közöl magvas tanulmányt s a sajátos erdélyi építőművészet beható elemzése alapján arra a megállapításra jut, hogy, bár ihletői között Itália, Franciaország és Bizánc is szerepel, »Erdély egyiknek sem volt egyszerű művészi tartománya.« Horváth Henrik a Budapest várostörténeti emléktárát felölelő Székesfővárosi Történeti Múzeum keletkezéséről és fejlődéséről ír értekezést s tervezetet közöl az időközben óriási anyaggal bővült múzeumnak a főváros által örökölt óbudai Kiscelli, ill. Schmiedt kastélyban való elhelyezésére. Huszár Lajos »Éremművészet Erdélyben« címmel a magyar alkotószellem egyik legönállóbb és legeredetibb megnyilvánulásáról, az erdélyi éremművészet fejlődéséről ír, a szakavatott hozzáértő alaposságával és elmélyedésével.
Nagy Zoltán »Az erdélyi magyar művészet kisebbségi élete« című cikkében az áldott és titokzatos erdélyi föld tudományos és művészeti vonatkozásban oly gazdag múltjának jellemzése után foglalkozik az elmúlt huszonkét esztendő történetével, az erdélyi szellem e diadalmas hőskorszakával, vázolja küzdelmeit, megpróbáltatásait, azt a sors- és jellemformáló erőt, mely a mai erdélyi művészet kialakulásához vezetett.
– yz – »A hazatérés templomának« elnevezett szabadságtéri református templom architekturális problémáiról értekezik. Kopp Jenő: »A magyar művészet sikere Velencében és Milánóban« címen a magyar-olasz művészeti kapcsolatokról, azok alakulásáról és eredményeiről nyújt alapos tájékoztatót. A velencei kiállítás hatalmas anyagi és erkölcsi sikerében az eddig méltatlanul háttérbeszorult klasszikus magyar művészet diadalmas megújhodásának jeleit látja, melynek jellegzetesebb képviselői, Vaszary, Koszta, Szőnyi és Bernáth körül csoportosulnak mindazok, akik e nemes szellem kultuszának tiszteletében nevelkedtek fel. Sok rajongással, elmélyedéssel jellemzi a kiállítás irányadó művészetének, Koszta Józsefnek, Szőnyi Istvánnak és Bernáth Aurélnak művészi célkitűzéseit. Beszámol ezenkívül a XVIII. milánói Iparművészeti Kiállításról, úgyszintén a Budapest székesfőváros által Milánóban megrendezett budapesti metszet- és magyar éremművészeti kiállításról, ahol különösen ez utóbbi keltett osztatlan figyelmet és elismerést.
(fehérvári) aláírású cikk a Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter által kezdeményezett »művészeti hetek« nyíregyházi sikereiről számol be, ahol, éppúgy, mint a már eddig megrendezett székesfehérvári, győri és kassai művészeti hetek keretében, felvonultak a magyar képző,- ipar- és szépművészet alkotásai, megtűzdelve zenei-, szín- és táncművészeti előadásokkal, s felejthetetlen ünnepnapok emlékével gazdagítva Nyíregyháza városának lakóit.
A fentieken kívül kisebb ismertetéseket közöl még a lap a Római Magyar Intézet kiállításáról és annak művészeti ösztöndíjairól, a vidéki városok művészeti életéről, a magyar művészek nyilvántartó hivataláról, a műkereskedelem szabályozásáról stb.-ről. [564]
A könyvszemle rovatban NZ Gerevich Tibor »Erdélyi magyar művészet« című, rövid, de mégis úttörő jelentőségű művét ismerteti.
A lap színes és mélynyomású illusztrációi méltó kiegészítői annak a nagyvonalú, reprezentatív szellemnek, mely a lap szerkesztésében megnyilvánul.
*
Fórum, magyar olasz kulturális és gazdasági szemle. Főszerkesztő: Marjay Frigyes. Szerkeszti Horváth István, 1940. Október.
»Az antik Róma birodalmi politikája« címen térképekkel illusztrált cikk foglalkozik az Impérium Romanum, máig is aktuális történetével. A hatalmas római birodalom nagyságának titkát és legszembeötlőbb jellemvonását más hódítókkal szemben az alkotó koncepcióban jelöli meg. Ennek az alkotó koncepciónak legékesebben szóló bizonyítéka a római úthálózat, melynek már abban az időben sem az volt a kizárólagos rendeltetése, hogy a hódító légiók összeköttetését biztosítsa, hanem kifejezetten az is, hogy az elfoglalt és meghódított területeket gazdasági és kereskedelmi szempontból szervesen a birodalomhoz kapcsolja. – »A birodalom a legtökéletesebb állami gépezet volt. Harcolva előretörő légiói, újabb területek elfoglalása mögött nemcsak hatalmi vágy rejtőzött. A légiók által elfoglalt pacifikált és külső ellenségek ellen megvédett országokban utak, vízvezetékek, római városok épültek, fürdőkkel és amphitheátrumokkal. Provinciák keletkeztek, amelyekben a római jog, a római hivatalnokok, a római katonák a kultúrát és a civilizációt hozták.«
A »Nagy olasz hadvezérek arcképcsarnoka« rovatban Badoglio Pietro élettörténetével ismerkedünk meg.
»Franciaország összeomlásának okai olasz szemmel« címen Horváth István ismerteti az Istituto Nazionale di Cultura Fascista külön e tárgyban kibocsátott tanulmányát, mely Franciaország összeomlásának okait teszi elemzés tárgyává. Legfigyelemreméltóbb megállapítása, hogy »dinamizmus nélkül egy nemzetet a haladás útján előrevinni nem lehet.« Statisztikák alapján összehasonlításokat tesz Európa vezető államainak születési és halálozási viszonyairól, és arra a következtetésre jut, hogy a francia nemzeti szellem sok tekintetben elaggott, elveszítette regenerálódó képességét, és pusztulásra van ítélve. »Abban a pillanatban, amikor egy nép kielégítettnek tekinti magát gazdagság, hatalom és presztízs tekintetben, már nincsen szerepe a világ színpadán. Az ilyen nép hasonló a nyugdíjashoz, aki a járadékából él.« De az a vereség talán még mindig nem jött túl későn ahhoz, hogy még egyszer felrázza Franciaországot és meghozza számára azt, amire sem a jólét, sem a gazdagság, sem a hatalom nem volt képes: a francia nemzeti szellem megújhodását.
Giuseppe Landi, a genovai egyetem tanára »Munkásvédelem a fasiszta testületi rendszerben« címen írt mélyenszántó és figyelemreméltó tanulmányt a munka új felfogásáról. – »Egyes egyedül a munka az, [565] amely igazolja a társadalmi közösségben élő embernek a közösség szempontjából tekintett hasznosságát. – »A korporativ államban a munka többé már nem tárgya, hanem alanya a gazdasági életnek, mert a munka az, ami a tőkét létrehozza és felhalmozza.« (Mussolini.) A fasizmus uralomra jutásával megbukottnak tekinti a liberális felfogás elveit s azok helyébe a Munka Alkotmányának fasiszta megfogalmazású princípiumait ismeri el érvényesnek. A továbbiak során ismerteti a korporativ rendszerben a munkás és munkaadó viszonyának alapelveit, jogaikat és kötelességeiket egymással, úgyszintén az állammal, mint legfőbb gazdasági és társadalmi tényezővel szemben.
Oreste Siana: »Az olasz textilipar fejlődése« című cikkében történelmi visszapillantást vet a textilipar keletkezésére és fejlődésére. Ismerteti az olasz selyemgyártás adatait, helyzetét a világpiacon, gyártási elveit. A fasizmus szerepét az olasz selyemipar felvirágoztatásában egyetlen számadattal jellemzi: az 1931. évi nyersselyem termesztés 5.400.000 kg-jával szemben 1938-ban az évi termelés 20.000.000 kg.
Az olasz gyapjú- és szövőipar legnagyobb kapacitását ugyancsak a fasizmus húsz éve alatt vívta ki. E téren azelőtt behozatalra szorult, míg ma a gyapjú- és szövőipar is jelentős hányadát képviseli a kivitelnek. A fésűsfonó és kártoltfonó ipar is állandóan emelkedő irányzattal szerepel Olaszország textilipari fejlődésében. Az olasz pamutipar már régóta jelentős tényező a világpiacon. Az ismertetés adatait még a kender-, len és juta-ipar helyzetéről szóló beszámoló egészíti ki.
A Gazdasági Szemle rovatban Tunisz gazdasági viszonyairól találunk kimerítő ismertetést, mely, mint par excellence olasz élettér, az olasz érdeklődés homlokterében áll.
A Könyvszemle rovatban »A fasiszta Olaszország a magyar szellem tükrében« cím alatt Mátyás királyig visszamenően vázolja a magyar-olasz kulturális és művészeti kapcsolatok történetét, és ismertetést közöl azokról a részben olasz, részben magyar, eredeti vagy fordított művekről, amelyek ezt a kapcsolatot a múltban és a jelenben ápolni hivatottak voltak.
*
»Hajnalodik.« Az alföldi fiatal értelmiség nemzetpolitikai szemléje. Főszerkesztő: Kiss Barnabás dr. 1940. október.
Juhász Béla dr.: »Országgyarapodás és köznevelés« cím alatt a megnagyobbodott Magyarország szellemi, gazdasági és szociális újjászervezésének kérdéseiről értekezik. Vázolja a múlt hibáit és mulasztásait, azt a felszínes és csak a látszatra építő klebelsbergi kultúrpolitikát, melynek sohasem az eredmény, hanem mindig csak a »dokumentálás« volt a fontos. Idézi »a kultúrfölény csatakiáltással épített 5000 népiskolai »objektumot«, amelyekhez a 6 km.-ről hófúvással küzdő tanyai parasztgyermekeknek nem építettek utat, helyette trianoni szegénységünket megvilágító pompás, csillogó palotákra kellett a pénz, hogy az utókor elolvashassa: [566] Te saxa loguuntur s hogy a fehér asztaloknál a kósza angoloknak elmondhassuk: mennyire nyugatiak vagyunk…« – »Mennyivel egészségesebb lett volna az ófelnémet nyelv magánhangzó változásának kutatása helyett alaposan megismerkedni már akkor a nemzetiségi kérdésekkel s a görög, latin, angol, francia nyelv tanulása mellett a szerb és román nyelvet is tanítani.« – »Mennyivel észszerűbb jelenet lett volna kisebbségi intézetet alapítani halbiológiai intézet helyett… és magyarságtudományi intézményt szervezni a lillafüredi szálló helyett…« Óva int attól, hogy az országgyarapodás tényét oly eredménynek tekintsük, mely hibáinkat és mulasztásainkat is igazolja s a válságból kivezető utat a köznevelés okos, és körültekintő megszervezésében jelöli meg.
Tompa László dr. az erdélyi földkérdés ügyéhez szól hozzá nemzetpolitikai és szociálpolitikai szempontból. Fejtegetéseinek kiindulópontja a román földreformtörvény, amelyet céltudatosnak, következetesnek és erélyesnek jellemez. Abból a körülményből, hogy Romániában négyféle földreformtörvényt hoztak, külön Ó-Romániára és külön Besszarábiára, Dobrudzsára és Erdélyre, azzal a bevallott céllal, hogy Erdélyben a románságot a magyarság rovására megerősítsék, arra a következtetésre jut, hogy »a magyarság magerősítése érdekében a románsággal szemben hasonló céltudatossággal kell eljárni.« A megoldást »a magyarság szaporodásának elősegítésével, tehát a magyar család komoly megerősítésével, radikális magyar földbirtok politikával« véli elérni. A magyarság érdekében a »szeget szegért« elvét kívánja érvényesíteni a románsággal szemben. A legközvetlenebb földbirtok politikai feladatok alapjának magát az Ó-Románia megalkotott törvényt tekinti irányadónak, mely szerint »minden oly birtok kisajátítás, mely az Ó-Romániára nézve érvényes rendelkezéseket meghaladta, érvénytelennek volna tekintendő, arra az elvi alapra helyezkedve, hogy az erdélyi agrártörvény rendelkezései a régebbi földbirtokosokkal szemben nem tartalmazhatnak szigorúbb szabályokat, illetőleg az új földbirtokosok részére nem biztosíthatnak nagyobb jogokat, mint amilyenek az Ó Romániára nézve megalkotott agrártörvény megfelelő szabályaiban foglaltatnak.« Az erdélyi agrártörvény egyik rendelkezésének érvényesítése alapján (mely valóban túltette magát minden belátáson) magát az erdélyi román agrárreformot is érvényteleníteni lehetne, amennyiben ez a rendelkezés ugyanis kimondja, hogy »az 1885 óta földhözjuttatott magyarok birtokai a románok által kisajátíthatók.« Az erdélyi földkérdés alapos és kielégítő rendezése érdekében határozott és céltudatos cselekvést sürget.
Penkert Mihály dr.: »Gondolatok egy román törvény margójára« címen foglalkozik azzal a román törvénnyel, mely igazoló eljárásnak veti alá a Nagy Románia-korszak minden miniszterét, általában közpénzzel rendelkező vezetőszemélyiségét és jellemző visszaemlékezéseket közöl azokból az időkből, amelyek ennek »az igazolóra és igazoltra egyaránt megszégyenítő« törvénynek a meghozatalát szükségessé tették, s amelyek úgy a magyarság, mint a dolgozó románság számára örökre emlékezetesek maradnak.
Kovács Lajos dr.: »Spanyolország új világbirodalmi útjai« címen a [567] falangista Spanyolország filozófiai, társadalompolitikai és gazdasági célkitűzéseiről ad számot beható értekezés keretében. A falangista világnézet filozófiai alapját a katolicizmusban jelöli meg. A mozgalom politikai-társadalom alapját a feltétlen tekintély elve képviseli. Ebben »döntő szerepe van az egy-párt-rendszernek és a testületi önkormányzatoknak.« – »Gazdasági szempontból Spanyolország, éppúgy, mint Német- és Olaszország: munka-állam.« – »Elfordul a marxizmustól és szöges ellentétben áll a kapitalista szervezési renddel. Munkásmozgalmuk hadat üzent a liberális-kapitalizmus munkás kizsákmányoló önzésének és profithajhászásának, a bankok és kartellek szemérmetlen uzsorájának.« A nemzeti Spanyolországot ez idő szerint II. Fülöp uralmának, Spanyolország világhatalmi fénykorának eszménye hatja át.
Vámos Kálmán dr.: »Új magyar agrárértelmiség felé« címen a kecskeméti m. kir. áll. mezőgazdasági középiskola működéséről számol be. Vázolja az intézmény felállítása körül lefolyt több évtizedekre visszanyúló küzdelmet. Vizsgálat tárgyává teszi az iskola működését, főként abból a szempontból, hogy »lesz-e értékes társadalmi réteg a mezőgazdasági középiskolát végzettekből.« Ismerteti az iskola munkarendjét, az oktatás elméleti és gyakorlati irányelveit s a leszűrt tanulságokat abban foglalja össze, hogy a gazdasági középiskolák hivatottak »kitermelni a gazda-középértelmiséget, amely megteremti a virágzó és így magas életszínvonalat biztosító, nagy jövedelmet hozó parasztbirtokok ezreit és ezzel a magyarság fajban legtisztább népi tömegeinek biztosít nagyobb életlehetőséget és még nagyobb terjeszkedést.«
Sántha György: »Szitakötő 1940-ben« című verse közvetlen, bájos és mély, valóságos költemény-csoda.
Somlai Mihály a magyar önkéntes munkaszolgálatról ír tanulmányi értekezést. Az önkéntes munkaszolgálat közelebbi célját abban határozza meg, hogy »az egyetemi és főiskolai hallgatókat valamint szigorlókat nyáron foglalkoztassa közérdekű munkák elvégeztetése által, a résztvevők nemzeti és szociális irányú neveltetését kiegészítse«, illetve: »az állampolgári nevelésre, a jellemképzésre, a nemzetvédelmi kiképzésre és az értelmiségi ifjúság fizikumának feljavítására« alkalmat szolgáltasson.
A Szemle-rovatban Gerencsér József ismerteti Gergely Pálnak a székelység történelmi küldetéséről s a székelymagyarság nagy fiainak életéről írott »Székely világjárók« című könyvét.
*
Délszláv-Magyar Szemle. Szerkeszti: Csuka Zoltán. 1940. október.
A lap vezető cikkében Csuka Zoltán a határaiban ismét meg növekedett ország növekvő feladatairól, megoldásra váró szociális és kisebbségpolitikai kérdéseiről ír. Oly rendezés szükségességét hangoztatja, mely tartós és kielégítő módon oldja meg az előttünk álló problémákat, s oly orvosságot teremt, »amelyben velünk, magyarokkal együtt minden más nemzet tagjai is igazán otthon érezzék magukat.« [568]
Jancsó Elemér: »Az erdélyi magyar iskoláztatás húsz éve« című tanulmánya, mint a szerkesztő bevezető soraiból megtudjuk, még a bécsi döntés előtt íródott, de ennek ellenére időszerűségéből mit sem veszített, sőt, tekintettel arra, hogy a döntés innen is, túl is jelentékeny kisebbséget hagyott, egyenesen a kisebbségi kérdés kölcsönös és kielégítő rendelkezésének alapjául szolgálhat.
Az új szlovák szellemiség kérdéseivel foglalkozó cikk ismerteti a szlovák szellemiség forrongásának és kialakulásának hatótényezőit, s mint ilyet első helyen a politikumot említi meg, mint a szlovák szellemiség par excellence jellemző megnyilatkozási formáját. A politikai irányzat túltengésének látható következményeként említi a gyorsforralón felfőzött szlovák történelmi múlt köztudattá erőszakolását, mely a mai Szlovákiát az egykori szvatopluki birodalom folytatásának és közvetlen örökösének tekinti s célja, hogy a szentistváni állameszmével szemben a szvatopluki állameszmét játssza ki, mint rangidősebbet s így létjogosultabbat. A törvényszék egy másik csoportja egy közelebbi szlovák délibáb, Kassa körül táncol, és azon fáradozik, hogy Szlovákiának Kassához való nemzeti és történelmi jogát a magyarsággal szemben elvitassa. A továbbiakban ismerteti Szlovákia tudományos és kulturális intézményének célkitűzéseit, az idevágó irodalmi, néprajzi, népnevelési és nyelvművelési adatokat. Irodalmát elsősorban a programossággal jellemzi. Egész irodalma a politikum szellemében fogant és annak szolgálatában áll; elfogult, részrehajló, gyűlölködést-szító, revizionista és magyarellenes. Ez az irányzat főként a dilettantizmus elburjánzásának kedvez. Az irodalmi fejlődés irányát az értékek kiválasztódásának megindult folyamatában s a »Nemzeti ponyva« fokozatos elsorvadásában látja.
A pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet közleményei sorában Románia, Jugoszlávia és Szlovákia kisebbségi vonatkozású eseményeiről számol be. A Könyvszemle rovatban dr. Biró Vencel: Székhelyi gr. Majláth G. Károly című könyvéről Kozocsa Sándor, Kodolányi János: Süllyedő világ című könyvéről pedig Csuka Zoltán közöl ismertetést. A Sajtószemle rovatban a Külügyi szemléről, a Jelenkor-ról, a Magyar út-ról, az Új Magyarság-ról és a Kalangyá-ról közöl ismertetést B. S. tollából. A Kalangyából külön kiemeli Herceg Jánosnak Szenteleky Kornélról és Draskóczy Edének »Kisebbség és erkölcsiség« címen írt cikkét. A lapot még az Őrhely-rovat közleményei egészítik ki.
*
Szociális Szemle. Szerkeszti: Erődi-Harrach Béla. I. évf. 6. szám.
Neubauer Gyula: »A népesedéselmélet lényege« című cikkének bevezető soraiban rövid áttekintést nyújt a malthusi tanok alapvető kérdéseiről, utalva a kérdés körül tapasztalható általános tájékozatlanságra. Felhívja figyelmünket arra, hogy a malthusi tételből igen sokan azt a téves következtetést vonták le, mintha Malthus, a limine ellensége lenne a népszaporodásnak, holott ő csak »a túlnépesedésből származó bűnnek és nyo[569]mornak ellensége«, ami pedig kétségtelenül nem egy és ugyanaz. Megállapítja, hogy valamennyi ismert népesedés elmélet a malthusi tanokból indult ki s így azok e kérdés fejtegetésénél sohasem mellőzhetők.
A továbbiak során tisztázni igyekszik a népesedéselméleti alapfogalmakat és rámutat arra, hogy e téren a legtöbb félreértésre a közgazdaságtani vonatkozásoknak az élettani vonatkozásokkal való összezavarása adott alkalmat. Malthus elsősorban közgazdász volt, fejtegetései is mindig közgazdasági természetűek, s mint ilyenek, szigorúan tudományos jellegűek, megcáfolhatatlanok. Malthus nem volt híve a népesség szaporodás korlátozásának, hanem csak a munkásosztály szaporodásának mértékét igyekezett egyensúlyba hozni azokkal a közgazdaságtani körülményekkel, amelyek alakulásától boldogulása függ. Ennek egyetlen eszköze pedig a kínálat-kereslet viszonyának szabályozása. A közgazdaságtani törvények megkötésének és megrendszabályozásának szükségessége a nemzetiszocialista rendszerekben egyenes igazolása a Malthusi tétel érvényességének s ebből a szempontból a megoldás nem egyéb modus vivendinél s a malthusi tétel érvényességének de facto elismerésénél. Malthus ugyanazt akarja, mint amit a nemzeti szocializmus a gyakorlatban megvalósított: a népesség életszínvonalának emelését, sőt, ezzel együtt a népesség szaporodásának előmozdítását és csak az eszközei voltak mások. A malthusi közgazdaságtani elmélet mindig a kereslet-kínálat viszonyát tartja szem előtt. »Ha a munkabér alacsony, ez azt mutatja, hogy a munkaerő kínálata túl nagy a kereslethez viszonyítva, vagyis a munkásosztály szaporodása nagyobb, mint amilyen a munkabér megfelelő alakulása érdekében (és nem egyébért!) kívánatos volna. A munkabér természetes emelésének módja tehát az volna, hogy a munkásosztály szaporodása lassúbbá váljék, hogy így a munkaerő túlkínálata megszűnjék, vagyis az az ok, mely a munkabért alacsonyan tartja. (Mert más ok nem jöhet tekintetbe. A tőke profit-éhsége természetes tünet, sőt, a termelés nélkülözhetetlen ösztönzője s alacsony munkaerő-kínálat esetében éppen maga ez a profit-éhség az, mely a munkabéreket felhajtja, s a keresletre rálicitál. Így egyszerűen a mindenkori munkaerő-kínálattól függ, hogy a profit-éhség a munkásság malmára hajtja-e a vizet vagy pedig ellene.)
Vizy András: »Zala vármegye szociális feszültsége« című tanulmányában beható alapossággal és felkészültséggel szól hozzá ehhez a maga nemében egyedülálló s Magyarország szociális újjárendezése során külön elintézést igénylő kérdéséhez, mely elsősorban Zala vármegye túlnépesedésében és elszegényedésében jut kifejezésre. A módszeresen feldolgozott és statisztikai adatokkal bőven alátámasztott tanulmány legfigyelemreméltóbb megállapítása az, hogy ha a magyarországi földbirtokreform során a nagybirtokokat olyanformán veszik igénybe, hogy pl. a Zala megyével határos somogyi, baranyai, stb. nagybirtokokat egyszerűen szétosztják a környékbeli (helybeli) földigénylők között, hogy azoknak a zalai sommásmunkásoknak a helyzete még súlyosabbá válik, akik eddig ezeken a nagybirtokokon dolgoztak. Ebből a körülményből természetszerűleg következik, hogy ezeknek a zalamegyei sommásmunkásoknak a [570] szomszéd vármegyékben nagybirtokok természetes életterüket képezik, amelyekkel szemben a földreform során, mint igénylőknek szerzett jogaik vannak. Egyébként magát a földreformot és eltelepítést Zala vármegye szociális feszültségének levezetése szempontjából nem tartja elégségesnek s elsősorban az ipari munkaalkalmak teremtését, a talajjavítással egybekötött belterjes gazdálkodás bevezetését és a közlekedési hálózat megfelelő kiépítését tartja haladéktalanul megvalósítandónak.
Burchardt-Bélaváry Erzsébet: »A Montessori nevelés jelentősége a népnevelésben« címen Montessori Mária több évtizedes idevonatkozó tapasztalatai, és megfigyelései alapján a mai gyermeknevelés alapelveit ismerteti.
»A magyar néptáplálkozás korszerű kérdései« cím alatt Somogyi Zsigmond az élettani és táplálkozástani kutatások egybevetése alapján arra a megállapításra jut, hogy Magyarország néptáplálkozási színvonala mélyen az élettani norma színvonala alatt áll. A kérdés elsőrendű nemzetvédelmi fontosságának hangsúlyozásával utal azokra az összefüggésekre, amelyek az egyes fajok és népcsoportok táplálkozási viszonyai és testalkatuk kialakulása elcsenevészesedése és pusztulása között fennállanak. A néptáplálkozás kérdéseinek mielőbbi kielégítő megoldását, mint elsőrendű nemzetvédelmi feladatot ajánlja az illetékesek figyelmébe.
Melly József: »Az orvos egészsége« című tanulmányában az orvostársadalom szociális és egészségügyi viszonyait teszi elemzése tárgyává.
A Szociális Figyelő rovatban Földes Béla: »Miért munkavállaló és nem munkás? – Miért szabadidő mozgalom és nem munkáspihenő?« című nyílt levelében a helyes szociálpolitikai nomenklatúra érdekében a munkás megjelölést ajánlja az idegenből fordított munkavállaló helyett s ugyanígy a munkáspihenőt a szabadidő mozgalom helyett.
Földes Sándor a Rockefeller alapítvány működésével foglalkozó cikkében az intézet által felhasznált összegekről közöl kimutatást, és szembeötlőnek találja, hogy azok között a társadalomtudományi kutatás jelentős tétellel szerepel, jeléül e kérdés világszerte felismert fontosságának.
A munkásoktatás tantárgyairól szóló ismertetés összehasonlításokat közöl a különböző világvárosok munkásiskoláiban szereplő tananyagról és a munkásoktatás főbb irányelveit abban határozza meg, »hogy a munkás a mai társadalom értelmes és megértő tagjává neveltessék, hogy megértse az állam és a társadalom természetét és azok fejlődési törvényét, hogy ismerje a mai problémákat, hogy képes legyen azokhoz hozzászólni; képes legyen magának helyes ítéletet alkotni minden tendencia, minden más oldalról jövő nyomás nélkül.«
Szende István figyelemreméltó tanulmánya a dán népfőiskolák működését ismerteti. Ebből megtudjuk, hogy a dán népiskolák az élet iskolái, amelyek nem szolgáltatnak alapot semmiféle képesítésre. Az iskolák látogatása nincs semmiféle előképzettséghez kötve, sőt, az iskolák alapítása és vezetése sem. (Valamennyi magániskola.) Iskolát Dániában bárki nyithat, s amennyiben annak létjogosultságát megfelelő hallgatóval két éven keresztül igazolni tudja, az állam azt hivatalosan elismeri, és anyagilag támogatja, a tanítás rendjébe való befolyás és minden egyéb kikö[571]tés vagy megszorítás nélkül. Ez a támogatás magában foglalja a tantestület fizetésének 50%-át, a tulajdonos illetményének 20%-át, a taneszközök vételárának 35%-át és az épület amortizálásának 10%-át. Azok a tanulók, akik az iskoláztatás költségeinek viselésére csak részben vagy egyáltalán nem képesek, ugyancsak havi 50 korona állami támogatásban részesülnek. A dán népfőiskolák működésének közvetlen eredménye Dánia gazdasági és kulturális felvirágozása valamint az, hogy a dán mintagazdaságok ma minden más gazdaságok eredményeit túlszárnyalják Európában.
»A francia parasztság érdekképviseleti mozgalmai« című cikkben Bodó József a franciaországi agrárszindikátusok keletkezését és működését ismerteti.
A lap tartalmából megemlítjük még a Szociális Tudósító alábbi közleményeit: Gróf Teleky Pál miniszterelnök nyilatkozata a sajtó számára, Szociális intézkedések a visszacsatolt Felvidéken és Kárpátalján, A fontosabb munkakört betöltő ipari alkalmazottak felmondási idejének és végkielégítésének szabályozása. A legkisebb gazdasági munkabérekről szóló törvény, A német tisztviselők jogviszonyának rendezése, A munkanélküliek segélyezése a cseh-morva protektorátusban, Az áremelkedés és a létfenntartási költségek Olaszországban, az olasz bányászok szakoktatása, Munka élettani kurzus olasz munkások részére, Az árak ellenőrzése Olaszországban, Az ipari települések tanulmányozásával megbízott Angol Királyi Bizottság jelentése, Az angol ipari átképző központok tanulmányai, az árszabályozás Angliában, a brit munkanélküliség ellen való biztosítás, A munkaügyi bíráskodás és békéltetés az USA-ban, A gazdaság és a munka védelméről szóló török törvény, Az öregek és vakok nyugdíja Kanadában.
A Könyvszemle rovatban Balogh Elemér Wünscher Frigyes: »Szervezett agrárértékesítés« című könyvét ismerteti.

|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
…minden könyv a Globus könyvesboltban
Novi Sad, Kralja Petra II. u. 42.
Kérje ingyenes ismertetőnket!
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| [572]

A nyugat utolsó kiadványai:

Kosztolányi Dezső: Erős várunk, a nyelv . . . . . . . . . . . . . . 8' – P.
„ „ Lenni vagy nem lenni . . . . . . . . . . . . . .8'– „
Szabó Zoltán : Összeomlás – Párizs-Bordeaux-Nizza . .4'80 „
N. Pulszky Romola: Nizsinszkij
(Gyönyörű illusztrációkkal!!) . . . . . . .7'20 „

Karácsonyi könyvújdonságai:

Cs. Szabó László: Erdélyben . . . .3'60 P.
Hegedűs Lóránt: Ady és Tisza . . .3'60 „
Kosztolányi Dezső: Kortársak . . . .8' – „
(Megrendelhetők a Kalangya kiadóhivatala útján)
– – – – – –

A „Studium” könyvkereskedelmi R.T. (Budapest, kecskeméti u. 8.) kiadványai:

Reményik Sándor: A műhelyből . . . . . . . . . . (kötve) 48'– din.
(Versek)
„ „ Szemben az örökméccsel . . . . . . 24'– „
(Versek)
Ravasz László: A lélek embere . . . . . . . . . . . . . .10'– „
(Emlékezés Prohászka Ottokárról)
„ „ Két beszéd . . . . . . . . . . . (kötve) 41'– „
(Tisza István él a magyar tragédia)
Teleki Pál gróf
Vargha György: A modern földrajz oktatása . . . . . . 36'– „
Sz. Veres Jolán: Virágot finn otthonok . . . . . . . . . . 36'– „
Kortársaink: Babits Mihály, írta: Juhász Géza . . . . .19'50 „
„ Bartók Béla, írta: Haraszti Emil . . . . . 19'50 „
„ Móric Zsigmond írta: Juhász Géza . . . 19'50 „
„ Tormay Cecile, írta: Hankiss János . . . 19'50 „
„ Zilahy Lajos, írta: Ruzsitska Mária . . . .19'50 „

Beszerezhetők a „Studium” Könyvkereskedelmi Rt. jugoszláviai lerakatánál, a „Globus” könyvesboltban,
Novi Sad, Kralja Petra II. br. 42. [573]