Folyóiratok

Kalangya, IX. évfolyam (1940. december) 12. szám

Herceg János: Järnefelt: Koivikko lakói

Regény. Atheneum-kiadás 1940
Järnefelt könyvének elolvasása után, mint annyiszor már, ismét elbűvölt az a nyugalmas, egyszerű elbeszélő mód, s az a bő epikai áradás, amely úgyszólván minden skandináv írót jellemez. A Koivikko lakóinak szerzőjét nem ismertem eddig, s most úgy tűnik, mintha Hamsun valamelyik szerelmi szenvedélytől lehiggadt és felmagasztosult történetét hallgatnám – hasonlót a Pánhoz – amelybe folyton beleszól Haukland érces baritonja, hogy panteista természetimádatára hívja fel figyelmünket. Pedig Järnefelt regényében éppen azt igyekszik bizonyítani, mennyire nem egy faji közösség él északon egymás szomszédságában, sőt olykor elkeveredve is, mint a svéd Nyholm családja egy kicsi finn faluban.
Nyholm Anders a svéd Vestankyléből a finn Koivikkoban telepedik le, s ott élnek tovább utódai az idegen környezetben. Fia, Helge már finn leányt vesz feleségül, s ekkor mutatkoznak meg azok az ellentétek, amelyek a két nemzetiség között fenn állanak. Helge szerelme, vergődése családja és az idegen szokásokat tisztelő felesége között, küzdelme a létfenntartásért és Koivikkoért, amelytől végül mégis meg kell válnia; – a svéd fiú és a finn lány szerelme képezi a regény gerincét. Azontúl egy szegény parasztcsalád egyszerű életét ismerjük meg a regényes Suomi egy parányi, nyírfaligettel szegett földjén.
Järnefelt nem analitikus, hanem elbeszélő. Hőseinek lélekrajzát életük külső megnyilatkozásaiból kapjuk. Egy-egy mozdulat, hosszú hallgatás, vagy néhány határozottan kiejtett szó többet mond, mint akármilyen részletes elemzés. S Järnefelt könyvében kivétel nélkül jók az emberek. Még azok is, akik fegyverrel támadnak testvéreikre, hogy megváltoztassák a jogrendet. Az életnek kifürkészhetetlen útjai vannak, s a Sorstól, vagy az Istentől függ, ki melyik útra lép. Janne nem gondolt rosszat, amikor beállt a lázadók közé, mint ahogyan Helge is segíteni akart, amikor véletlenül elárulta barátját. S arról vajon ki tehet, hogy a svéd Greeta és a finn Maija nem tudták megérteni egymást? [561]
Talán közhely, ha azt mondjuk, hogy Järnefelt könyve az élet himnusza, de ember és természet oly szoros közösségben élnek egymással Koivikkoban, az élet éppen a maga egyszerűségében oly fenséges, hogy lehetetlen más jelzőt találni.
Az egyszerű stílus, a lírai tájrajz szinte hagyomány a skandináv irodalomban. Északon nem divatosak a különlegesre törekvő irodalmi mozgalmak; a hű életábrázolás mindennél fontosabb. Järnefelt könyve is azért szép, mert a nagy északiak útját követi; egyéni adottságaival egy magasabb cél felé tart – az emberiesség felé. Ennél nemesebb szándéka írónak nem lehet!