Folyóiratok

Kalangya, IX. évfolyam (1940. július-augusztus-szeptember) 7-8-9. szám

Csuka János: Akiktől elvették a földet és akiknek odaadták

A földbirtokreformot felületes megítéléssel és különös előszeretettel a világháború egyik következményeként szeretik emlegetni. Pedig a földosztást nem csupán a négy évig tartó világégés siettette, hanem a falu egészségtelen társadalmi és gazdasági helyzete, amely halaszthatatlan rendezésre várt. A földosztást tehát ezekből a szempontokból kell vizsgálni és értékelni. A földosztásban az emberiség egész történelmén keresztül húzódó földéhség jut többé-kevésbé átmeneti megoldáshoz, nem végleges, csak egy időre szóló rendezéshez, mert annyi földet még nem használtak fel, hogy minden igényt ki lehetett volna elégíteni. Hiszen az elég nagyarányúnak nevezhető jugoszláv földosztás után még több százezer földművesnek nincs saját földje, s a legtöbbnek a kiosztott föld sem ad nyugodt megélhetést.
A háború után Délkeleteurópában – Oroszország kivételével – két és félmillió parasztgazdaság létesült. Vagyis a föld azoké lett, akik ténylegesen megmunkálják. A földosztás ezzel egyidejűleg erősítette a földműves demokráciát, ami a termelésben is mindinkább kifejeződik. A jugoszláv földbirtokreform munkája ugyan még nem fejeződött be, de a végrehajtásnál ugyanazt a célt igyekeztek elérni, mint a többi földosztó államokban: a kis gazdasági egységeket életképessé tenni, a nemzeti elemeket erősíteni és a túlnyomóan idegen nagybirtokosoktól függetleníteni. Boszniában, Hercegovinában, Dalmáciában és Délszerbiában még ennél is nagyobb jelentősége volt a földreformnak: megszüntette a jobbágyságot, amely sok százezer család számára középkori sorsot jelentett. A jugoszláv földbirtokreform eredményével foglalkozó [334] szakírók azt állítják, hogy a földosztással sikerült a termelést is fokozni, ami alapos cáfolata azoknak a gyakran hallható s főképp a nagybirtok-rendszer védelmezői részéről elhangzott állításoknak, hogy csak a nagy- és középbirtokok biztosítják a többtermelést, míg a kisbirtokok a termelésben visszafejlődést jelentenek.
A földosztás előtt a Duna- és Szávabánságban, a két legjelentősebb mezőgazdasági vidéken, a birtokelosztás két ellentétes végletet mutatott. A két vidék – nagy és törpe birtokok hazája volt. A Dunabánságban 210.000 kisbirtok nem egészen 500.000, 336.618 nagyobb birtok pedig 2.143.039 hektárnyi területet ölelt fel. Ez azt jelenti, hogy a földbirtokosok 62.7%-a a földnek mindössze 21.30%-ával rendelkezett. A Szávabánságban 321.699 birtok terjedelme nem haladta meg egyenként az 5.5 hektárt, 423.849 birtok 76%-a pedig kimondottan törpebirtok volt. A szávabánsági 1.766.351 hektárnyi földből a törpebirtokosok csak 39.3%-kal rendelkeztek.
A kis és törpebirtokosok száma ma is jelentős, pedig a földosztást jórészt befejezték. A Duna-, Száva- és Drávabánságban ma 5.200.000 hektárnyi föld van magánkézben. Ebből alig 600.000 hektárt vett igénybe a földbirtokreform. A földosztás tehát nem okozott nagyobb eltolódást a birtokviszonyban. Ezért beszélnek megint sokat újabb földosztásról és a maximumok csökkentéséről. Az 1931-es népszámlálás adatai szerint a Dunabánságban még 107.264 földműves családnak, az egész országban pedig 193.455 földműves családnak nem volt saját földje.
Milyen változásokat hozott a vajdasági földbirtokreform?
Bácska, Bánát, Baranya és Szerémség területén találta a földreform a mi fogalmaink szerint a legtöbb nagybirtokot. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint ugyanis a Vajdaság lakosságának 38.3%-a földnélküli szegény, szolga, mezőgazdasági munkás, napszámos vagy béres volt.2) Slavko Šećerov dr. kiszámította, hogy ebben az időben csupán Bácskában 57.631 földnélküli nincstelen család élt. Ezek nemzetiségi megoszlása: 13.701 szerb, 626 bunyevác, 3144 szlovák, 23.856 magyar és 10.475 német.3) Az adatok nyilvánvalóan hézagosak és nem mindenben helytállók, mert az elég nagyarányúnak mondható földosztás után is még jelentékeny szláv ajkú földművesnek nincs földje, nem beszélve a kisebbségekről. Šećerov további közlése szerint Bácskában ebben az időben mindössze 28.297 olyan kisgazda élt, aki tíz holdig terjedő birtokon gazdálkodott. Ezek közül 6774 volt szerb, 2543 bunyevác, 2180 szlovák, 9986 magyar, 6174 német nemzetiségű. Ugyanekkor 365 [335] nagybirtokosnak volt 200 holdnál nagyobb birtoka, összesen 373.000 hold terjedelemben. Ezek közül 50 szerb és 23 bunyevác nemzetiségű, a többi magyar és német. Az 1931-es népszámlálás már a következő képet mutatja: A Dunabánságban 336.618 gazdaság volt. Ezek közül
25.922 0.5,
27.561 05–1,
53.347 1–2,
104.015 2–5,
71.545 5–10,
38.172 10–20,
13.821 20–50,
1.560 50–100,
147 200–500, és
52 500

hektárnál nagyobb terjedelmű.
Az egész országban a megmunkálható föld 10.645.980 hektár, ebből a Dunabánságra 2.143.039 esik.
Mivel az európai értelemben vett nagybirtokok azokon a területeken feküdtek, amelyeket északi országrészként említ a földbirtok statisztika, a legerősebb földosztás először itt kezdődött meg; Teofan Ristič dr. 4) azt írja, hogy bár a föld megmunkálása a Vajdaságban korszerű eszközökkel, gépekkel történt, az olcsó munkaerő még sem maradt kihasználatlan. A nincstelen földmunkás ennek ellenére szívesen otthagyta a földet. Ezért kellett ajándékföldhöz segíteni, hogy a faluhoz kössék, és a városba özönléstől visszatartsák. A földbirtokreform rendelkezései szerint az északi országrészeken feloszthatók mindazok a birtokok, melyeknek termőföldje meghaladja az 521 holdat, 5) illetve, ha az egész birtok meghaladja a 869-et. A brodi, daruvári járásokban és Szlovéniában ugyanekkor 347, illetve 782 hold volt a maximum. 1938 január elsejéig az északi országrészeken 714 birtoknak több mint kétmillió holdnyi területéből kb. 860.014 holdat vettek el a földbirtokreform céljaira. Ebből 77 birtok volt egyházi, 45 állami, 14 vagyonközösségi és 171 önkormányzati. Eddig kisajátítottak és az ajándékföldek tulajdonosai önként megváltottak 548.604 holdat. A fennmaradt 311.950 holdat az új tulajdonosoknak, illetve az államnak kell megváltania. A rendelkezésre álló föld kétharmada tehát már az új tulajdonosok tényleges birtokában van. [336] A nagybirtokok megoszlása az északi országrészeken:
A Ljubljana-i agrárhivatal területén 227.325 h.
Varaždin „ 89.112 h.
Zagreb „ 143.262 h.
Osijek „ 540.022 h
Vukovar „ 256.718 h.
Novi Sad „ 332.266 h.
Maribor „ 126.322 h.
Petrovgrad „ 256.316 h.
Vršac „ 162.567 h.
összesen: 2.133.910 hektár
Ebből majdnem 50.000 hektár a most kiszárított Pančevo-i nagyrét. A lefoglalt 870.014 hold földnek majdnem felét
411.353 holdat (átlag 2.12 holdat) 193.751 helyb. szeg. föld. kapta
50.319 „ (átlag 8.20 „ ) 6.182 helyb. dobrovoljac „
11.563 „ (átlag 8.60 „ ) 1.294 más. vid. dobrov. „
12.018 „ (átlag 6 „ ) 1.990 optáns s emigráns „
35.072 „ (átlag 7.10 „ ) 4.958 ínséges vid. földm. „
70.000 maga váltotta meg a földet.
Ezek szabad vásárlással 266.152 holdat szereztek a nagybirtokosoktól.
A földbirtokhivatalok szerint a kiosztott föld így oszlott meg: Osijeken 15.257 agrárérdekelt kapott 51.873 holdat, 737 ínséges vidéki telepes földműves 2211-et, 617 helybeli dobrovoljac 4829-et, más vidékről való 2818 dobrovoljac 25.380 holdat, 7 optáns 29-et, 655 egyéb nincstelen 5839-et, összesen 20.091 család 90.161 hold földet. Az új földes gazdák 4712 házat, 3100 gazdasági épületet, 18 iskolát és 7 templomot építettek. Varaždinban: 39.372 helybeli szegény földműves kapott 36.909 hold földet, 38 helybeli dobrovoljac 313-at. Más vidékről nem telepítettek erre a környékre sem dobrovoljacot, sem nincstelen földművest, miután minden szabad földet a helybeli igényjogosultak kielégítésére fordítottak. A 39.410 agrárérdekelt 37.222 holdat kapott és ezek 1926 új lakóházat és gazdasági épületet emeltek. Zagrebban: 26.398 főleg helybeli nincstelen földműves 25.224 hold földet kapott, elsősorban házhelyeket, kertet, míg 170 helybeli dobrovoljacnak 832 holdat osztottak ki, tehát 26.568 család összesen 26.056 hold földhöz jutott és 1377 lakóházat emelt. Vukovaron: 11.171 helybeli igénylőnek 17.980, 1488 helybeli dobrovoljacnak 13.149.621 telepített dobrovoljacnak 5392, 11 optánsnak és emigránsnak 39, s 553 egyéb telepesnek 2245 hold földet adtak, vagyis 13.844 család 38.805 hold föld tulajdonosa lett. Ezek 2445 házat és gazdasági épületet, 6 iskolát és 37 községi elöljárósági épületet emeltek. Ljubljanaban: 19.680 helybeli földigénylő, 39.531, 65 helybeli dobrovoljac 450, 31 telepes dobrovo[337]ljac 234, 111 optáns és emigráns 895, 10 egyéb telepes 69 holdat kapott, tehát 19.897 család 41.179 hold földet. Ezek 741 házat és gazdasági épületet, továbbá egy iskolát építettek. Petrovgradon: 37.977 helybeli agrárérdekelt 122.520, 1989 helybeli dobrovoljac 15.912, 4206 telepes dobrovoljac 33.648, 612 optáns és emigráns 3060, 2085 egyéb telepes 12.430 hold földet kapott, összesen 46.869 család részére 187.570 hold földet osztottak széjjel. Épült 6.341 ház, 9.214 gazdasági épület, 17 iskola, 11 templom és 7 községi elöljáróság. Novi Sadon: 42.350 helybeli földigénylő 112.664, 809 telepes 2531, 1795 helyi dobrovoljac 14.834, 5277 telepes dobrovoljac 46.929, 1249 emigráns és optáns 7990, továbbá 16.555 egyéb telepes 14.489 hold földet kapott, vagyis 53.135 család 199.437 hold ajándék földben részesült, s ezek 5162 lakóházat, 3711 gazdasági épületet, 39 iskolát, egy templomot és 3 községi elöljárósági épületet emeltek.
Az északi országrészeken ugyanekkor 116.000 hold erdőséget is kihasítottak a földigénylők számára részben legelőkre, részben pedig újabb termőföldekre. A helybeli földigénylők végeredményben 411.353 holdat kaptak, átlag 2.1 holdat, amivel a földkérdés, mint már említettük, hozzávetőleg sem tekinthető megoldottnak. Az északi országrészeken még mindig sok ezer olyan, elsősorban magyar és német nincstelen földműves él, aki a földosztásban nem részesült.
*
Dr. Mijo Mirkovič „Agrarna Politika” című nagyszabású munkájában azt mondja, hogy a földbirtokreform az egész országban telepítési célokra 2.100.000 hold földet vett figyelembe. Ebből 620.200 hold kimondottan szántóföld. A 2.100.000 holdnak még csak a felét, alig egymillió holdat osztottak szét. Az írónak a legújabb statisztikán nyugvó adatai sok tekintetben eltérnek az idevágó egyéb agrárirodalom adataitól. Mirkovič dr. például azt mondja, hogy 369 földbirtokos földjéből alig 41.7 %-ot vettek el. 10 %-ot önként értékesítettek, így ma is szabadon rendelkeznek a régi birtok kiterjedésének 48.3 %-val. A földbirtokreform után egy-egy nagybirtokos kezén maradt föld átlaga még mindig 1300-1300 hold. Az egyházaktól 77 helyiségben 110.000 holdat vettek el, 91.000 hold a tulajdonukban maradt. A városi és falusi önkormányzati testületektől 170.000 holdat vettek el, (ennek nagyobb részét Subotica városától), 230.000 holdat meghagytak birtokukban. Eszerint tehát – hangsúlyozza Mirkovič – nem állítható, hogy az agrárreform megtizedelte a nagybirtokokat. Még csak a felére sem csökkent a nagybirtokok terjedelme. Az általa említett 369 nagybirtokos nemzetiségi megoszlása: 310 külföldi állampolgár, közöttük 142 osztrák, 126 magyar, 10 olasz, 8 csehszlovák, 4 román, 3 német s 17 egyéb nemzetiségű. A vajdasági telepítés eddigi eredményeiről Mirkovič a következőket mondja: „Az elvett földet [338] több mint 20.000 dobrovoljac kapta. Ezek közül 13.000 telepes dobrovoljac. Ezenkívül 4271 egyéb földigénylőt, 2680 magyar és olasz optánst juttattak földhöz és végül 144.000 helybeli földigénylő részesült az agrárreform bőkezűsége folytán ajándékföldben. Az északi országrészeken 170.000 családnak adtak földet. 20.000 telepes család túlnyomórészt a hegyvidékekről (Hercegovinából, Likából, Montenegróból, Isztriából) jött, ahol egészen mások voltak a mezőgazdasági munka és termelési viszonyok. A hegyvidékről az alföldre került földművesek a kezdetlegesebb viszonyokból egy fejlettebb mezőgazdasági termelés központjába kerültek. Az éghajlat, a víz, a természet és a környezet mind új volt a jövevényeknek. Némelyek elfáradtak, visszatértek régi otthonukba és egészségüket is feláldozták.”
Mirkovič összehasonlítást tesz az olaszországi és vajdasági agrártelepítési rendszerek között is. Olaszországban az államnak átlag 60-70.000 dinárjába került egy-egy telepes ház. A Vajdaságban az állam alig 4.847 dinárt adott egy-egy házépítésre, a többit a telepesek saját erejükből teremtették elő.
Bosznia-Hercegovina
Az 1895-ben megtartott népszámlálás kimutatása szerint Bosznia-Hercegovinának 1.385.291 lakosa volt és a lakosság 88.4 százaléka földművelésből élt. Az 1910 évi népszámlálás adatai, amelyek a földosztásnál figyelembe jöttek, már a következő képet mutatják: A lakosság száma 1.898.044-re emelkedett és ebből 1.668.587, a lakosság 87.9 százaléka földműves. A török uralom alól felszabaduló Bosznia-Hercegovina akkori gazdasági és társadalmi berendezésére jellemző, hogy 1885-ben 8162 földbirtokos, 117.466 szabad földműves és még 197.833 kmet (jobbágy) volt. Az 1910-es statisztika már némileg átalakította a földbirtok viszonyokat, mert a földbirtokosok száma 14.742-re emelkedett, családtagjaikkal együtt 56.647 lélekre. Ezenkívül 136.854 szabad földműves élt 634.791 családtaggal. A jobbágyok száma a török uralom maradványainak fokozatos kiküszöbölésével 79.701-re csökkent, a családtagokkal együtt 444.894-re. A részben felszabadított jobbágyok száma 31.416 volt, családtagjaikkal együtt 205.745 lélek. Még további 20.450 egyéb parasztot tüntetett fel a statisztika 43.352 családtaggal.
A boszniai és hercegovinai föld túlnyomóan agák és bégek kezében volt és a földet részben jobbágyokkal művelték, részben pedig tizedfizetés ellenében és kisebb parcellákban kiadták nékik. A jobbágyföldekhez nem lehetett hozzányúlni, nem adták el őket, és ezért a paraszt, ha csak tehette, menekült a földtől s a városban keresett munkát. A török földesurak nagy része nem adott a [339] jobbágynak tizedes földet, hanem maga műveltette munkásaival. Ezek a beglucsok – bégek szolgái voltak. A kmetek és a beglucsok között az volt a különbség, hogy a beglucsok alkalmaztatása nem volt állandó jellegű. A kmetek viszont a bégek földjét művelték s ez a munka és a szolgálati viszony családról-családra öröklődött. Az osztrák-magyar hatóságok a bégek érzékenységére s a termelés biztosítására vigyázva, békés eszközökkel igyekeztek a szabad földvásárlást megkönnyíteni. A törekvések eredményeként lassú fejlődés indult meg és 1898-1909 között már 11.389 szabad földeladás történt. A további föld értékesítést a háború zavarta meg.
A jugoszláv földbirtokreform megkezdése előtt 2.804.189 hektár megművelhető föld állott Bosznia-Hercegovinában rendelkezésre. A reform egyetlen tollvonással megszüntette úgy a jobbágy, mint a bégek szolgálatában levő földművesek jogviszonyát, és 970.842 hektár termőföldet és 308.385 hektár erdőséget bocsátott a felszabaduló földművesek rendelkezésére. 1935-ig 249.580 parasztcsalád jutott földhöz. A felosztott föld megoszlása: 8.326 hektárt, 0.66%-ot hadirokkantak kaptak, 22.415 hektárt 174%-ot a dobrovoljacok, 2.21%-ot 28.458 háznélküli, 60.27%-ot 775.233 jobbágy, 31.15%-ot 4072 beglucsar és 4.02%-ot 51.723 egyéb földműves. Bosznia és Hercegovinában mindössze 4.483 dobrovoljac és 2.542 hadirokkant kapott földet, a földhöz juttatottaknak kb. 3%-a. Ha a szétosztott földet elosztjuk a családok számával, azt látjuk, hogy minden kmetjobbágy-család átlag 6.8 hektárt, a beglucsarszolgák pedig 7.6 hektár földet kaptak. A legtöbb esetben azt a földet osztották szét a nincstelenek között, amelyet maguk műveltek. A többi nincstelennek alig egy hektár terjedelmű házhelyet, illetve földet adtak. Mivel a rendelkezésre álló föld nem volt elegendő minden jelentkező kielégítésére, érvényben hagyták az állami erdők bérletére vonatkozó régi szokásokat, illetve rendelkezéseket. Ez abból áll, hogy a paraszt olcsó áron, főleg legelők céljaira erdőt bérelhet. A boszniai földbirtoktörvény egyik leglényegesebb jellemvonása, hogy megállapította az úgynevezett földminimumot, amit nem lehet elidegeníteni, és ezzel biztosította, hogy a föld azé marad, aki megműveli. Mijo Mirkovič dr., a boszniai földbirok reformot elemezve, arra a következtetésre jut, hogy az elgondolás az volt: az ottani szerb földműves lakosságot kielégíteni, véglegesen megszerezni számára az idegen földet, s a muzulmán parasztságot felszabadítani a bégek uralma alól. A földműves lakosság ingyen kapta a földet, a régi tulajdonosoknak pedig részben állampapírokat utaltak ki, részben pedig készpénzben megváltották a tőlük elvett földbirtokokat. A kmetföldek megváltására 255 millió dinárt irányoztak elő, de mivel ez kevésnek bizonyult, további 50 millió dinárral kiegészítették.
Bosznia-Hercegovinában egyébként az az érdekes eset állott elő, hogy a pénz elértéktelenedése következtében sok egykori föld[340]birtokos hamarosan anyagi nehézségekbe került. A föld megváltására kiadott kötvények árfolyama is esett, s ezért 1928-ban törvény jelent meg, amely az egykori földtulajdonosok megsegítéséről intézkedett. Állami földet bocsátottak a rendelkezésükre, azonban azt teljesen maguknak kellett megművelniük, idegen munkaerő igénybevétele nélkül.
Szlavónia és Szlovénia
A Vajdasághoz hasonló földbirtok-összetétele volt a földosztásig Szlavóniának is, ahol a földbirtokok jelentékeny területet foglaltak le. Az 1895-ös népszámlálás adatai szerint az összes birtokok 30.99%-át kitevő, 53.886 parasztgazdaság területe átlag nem volt nagyobb 0.6 hektárnál. A 0.6-3 hektárnyi gazdaságok száma 126.209 volt. Ezek együttesen alig 214.965 hektárt tettek ki, a földterületnek mindössze 7.95%-át. A 3-6 hektárig terjedő, 110.999 törpebirtok 466.787 hektár területet, a föld 17.26%-át foglalta le. A 30 hektárig terjedő 303.434 gazdaság pedig már 1.476.960 hektárnyi területet, a föld 68.30%-át. Az életviszonyokat vizsgálva tehát csupán az utóbbi gazdaságok nyújtanak megélhetést, s aránylagos jólétet. Ugyanekkor 209 nagybirtok területe meghaladta a 600 hektárt, s 607.995 hektárnyi összterületével a föld 22.46%-át tette ki.
Szlovéniában az agárreformnak nem volt sok dolga, mert ez az országrész eddig is kisbirtokok központjának számított. A hegyvidéken kevés a megmunkálható föld, s az is már kisgazdáké volt, így tehát a földosztáskor inkább csak erdőségek jöhettek figyelembe.
Dalmácia
A földbirtokreform Dalmáciában különféle birtok és hűbéri rendszerek nyomait találta. A római, velencei, dubrovniki, török és osztrák időkből visszamaradt szokások és földbirtokjogok szabályozták az ottani föld és bérleti viszonyt. A földművesek a föld nagyobb részét, mint bérletet használták. Dalmáciában tehát, akárcsak Bosznia-Hercegovinában és Délszerbiában, a földbirtokreform első dolga volt a bérleti viszonynak oly módon való rendezése, hogy a paraszt az általa megművelt földnek valóban tulajdonosa lehessen. A földbirtokosok kártalanítására 400 millió dinárt fordítottak és megszüntették az összes bérleti örökségeket, haszonbéreket, stb. Az 1931-es dalmáciai földbirtoktörvény akként rendelkezett, hogy a föld azé legyen, aki műveli, de ingyen-földre csak az tarthat igényt, akinek a földbérlete régebbi volt 30 évesnél. Az ingyen föld terjedelme nem lehetett 10 hektárnál nagyobb, de ha hattagú családról volt szó, minden családtag után további fél hek[341]tár járt. A felosztott föld értékét felbecsülték és megváltás címén átlag 1.000-2.000 dinárt fizettek a régi tulajdonosoknak.
A dalmáciai földbirtokreform végrehajtását 1933-ban kezdték meg s 258.708 hektárnyi megmunkálható földből 50.000 hektárt juttattak 96.000 szegény földmunkás családnak. Dalmáciában kimondott nagybirtokok soha nem voltak, mert már az ötven hektáros birtok is nagybirtoknak számított. Ehelyett a bérletet kellett rendezni, hogy a földműves saját gazdája lehessen és megszűnjék a középkorból visszamaradt birtokrendszer.
Szerbia és Délszerbia
Jugoszlávia egyetlen vidéke, melyen a földbirtokreform úgyszólván egyáltalában nem talált nagybirtokot. Szerbia volt. Az ottani gazdaságok nagyobb része 2-20 hektárig terjedt, s már 1911-ben Szerbia a tipikus kisgazdaságok állama volt, azonban ennek ellenére is 35.000 családnak még mindig nem volt saját földje.
Délszerbiában viszont, akárcsak Bosznia-Hercegovinában, fel kellett szabadítani a jobbágyokat, akik a török földesurak szolgái voltak. Az 1931-es birtoktörvény szerint az öt hektárnál kisebb terjedelmű földet a jobbágy ingyen kapja, s a földesúrnak kártérítés nem jár. A földbirtokreform végrehajtására Skopljeban hivatal létesült.
A délszerbiai közigazgatási terület 4.820.400 hektár terjedelmű. Ebből 1.282.654 (26.61 %.) hektár erdő, 1.230.190 hektár (25.52 %.) legelő, 1.198.756 hektár (24.87 %) terméketlen terület. A földbirtokreform végrehajtásai még nem fejeződött be. Az elmúlt évben 32.651 jobbágy szabadult fel teljesen, s ezek 184.827 hektárnyi földet kaptak. A volt földesuraknak 2030 hektárnyi földet hagytak meg. További 10.000 hektárnyi földet felmértek, de a felosztás még nem történt meg. A földbirtokreform által kisajátított földek kártalanításáért 8194 földbirtokosnak 78.334.628 dinárt folyósítottak, ami hektáronként átlag 413 dinárnak felel meg.
Délszerbiában, a jobbágyok felszabadításával egy időben, nagyszabású telepítési tevékenység is kezdődött, amelynek során sok magyarországi optánst és vajdasági nincstelent is földhöz juttattak. 1938. márciusáig csupán telepítési célokra és az ottani szerb elemek erősítésére 349.800 hektár földet biztosítottak. Ebből, mint telepítési célra alkalmas földre, máris 48.392 család költözött, s ezeknek 226.800 hektárnyi földet osztottak ki. A telepesek eddig 330 községet alapítottak, s 12.000 házat, 40 iskolát és 32 templomot építettek. Mivel az ottani föld nagyobb része kavicsos és erdős, a mocsarak kiszárítására is sor kerül. Már eddig 13.478 hektárnyi mocsarat csapoltak le, 67.940 méter hosszúságú öntözőcsatorna létesült és 20.200 méter hosszúságú gát épült a termőföldek megvédelmezésére. [342]
Jugoszlávia mezőgazdasági és erdő-területe 21.700.000 hektár. A földbirtokreform ebből a következő területeket vette figyelembe:
Bosznia-Hercegovinában 1.280.000 hektárt
Délszerbiában 540.000 ”
Dalmáciában 50.000 ”
S az északi országrészekben 589.000 ”
Összesen: 2.459.000 hektárt
De Bosznia-Hercegovinában és Délszerbiában tulajdonképpen a jobbágyok felszabadításáról van szó, illetve annak a földnek a tulajdonba vételéről, amelyet eddig is ők műveltek. A szegény sorsú falusi nincstelenek földigényének kielégítésére elsősorban az északi országrészt vették igénybe és pedig a rendelkezésre álló mezőgazdasági területnek 13%-át. A kiosztott föld családok szerint így oszlik meg:
Bosznia-Hercegovinában 249.000
Délszerbiában 81.000
Dalmáciában 96.000
s az északi országrészeken 280.000 családnak
Összesen: 706.000
családnak juttattak földet, ami a húsz éves földbirtokreform eddigi összefoglaló eredménye.
Hárommillió lélek kapott ajándékföldet, de mivel még mindig többszázezer, olyan földműves család van, amelynek nincsen földje, vagy ha mégis, olyan kevés, hogy abból megélni nem tud, most történnek előkészületek az újabb földosztásra. A lecsapolható földeket nagyjából már felhasználták, a Pančevo-i nagyrét kiszárításával 50.000 hektárnyi termőföldet nyertek, az újabb földosztásra tehát már csak a nagybirtok és az erdőség maradt. Minthogy még kb. 10.000 dobrovoljac sem kapott földet, ezeket állami kötvényekkel kell kielégíteni, de a jelek szerint a kormány nem fog elzárkózni a maximumok leszállítása elől, ha földhöz akarja segíteni azokat is, akiknek eddig nem jutott.
Akiktől a földet elvették
A földbirtokreformról szóló törvény megjelöli a nagybirtokok fogalmát és intézkedik arról, hogy azokat se elidegeníteni, se megterhelni ne lehessen. A magánkézben levő nagybirtokokon kívül nagyobb kiterjedésű földjük volt a különböző közintézményeknek. Horvátországban és Szlavóniában a közbirtokosságok 685.026, a községek és városok 372.337, az egyházi hatóságok 100.649, a va[343]gyonközösségek 539.349 hold6) földdel rendelkeztek. Horvátországban és Szlavóniában 122 földbirtokosnak, 500-2.000 holdat meghaladó birtoka volt öszesen 118.300 hold terjedelemben.
A 200 holdnál nagyobb szlavóniai birtokok a következők tulajdonában voltak: Schmidt K. G. 2.084 hold, báró Branicani S. L. 2.255, Štampfer Mario 2.331, Nemes Cseh Ervin 2.380, pozicei uradalom 2.719, Ottenfels báró 2.870, Magyar Jelzálogbank 2.922, Hatvany-uradalom 3.145, Marvuis de Pienne 3.404, Aus-család 3.726, Kipal J. M. 4.273, Bombelles gróf 4.532, Steiner Ignác 4.941, Inkey Gabriella és Ludmira 4.959, Nauer Miklós 5.441, Draškovič grófok 5.661, nemes Fodorozi Sándor 5.888, Chotek grófok 6.392, Pfeiffert-család 9.282, Batthyány grófok 9.392, Rauch-család 10.155, Strickert Albert 10.160, gróf Khuen Héderváry-család 10.635, gróf Dorrett Leon 11.388, gróf Erdődy-család 13.615, Frigyes főherceg 14.109, Turkovič-testvérek 20.631, Odescalchi herceg 21.276, Ghyczy-család 28.161, gróf Eltz 32.942, gróf Majláth 36.802, Jankovič gróf 37.340, Pejačevič gróf 43.088, Normann gróf 52.912, Thurn Taxis herceg 62.928, Tüköry-család 63.109, Guttmann-uradalom 69.207, Schamburg-Lippe-uradalom 69.240 hold.
Bánátban: gróf Csekonics-család 38.902, gróf Karácsonyi-család 17.000, gróf Harnoncourt Félix 21.634, Lederer Arthur és Károly 6.500, gróf Karácsonyi Andor 6.980, báró Dániel-család 5.500 gróf Batthyány-család 8.000, báró Dániel László 2.758, báró Dániel Pál 2.700, Jenovay Zoltán 3.500, báró Tallián Béla örökösei 2.100, Schulpe Vilmos 2.000, gróf Maldeghem-család 1.880, gróf Zichy Mária 4.870, Rónay Ernő és Jenő 3.566, Pajzs Ernő 1.000, Rónay Aladár 1.000, Dreschler Brunó és családja 2.101, báró Liptay-család 1.144, Szentiványi Zoltán 2.656, Papp-testvérek 2.400, Récsey Ede 2.880, báró Jagodič-család 2.000 és Keleti N. 1.000 hold.
Bácskában: Chotek grófok 24.170, Kalocsai Érseki Uradalom Bács 13.000, Görögkeleti Pátriárkái Birtok 11.301, Fernbach-család 15.247, Lelbach-család 13.876, gróf Széchenyi-család 10.900, gróf Zichy János 8.000, Latinovich-család 9.700, báró Voinich-család 3.100, Adamovič-család 3.000, Geyer-testvérek 2500, Dunđerski Gedeon 3.036, Dunđerski Đoka 2.400, báró Redl 5.308, báró Podmaniczky 2.800, Dunđerski Stevan 2.400, Hammerstein N. 2.420, Gráber Gyula 1.816, Lolok Antal 1.200, Rác Gyula 1.080, Dukay Mátyás 1.055, Törley Gyula, 1.000, Halbrohr-család 1.066, Vajda Mór 1.002, Szemző István 1.275, Ungár-testvérek 2.333 és a Kovilji Görögkeleti Kolostor 1.918 hold. Az ezer holdon aluli birtokokat nem tüntették fel a kimondott nagybirtokok között. Hasonlóképpen nem említik meg a városi és községi földeket sem, pedig azok igen jelentékenyek, hiszen Suboticanak és a sajkásvidéki vagyonközösségnek 40.000-40.000 hold földje volt a földosztáskor. [344]
Az 1918. július 21.-ikén megjelent birtoktörvény megtiltja a nagybirtokok elidegenítését és megterhelését. Ugyanekkor megállapították a föld maximumát is. Az 1930. szeptember 30-ikán kiadott módosító novella pedig a nagybirtokok bérletére ír elő korlátozásokat. Azóta majdnem 1.000 nagybirtokot helyeztek elidegenítési és megterhelési tilalom alá, összesen 2.185.883 holdnyi területben. A földbirtokreform ugyanekkor 83 földbirtokosnak szupermaximumot engedélyezett, összesen 22.367 holdat. Ezek mintagazdaságok, versenyistállók, halastavak, magtisztító állomások, stb.
Hol létesültek agrártelepek?
A földbirtokreform során az egykori nagybirtokokon több, mint 400 telepes község épült, 25.000 házzal. Vojvodinában és Szlavóniában több, mint 200 telepes falu van, kb. 13.000 házzal. Az északi országrészeken a telepes faluk ingatlanainak és állatállományának értékét 300.000.000 dinárra becsülik. Az állam 45.000.000 dinárral támogatta a telepesek házépítési mozgalmát. A földbirtokos-szövetségek bácskai és szerémségi központjának néhány hét előtt Novi Sadon megtartott közgyűlésén bejelentették, hogy ma már 65 telepes község van Bácskában és Szerémségben, s a telepes gazdaságok száma 7.150. A szövetségeknek 171 helységben van fiókjuk, tagjaik száma 9.243, s a 171 szövetkezet közül 152 hitelszövetkezet. Marin Glavina, az agrárszövetségek igazgatója, 1935-ben adott először összefoglaló képet a bácskai telepítésekről.7) Akkor 59 telepes falu állt fenn. A telepítéseket négy csoportba osztotta: határmenti, középbácskai, délbácskai és szerémségiekre.
Horgoštól Bačkibregig a következő telepek találhatók: 1. Horgošon 224, nagyobbrészt magyarországi optáns-családdal, 2. Starakanižan két telepes falu, az egyik a város határában, 86, főleg montenegrói csatáddal, a másik Nadrljan mellett, 224 családdal. (Az utóbbit Velebit névre keresztelték, figyelemmel arra, hogy lakói a Lika-i Velebit hegység alatt húzódó falvakból valók.) 3. Sentan a 259 családból álló telepes falu a város határában fekszik, 4. Adan, a falu határában, 43 család telepedett le. 5. Molon 45, főleg magyarországi optánscsalád építette a telepes falut. 6. Kutaspusztán, Srbobrantól 25 kilométerre, 78, túlnyomórészt Boszniából érkezett családból áll a telepes falu. 7. Svetićevo, Adatól 26 kilométerre fekszik és 52 család otthona. 8. Crnobrdotol 6 kilométerre 21 család telepedett le. 9. A Bačkotopolatól 14 kilométerre fekvő Njegoševon 105 család él. 10. Tornjoš-Dušanovo, Čantavirtől keletre fekszik, 98 csatád telepes faluja. 11. Žednik mellett dobrovoljac-telep épült, s 369 család lakik benne. Egyike a leg[345]népesebb telepes községeknek. 12. Hajduk Veljko 4 kilométerre fekszik Paličtol, 53 családjával, túlnyomórészt isztriai optánsokkal. 13. A Palič és Kelebia közt épült Hajdukovon 157 család lakik. 14. Kelebian 51, főleg magyarországi optáns-család kapott földet. 15. Subotica mellett, Kisbajmokon, 129 család kapott ajándékföldet. 16. Gornjiverušić telepes falun 20 család él. 17. Nyolc kilométerre Bajmoktól terül el Nišićevo telepesfalu 105 családjával, túlnyomórészt hercegovinaiakkal. 18. A Bajmok-i pályaudvar mellett épült telepes falun 205 család él. 19. Rastina Riđica határában fekszik, s 147, főleg Lika-i család lakik benne.
Középbácskában: 1. Bačkopetrovoselo határában 40 család, 2. Bačkatopola közelében, Karkatur telepen 79, 3. Zobnatican 231, 4. Emušićon, Bačkatopolatól délre, 311, 5. Tomislavcin, Bajšatól 6 kilométerre, 204, 6. Sokolac-Gornjarogatican, Staramoravica közelében, 210, 7. Starisivac mellett, Srednjisalason, 42, 8. Novacrvenkan 85, 9. Bačkibrestovacon 44, (magyarországi optánsok), 10. Aleksa-Santićon 85 család él. A középbácskai körzetben az ország minden vidékéről való telepesek kaptak ajándékföldet.
Délbácskában: 1. Novi Sad mellett g56, 2. Temerin határában 112, 3. Sirigen, Temerintől nyugatra, 249, 4. Stepanovićevon, Pašićevotol 6 kilométerre, 405, 5. Maloirmovon, Kisačtol 3 kilométerre, 70, 6. Veterniken, Novi Sad közelében 52, 7. Pasuljišten, Starifutog mellett 65, és 8. Vajska határában, 45 család kapott ingyen földet. Veterniken megvakult katonákat juttattak földhöz, ezen a telepen más földműves nem él.
Szerémségben: 1. India mellett, a Mojavolja telepes falun 62, 2. a Golubinci melletti Ljukovon 90, 3. Kutinacnál, Žarkovac-Solnokon 115, 4. Ruma határában 23, 5. Glogon község mellett 18, 6. Ivanci faluban 65, 7. Vukovar mellett, a Lužac nevű telepes községben 38 magyarországi optánscsaládot, 8. Vukovar határában 28, 9. Borovon 22, 10. Vnkovartól 8 kilométerre, Lipočava telepes falun 32, 11. Gaboš határában 23, 12. Markušicatól nyugatra, Velika Mlaka telepes faluban 17, 13. Markušicatól 4 kilométerre, a Kobrinja nevű telepes faluban 35 szerbiai családot, 14. a Laslovo melletti Ada telepes községben 86 családot, 15. az Ernestinovo melletti Lenka-telepen 52, 16. Sodolovcin 91, 17. Križevcin 34, 18. a Laslovo melletti Palaća telepes-faluban 88, 19. A Laslovotól északra fekvő Silaš-telepen 107, 20. a Bogote melletti, Glisa-telepen 22, 21. a Bogote melletti Lubvinci telepes-faluban 23, 22. a Negošlavcitól északra létesült Gornja falun 19 családot telepítettek le.
A bácskai és szerémségi 59 telepen 6.091 család lakik. Ezek közül: [346]
2.421 Likaból, Horvátországból és Szlavóniából,
1.445 Boszniából,
393 Szerbiából,
495 Montenegróból s
470 Dalmáciából való
930 család pedig magyar, illetve olasz optáns.

Bánátban 80.000 hold került kiosztásra. A telepesek száma 10.000-11.000, úgyhogy minden családra átlag 8 hold jutott. A telepesek között
a likaiak 35%-al
a montenegróiak 10%-al
a bosznia-hercegovinaiak 25%-al
a magyar és olasz optánsok 10%-al
a szerbiai és dalmáciai telepesek 10%-al

vannak képviselve.
A 10.000-11.000 telepes, családtagjaival együtt 44.000 lélekszámú.
A Petrovgrad-i birtokszövetségnek 124 helyi fiókja van. Ezek nagyobb része új-telepes falvakban működik. A jelentésben említett tagok fejezik ki egyben a telepesek számát is, mert csaknem minden telepes tagja a szövetségnek. Azok a telepes falvak, illetve községek, ahol földet osztottak, a következők: Aleksandrov Gaj 187 szövetkezeti taggal, Aleksandrovo 650-nel, Banatska Subotica 18-cal, Banatski Dušanovac 46-tal, Banatski Aranđelovo 215-tel, Banatsko Đurđevo 393-mal, Banatsko Novoselo 37-tel, Bašahid 137-tel, Begej Sveti Đurađ 77-tel, Beodra 182-vel, Betlen-Pavliš 33-mal, Boka 32-vel, Botoš 91-gyel, Bočar 91-gyel, Bavanište 36-tal, Banatski Brestovac 80-nal, Baranda 31-gyel, Velika Greda 126-tal, Velika Kikinda 229-cel, Velika Margita 50-nel, Veliki Gaj 48-cal, Veliko Šredište 66-tal, Višnjićevo 160-nal, Vladimirovac 93-mal, Vlajkovac 45-tel, Vojvode Stepe 229-cel, Vršac l22-vel, Vojvoda Bojović 123-mal, Vranjevo 42-vel, Gaj 95-tel, Gornja Mužla 57-tel, Debeljača 45-tel, Šupljaja 54-gyel, Dolovo 75-tel, Deliblato 6-tal, Dubovac 41-gyel, Dobrica 111-gyel, Đala 42-vel, Zagajica 39-cel, Iđos 120-szal, Izbište 16-tal, Ilandža 122-vel, Jablanka 22-vel, Klarija 84-gyel, Kovin 90-nel, Konak 115-tel, Kriva Bara 38-cal, Kumane 121-gyel, Mala Margita 62-vel, Mali Žan 18-cal, Mariolana 46-tal, Miletićevo 278-cal, Mokrin 45-tel, Mramorak 50-nel, Melenci 92-vel, Mihajlovo 12-vel, Novi Bečej 57-tel, Ostrovo 61-gyel, Omoljica 138-cal, Pavliš 110-zel, Pančevo 76-tal, Vršac 12-vel, Potiski Sveti Nikola 38-cal, Perlez 43-mal, Petrovgrad 203-mal, Putnikovo 48-cal, Pločica 19-cel, Rusko Selo 255-tel, Sanad 32-vel, Srpska Crnja 87-tel, Srpski Padej 62-vel, Srpski Aradac 130-cal, Srpski Elemer 430-cal, Srpski Itebej 76-tal, Seleuš 28-cal, Skorenovac 17-tel, Slovački Aradac 191-gyel, Stajićevo 237-tel, Stari Lec 78-cal, Starčevo 215-tel, Samoš 32-[347]vel, Taraš 332-vel, Uljma 55-tel, Farkašdin 17-tel, Ferdin 21-gyel, Hajdučica 117-tel, Crna Bara 30-cal, Crepaja 32-vel, Čoka 28-cal, Šurija 12-vel, Sušara 17 taggal, illetve családdal. A felsorolásból látható, hogy Bánátban sokkal több a telepes falu, illetve, hogy több község határában juttattak földet a nincsteleneknek, mint Bácskában. A Petrovgrad-i agrárszövetséghez 124 szervezet tartozik, ami azt jelenti, hogy ugyanennyi községben volt földosztás. Dobrovoljacok Aleksandrovon, Betlen-Pavličban, Bokan, Botošon, Bočaron, Bavaništen, Banatski Brestovacon, Barandan, Velika Gredan, Kikindan, Velika Margitan, Veliki Gajon, Veliko Središten, Višnjićevon, Vladimirovacon, Vlajkovacon, Vojvoda Stepen, Vršacon, Vojvoda Bojovićon, Vranjevon, Gajon, Gornja Mužlan, Debeljačan, Kovinban, Konakon, Kriva Baran, Kumanen, Mala Margitan, Mali Žanban, Mariolanan, Miletićevon, Mokrinban, Mramorakon, Melencin, Mihajlovon, Novi Bečejen, Ostrovon, Omoljican, Pavlišban, Pančevon, Petrovgradon, Putnikovon, Pločican, Rusko Selon, Sanadon, Srpska Crnjan, Srpski Padejon, Srpski Aradacon, Srpski Elemiren, Srpski Itebejen, Seleušon, Skorenovacon, Slovenski Aradacon, Stajićevon, Stari Lecen, Starčevon, Samošon, Tarašon, Uljman, Farkašdinban, Ferdinban és Hajdučican telepedtek le, de odavaló dobrovoljacok is kaptak földet. A háború után létesült többek között Višnjićevo, Aleksandrov Gaj, Aleksandrovo, Banatsko Karađorđevo, Vojvode Stepe, Vojvoda Bojović, Miletićevo, Putnikovo és Stajićevo telepes-falu.
Nagybirtokok pénzügyi felszámolásai
Az 1931. július 19-iki kisajátítási törvény szerint kisajátítottak 550.000 hold földet és 180.000 hold erdőségei. Az 550.000 holdnyi földből mindössze 16.000 hold volt állami birtok, a telepítési alap tulajdonában alig volt 7.000 hold föld. A magyar állampolgárok birtokainak a kártalanításáról a párizsi megegyezés intézkedett. A párizsi jegyzőkönyv 130.000 holdat érint. Ezenkívül 30.000 hold az egyházi birtok, 367.000 hold egyéb jogi személyek és magánszemélyek birtoka. Tehát összesen 550.000 hold. Mivel az állami és a telepítési alap birtokáért nem kell kártérítést fizetni, továbbá mivel a magyar állampolgárok birtokait az úgynevezett A alapba fizetik, még 397.000 hold kártalanítása van hátra. A kártalanítás így történik:
253.000 hold megváltási ára holdanként átlag 2.200 dinár, összesen 556.000.000 dinár.
144.000 hold megváltása átlag holdanként 1.800 dinár, összesen 259.200.000 dinár.
Az államnak tehát 815.800.000 dinárt kell kifizetnie. Ebből a telepítési alapba 14%-ot, azaz 105.532.000 dinárt fizetnek be. [348] Ami az erdőbirtokokat illeti, a kisajátított 140.000 holdból 30.000 hold magyar állampolgároké volt, amit ugyancsak a párizsi megegyezés alapján az A alapból kell kártalanítani. A többi erdő kártalanítására 57.000.000 dinár szükséges. Mivel azonban a községi birtokok megváltása nem kötelező, a kártalanítás összege 17-18.000.000 dinárral csökken. Végösszegben az északi országrészeken a nagybirtokok pénzügyi felszámolásához 750.000.000 dinár szükséges. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a 30 évre szóló 5%-os kötelezvények is jelentős kamatra rúgnak, a földbirtokok megváltásához 30 év alatt tulajdonképpen 1.463.653.400 dinár szükséges a földbirtokok megváltásához a 30 év alatt. Ami a délszerbiai és montenegrói földreform felszámolását illeti, az 1931. törvény erre a célra 300.000.000 dinárt irányoz elő. Az ottani földek ugyanis gyenge minőségűek és megváltási áruk kisebb. A boszniai és hercegovinai, továbbá dalmáciai földbirtokreform pénzügyi felszámolása befejeződött. Az említett, majdnem másfélmilliárd dinárba a Bosznia-Hercegovinában és Dalmáciában igénybe vett földek megváltási ára nincsen beleszámítva.
A földreform bírálata
Az elmondottak összegezéséül ismertetünk néhány komoly bírálatot a földreform terén eddig elvégzett munkáról. Mijo Mirkovič dr., a földbirtokkérdés egyik szakértője az Agrarna Politika című könyvében bírálatát a következőkben foglalja össze: „Az északi országrészeken a földbirtokreformmal szemben emelt legfontosabb kifogás az volt, hogy csökkentette a termelést. A nagybirtokosok és pénzintézetek (Vajdasági Bankszövetség) által felbecsült kár 500.000.000 dinárra rúg. Az átmeneti időszakban, a termelésben valóban bizonyos visszaesésnek kellett bekövetkeznie, de a viszonyok megállapodása és a földbirtok-kérdés helyes rendezése az ajándékföldek tulajdonosait megnyugtatta, úgyhogy a termelés emelkedett. A nagybirtokosoknak az agrártechnika mai fejlődése mellett ma megvan a lehetőségük, hogy célszerűen gazdálkodhassanak.
A másik és teljesen indokolt panasz, hogy az új gazdaságok – kivéve azokat, amelyek a városok közelében létesültek – nem biztosítják a belterjes gazdálkodáshoz szükséges birtokminimumot. Még a dobrovoljac birtokok sem. Azok a tagok pedig, amelyeket a többi földbirtok-érdekeltek, a földbirtokreform élvezőinek java kapott, nem önálló termelési egységek, hanem tulajdonképpen kisebb kertek, amit nyugaton azért adnak a munkásoknak, hogy azon letelepedve, szabad idejükben, mellékfoglalkozásként kertészkedhessenek s a piacra is termelhessenek. A különféle telepesek kevés földet s kevés természetbeni és pénzbeni segítséget kaptak. Csak az állami pénzügyek javulásával és a telepítési [349] alap létesítésével javult fokozatosan a helyzet. A telepítés, évek óta már rendszeresebben és tervszerűbben folyik, s az új földbirtok politika már felhasználja a szerzett tapasztalatokat is.
A földbirtokreform úgy nálunk, mint más államokban is, aránylag kevés földnélkülin segített. Mikor az első időben arra gondoltak, hogy az összes földműveseknek földet adnak, délibábot hajszoltak. Alig 20.000 dobrovoljac kaphatott az északi országrészeken annyi földet, amennyi a család és az első nemzedék létminimumának biztosításához elegendő. Ahol a minimumot a második nemzedék már megosztja, ott nincs meg. Ha az északi országrészeken 190.000 család hozzá is jutott némi földhöz, nem sokat jelent a falusi lakosság növekedő szaporodásával szemben, amely évi 150.000-200.000 léleknek felel meg. A földet olyanok kapták, akiknek eddig nem volt, de akkor is kevés jutott, amivel nem sokat kezdhettek. Érthető, hogy az ajándékföldhöz jutottak nagy része, mihelyt a föld tényleges tulajdonosa lett, sietett azt továbbadni. A kiosztott föld ily módon kereskedelem tárgya lett. Hasonlóképpen eladták földjeiket a nem földműves dobrovoljacok is. Az északi országrészeken a földosztás úgy történt, hogy a magyarok és németek, vagyis az igazi földművesek, alig, de túlnyomóan semmit sem kaptak. Ezeket a mezőgazdasági munkásokat, bár az nemzeti és többtermelési szempontból kívánatos lett volna, elmulasztották a déli országrészeken letelepíteni. Megmaradtak tehát továbbra is régebbi nincstelenségük állapotában.8) A földbirtokreform végrehajtása során kiderült tehát, hogy a mezőgazdasági államokban a földbirtok-kérdést csupán földosztással nem lehet rendezni. Az agrárkérdés az általános gazdasági kérdések, és a földből megélni nem tudó tömeg más téren való elhelyezésének kérdésével szorosan összefügg.”
Dr. Teofan Ristič, a földművelésügyi minisztérium földbirtokosztályának főnöke, hasonló következtetésekre jut „Borba za zemlju” című munkájában. Nála többek között ezeket a megállapításokat találjuk: „Az északi országrészeken történt telepítés során, anyagiak hiánya miatt, az érdekelteknek nehéz harcot kellett megvívniuk. Más nehézségek is akadtak. Mindenekelőtt: ezen az országrészen élt a szegény őslakosság, amelynek a fölre szüksége volt, s amely a telepesekben azokat látta, akik azt a földet, amelyre több jogot formált, elvették. Viszont a telepeseknek az volt a véleményük, hogy a föld iránti joguk semmivel sem kisebb az őslakosság jogainál, ők a földet érdemeik szerzeményének tekintették.
A szerző a továbbiakban a telepítés nehézségeit elemzi, majd utal arra, hogyha figyelembe vesszük azt, hogy a telepítés színhelye a nemzeti kisebbség-lakta terület volt, akkor a húsz év [350] alatt, állami támogatással végzett munka, földbirtokszempontból nem kielégítő, mert a nemzeti tevékenységet nem fokozta. Ristič megemlékezik az 1938. február 18.-ikán megjelent rendeletről is, amely szerint az északi országrészeken csak külön engedéllyel lehet ingatlant vásárolni. Ristič szerint ez azért következett be, mert a földhöz juttatottak kezdték eladni a földet, és ennek akarták útját állni. Ristič dr. tanulmányát azzal fejezi be, hogy a jugoszláviai földbirtokreform csak kezdetét jelenti a földkérdés megoldásának, és még számos kísérletre, sok időre van szükség, amíg teljesen kielégítő rendezést nyer.
A cikk természetesen nem érinti azokat a birtok kisajátításokat, melyek a maximumon alul történtek. (Szerk. megjegyzése.)
Irodalom
Dr. Pjeczki Rude „Die Agrarreform mit der innern Kolonization in Jugoslawien”
Dr. Teofan Ristić: „Borba za zemlju”
Godišnjak Kraljevine Jugoslavije kötetei
Rudolf Bičanić dr.: „Agrarna kriza u Hrvatskoj”
Oton Franges: „Finansijalna politika i poljoprivreda”
Mirko Kosić dr.: „Agrarna politka”
Kovač V.: „Borba za agrarnu reformu”
Ministartsvo Poljoprivrede: „Agrarna reforma u Jugoslaviji”
Slavko Šećerov dr.: „Iz naše agrarne politike”
Slavko Šećerov dr.: „Naše finansije i otkup agrarnih zemalja”
Godišnjak Matice Srpske 1935
Popis stanovništva Kraljevine Jugoslavije
Az agrárszövetségek (Agrarne Zajednice) hivatalos kiadványai és évi jelentései.
Agrarno Misao példányai.
Vége [351]
1) Lásd cikkírónak a Kalangya 1938. március-április és májusi számaiban megjelent, idevágó tanulmányait.
2) Mirko Kosič dr.: „Osnove ekonomske politike.”
3) Slavko Šećerov dr.: „Deset godina naše agrarne politike.”
4) Teofan Risitič dr.: „Borba za zemlju.”
5) Mivel a földbirtok tanulmányok írói hol hektárokban, hol holdakban beszélnek, mindenütt feltüntettük a szerzőket, pontosan ügyelve megállapításaikra.
6) Godišnjak Matice Srpske 1935.
7) Dr. Ristič idézett könyvének adatai.
8) De korábban legalább az uradalmakban dolgozhattak. (Szerk. megjegyzése.)