Folyóiratok

Kalangya, IX. évfolyam (1940. december) 12. szám

Dudás Kálmán: Alkonyi vers

Megyünk az est elé. Egyszerre lépünk.
Ez az alkony a csöndé, nyugalomé,
és oly tiszta, hogy visszaadja képünk
a pillanatnak, mely hozzám kötött.
Megyünk az úton, lágy sömlyék között.
A zömök lombból előttünk egy özvegy,
árnyékunktól riogó vörösbegy
íveket rajzol az ösvény fölé.
Odább a bádog-körösztös kanyarnál
beteg fát vizsgál egy napszámos harkály.
Homály jött. Egymás kezét fogták a fák.
Mi néztük a lankák kedves hajlatát,
amint aranyban áztatta a fény:
már olyan volt mint megannyi karéj
az esteledő táj nagy asztalán.
Megcsókoltalak. S mire fölnyitottad
Szomorú szemed: a fák úgy ragyogtak
az esti pírban, mint Szudán karaván… [554]