Folyóiratok

Kalangya, IX. évfolyam (1940. július-augusztus-szeptember) 7-8-9. szám

Herceg János: Dr. Margalits Ede 1849-1940

Most, amikor a jugoszláv-magyar barátságot minden téren kihangsúlyozzák, meghalt egy ember, aki egykor előkészítője volt a két nemzet közeledésének. Ha számon tartották volna még, halála jó alkalom lett volna a barátság szorgalmazóinak hivatkozásra, bizonyságtételre. De elfelejtették. Temetéséről elmaradtak az alkalmi szónokok és a lapok is csak pár sorban emlékeztek meg róla, mint olyan valakiről, aki a nyilvánosság számára már régen meghalt.
Valóban így volt. Dr. Margalits Ede húsz esztendő óta alig hallatott magáról. Legfeljebb tisztelőinek egyre gyérülő köre ünnepelte olykor, valamely jelesebb dátum alkalmából. Ilyenkor ittak az egészségére, jó ebédet ettek nála, amit halála napjáig igen szeretett az öregúr. Más semmi nevezetesebb nem történt vele. Félszázadon keresztül lázas szorgalommal dolgozott, egymásután jelentek meg történeti, bölcseleti és nyelvészeti könyvei, – szám szerint negyvenkét kötet – a világháború után azonban nyugalomba vonult és nem írt többet. – „A rózsáimnak élek” – mondta egyszer, sok évvel ezelőtt nekem, aki gyerekfejjel felkerestem, hogy tervezett lapom számára kéziratot könyörögjek tőle.
Bölcsességből vonult-e vissza, csalódásból vagy egyszerűen kifáradt? Csak az utóbbi nem valószínű. Még néhány hónappal ezelőtt is éber figyelemmel kísérte az eseményeket, tudományos könyveket és folyóiratokat olvasott, okos tanácsokat adott a hozzája fordulóknak és néhány megjegyzésével mindig elárulta, hogy milyen magasról nézi a körülötte zajló életet, amelyből ő csupán egy kis szigetet mentett meg, virágoskertjével és családjával. – Azt kell hinnünk, hogy csalódottságból vonult vissza oly korán.
Dr. Margalits Ede horvát szülőktől származott, Zagrebban született, de szívének minden ízében magyar volt. Nacionalizmusa azonban nem ismerte a kizárólagossági elvet. Egész élete egy kisebbségi nép felemelésének szolgálatában állott. A szerbek, és horvátok kulturális igényeit ő közvetítette a magyar kormánynál és hivatásában sohasem volt megalkuvó. Számtalan szerb iskolát, így a Novi Sad-i gimnáziumot is az ő erélyes követelésére építette fel [296] a kormány. Ekkor tüntette ki Szerbia királya a Szent Sava-renddel. Makacsul hitt abban, hogy a magyar nép és a nemzetiségek között sikerül megteremteni a békét és az összhangot, noha iskoláiban mind erősebb lett a pánszláv mozgalom. Derülátó volt és bízott a monarchiában, mint minden konzervatív magyar tudós, aki előtt ismeretlen a forradalmi átalakulás. Amikor aztán a háború befejezése után a titkos szervezők közjogi méltóságokba kerültek és elfeledkeztek a türelem és megértés viszonzásáról, dr. Margalits Ede nem tehetett egyebet, mint visszavonult. Ha vállalta is a kisebbségi életet, a küzdelemben már nem akart részt venni. Munkájával ő azt a másik világot szolgálta, amely a kiegyezés szellemében élt Deák Ferenctől a világháborúig. Változott viszonyok között, amikor nem a szereplők változtak, hanem csak a sorrend és neki egykori gyámolítottjaival kellett volna szembefordulnia, küzdelem helyett bölcsen a csendes magányt választotta.
Ötven év alatt rengeteget írt. Megjelent könyvei a felét sem teszik ki munkásságának. Legjelentősebb műve a Horvát történelmi repertórium, amely az Akadémia kiadásában jelent meg. Ő írta az első horvát-magyar kettős szótárt, de ezenkívül számtalan horvát történelmi értekezést is. Lefordította Mažuranič híres eposzát, a Marko Kraljevičról szóló hőskölteményeket. Lazarevič novelláit és Leskovar regényét. Összegyűjtötte a magyar közmondásokat, a latin bölcsességeket, két kötetet állított össze a világ minden népének Istenről szóló közmondásaiból.
Dr. Margalits Ede egy szerencsés, boldog korszak gyermeke volt. Nem gondolkodókat és megvilágítókat kerestek az ő idejében, hanem építőket, s a problematikusság helyett fontosabb volt az egyensúly. Hiányokat kellett pótolni, réseket betömni a magyar tudományosság újonnan felhúzott épületén és ilyen munkára vállalkozott dr. Margalits Ede is. Munkássága ennélfogva inkább felfedező volt, mint megvilágító. De ebben határtalanul termékeny, gazdag. A magyar néplélek vizsgálatának újjászületésében hasznos forrás lesz közmondás-gyűjteménye, a jugoszláv-magyar hídverésben pedig a horvát irodalomról s történetemről szóló művei.
Halála után néhány nappal elmentem lakására, hogy kutassak azután, amit itt hagyott. Semmit sem találtam. Úgy készült a halálra, mint az igazi nagy szellemek: mindent szétosztott. Gazdag könyvtárából alig maradt néhány csonka kötet. Íróasztalán gondosan elvágva egy fél szivar feküdt, mert az utóbbi napokban már sok volt neki egy egész, mellette nyitott zsebkés és egy félig meghegyezett ceruza. Az asztal közepén az egyik jugoszláviai magyar újság füzetes lexikona. Az M. betűs-ív felvágottan hevert. Nyilván a saját nevét kereste. Kíváncsi volt rá, hogy mit tud róla a kisebbségi lexikon. Én is kíváncsi voltam. De dr. Margalits Ede nevét nem jegyezték fel. Mit érezhetett, találgattam. Tudta-e, hogy rég elfelejtették, kizárták az élők sorából. Vagy csak akkor döbbent rá erre, amikor a lexikon-füzet kihullott a kezéből?… [297]
Gyulai Pál és Jókai barátja volt, hosszú éveken keresztül tanára a budapesti egyetem szerb-horvát tanszékének, tagja az Akadémiának, a szerb-horvát iskolák miniszteri biztosa, a legszebb magyar történelmi korszak tanúja és résztvevője. Ha túlélte is korát és hosszú élete a fejlődés új fejezetébe nyúlt, a változásokat már nem követhette. Élete, művei azonban példával szolgálhatnak az új nemzedéknek, amely mégis a régiből meríti erejét és hitét. Ebben a szellemben hódoljunk emlékének.