Folyóiratok

Kalangya, IX. évfolyam (1940. december) 12. szám

Takács Ferenc: Emlékezés gróf Széchenyi Istvánra

(Southwell Róbert, 1561-1595)
Érc-szürke téli éj vala; reszkettem, hullt a hó
S hő vert ki mégis hirtelen, a lelkemig ható;
Míg félve pillanték körül, hogy mellettem mi ég,
Egy lángoló szép gyermeket himbált az éji lég.
Bár testén átizzott a fény, oly sűrű könnye hullt,
Hogy lángja elhalt, majd a könny hevén ismét kigyúlt.
„Jaj” mondta ,,most születtem én s bennem hév szikra fül.
Mégsem melegszik más szíve az én szívem körül!
Tövises ágak fűtik át keblem, e szűz kohót,
Bú füstje száll, bűn hamva gyűl – de jóságom lobog.
E hőt törvény élesztgeti, s táplálja égi kegy,
Megolvad benne salakos lelked, mint érc-elegy
S ha majd kellő formát veszen a megmunkált anyag,
A vérem hullik, hogy vele tisztára mossalak.”
Ezt mondta s eltűnt mint az árny, mely foszlik, elsuhan
S akkor jutott eszembe, hogy Karácsony éje van.