Folyóiratok

Kalangya, IX. évfolyam (1940. november) 11. szám

Reményi József: Halottan is élve

Meghaltam régen, csak nem tudod,
leváltam rólad eleven kar.
Ketyeg még szívem, s térdre roggyant
a bánat bennem, bármit akar.
Ketyeg még szívem, ámde halott
az ösztön csudás víg körtánca.
Vajon a tündér meglátja-e,
homlokomnak mily mély a ránca?
Térdre roggyant a bánat bennem,
ketyeg a szívem, bárha halott.
A szív, a bánat, az ódon jó,
szavam is, noha élve vallok.
Megért a szél s a napfény s az árny,
emlékről mesél a világűr.
Sután ízleli lelkem a sors,
bujdosó regőst így-úgy eltűr.
(Cleveland, Ohio.) [487]