Folyóiratok

Kalangya, IX. évfolyam (1940. október) 10. szám

Csuka János: A magyar földmunkás élet- és bérviszonyai

A háború előtti magyarországi földmunkásmozgalom legrégibb nyomai részben a mai Vajdaság területén találhatók.1) Már jóval a századforduló előtt a nagybirtokok munkabéreivel és az életviszonyokkal mind jobban elégedetlenkedő mezőgazdasági munkásság, osztályöntudatának növekedésével, szervezkedés útján igyekezett közismerten súlyos helyzetén javítani. A Vajdaságban számos földműves szervezet működött, amelyek időnként erőteljes bérmozgalmat vezettek le. Magyarország első földmives újságja, a Földmivelő, az akkori Szenttamáson a földmunkásmozgalom egyik központjában jelent meg, segítve a földműves társadalmi törekvéseket. A háború után a jelentékeny számú földnélküli magyar mezőgazdasági földmunkás helyzete a nagybirtokok részbeni felosztásával még súlyosabbá vált. A kiosztott földből tudvalevőleg a magyar földmunkásnak nem jutott, legfeljebb helyenként kaptak néhányan, főleg pártszolgálatok jutalmazásáért, házhelyet vagy kertet, ha jó tanácsra hallgatva, a választásokon valamelyik szláv jelöltre szavaztak. A jugoszláviai magyarság huszonkét éves küzdelmes kisebbségi életében a legszomorúbb fejezet a legtöbbet nélkülöző és szenvedő földmunkásoknak jut. A megnyirbált nagybirtokokon ugyanis lényegesen csökkent a munkalehetőség, az ajándékföld tulajdonosai pedig nem igen vettek igénybe idegen munkaerőt. A legjobb esetben is csak addig, amíg valamennyire el nem sajátították a földművelést. Esetleg a nehezebb, nagyobb hozzáértést és gyakorlatot igénylő munkákra fogadtak fel eleinte magyar földmunkásokat. Ma azonban már csaknem egyedül családtagjaikkal dolgoznak a telepesek. A magyar földműves ilyenformán a leghősiesebb létfenntartási harcra kényszerült. Faj-, nemzet- és földszeretetének legszebb megnyilatkozása, hogy a legválogatottabb megpróbáltatások között is mindig a helyén maradt, pedig a közelben kevés kereseti lehetőség kínálkozott. A Vajdaságban levő kevésszámú gyár nem tudta s ma még kevésbé képes kenyérhez juttatni a nincstelen falusi lakosságot. A nélkülözésekben egyébként eléggé edzett, mostoha viszonyokhoz szokott [450] magyar földműves távolabbi vidéken is keresett alkalmi munkát. Különösen a magyar kubikusnak van jó híre. Ma is szívesen alkalmazzák a délibb vidékeken. A Beograd-i lapokban gyakran olvashatni magyar kubikusokat kereső hirdetéseket. A magyar földmives, ha arra kényszerül is, hogy alkalmi munkát vállaljon, ősszel mindig hazatér falujába. Beograd, Zagreb, Sarajevo stb. nagyipari üzemeiben, a korszerű talajművelésre berendezkedő szerbiai és délszerbiai gazdaságokon a magyar földmives mindig keresett és szívesen látott munkás. A szíve azonban haza húzza, a poros, akácillatos faluba, még akkor is, ha fajtája, s a környék mostoha hozzá. Mi rejtőzik e szívós ragaszkodás mögött? Nem a csodavárás. Annál sokkal több. A kicsiny ház, esetleg az egykét kapa föld, szőlő iránti előrelátó megbecsülés. Azt a keveset, amije van, sokra értékeli, s nem hagyja el. Hányszor hallottuk magyar zsellér ajkáról feltörni a fájdalmas szavakat:
– Ha annak idején csak néhány hold földet kaptunk volna, ma nem kellene ennyit nélkülöznünk.
Néhány százezer hold föld kielégíthette volna szerény igényüket. Mert a magyar földmives már hat-nyolc hold földdel biztosítani tudja családja megélhetését, 10-15 holddal pedig még terjeszkedhetik is. Most szó van újabb földosztásról, a magyar zsellér azonban nem ringatja magát álmokban. Annyi még a szláv igénylő, hogy azokat is nehéz kielégíteni. A magyar zsellér megmarad tehát mostani sorsában. Kényszerhelyzetében csak az az óhaja, hogy legalább jó termés legyen s betakarításával megkereshesse családjának a télirevalót.
*
A vajdasági földmunkások túlnyomó része magyar. Kisebb számban találhatók szlávok s németek is. A hézagos statisztikai gyűjtés miatt a földmivesek szegényes életviszonyairól kevés megbízható adat áll rendelkezésre, bár azokat a Vajdaság minden lakója többé-kevésbé ismeri. A magyar zsellérek helyzetéről legfeljebb néhány falukutató írásnak szánt munka számolt be eddig. Átfogóbb helyzetképet ad vajdasági mezőgazdasági viszonylatban két hivatal, amely intézményesen foglalkozik ezzel a kérdéssel. Előbb a munkáskamarák központi hivatala,2) majd a mezőgazdasági munkások Novi Sad-i szövetsége3) hozta nyilvánosságra a vajdasági földmunkás-viszonyokra és a földmunkás életére vonatkozó adatokat, amelyek az állami hivatalok hírszerző munkájának eredményei s ezért pontosak és megbízhatók. Miután a mezőgazdasági s egyéb munkások helyzetét községenként ismertetik, kedvező áttekintést adnak a magyarlakta helyek mezőgazdasági vi[451]szonyairól s összehasonlítást a más nemzetiségű mezőgazdasági munkások által lakott községek élet s vagyoni viszonyairól.
*
A gazdasági válság egyik legpusztítóbb évében, 1931-ben, amely az alacsony mezőgazdasági terményárak miatt a mezőgazdasági bérmunkásra is ránehezedett, a munkáskamarák a dunai báni hivatal segítségével elkészítették első jelentésüket a vajdasági munkásviszonyokról. A mezőgazdasági bérmunkások (napszámosok) számát akkor százötvenezer főre becsülték. A báni hivatal azonban, hogy pontos adatokat szerezhessen s a földnélküli mezőgazdasági munkások megélhetési viszonyait is megismerhesse, a 396 bácskai, bánáti s baranyai községet összeírásra utasította. A felszólításnak a 29 járásból 288 község és 10 város tett eleget s ezek 79.864 földmunkást, köztük 58,363 munkanélkülit találtak. A kamaráknak 150.000-es becslése tehát elfogadhatónak bizonyult, abban a 114 községben ugyanis, melyek adataikat nem küldték be, legalább 70.000 földnélküli mezőgazdasági munkás él. Az összeírásban résztvevő 238 községben mintegy 9651 földművest hallgattak meg, s vették jegyzőkönyvbe panaszaikat.
Az ilyenformán hivatalosnak vehető adatok még lesújtóbb képet adtak a mezőgazdasági munkások helyzetéről. 1930-ban ugyanis mindössze hetvenhat napon át dolgoztak s azalatt naponta átlag 22.27 dinárt kerestek. Ha a hetvenhat napi keresetet 360 munkanappal elosztjuk, a mezőgazdasági munkás naponta csak 5 dinár 75 parát keresett. Még elszomorítóbb, ha ezt a jövedelmet a családtagok közt osztjuk fel. Egy-egy családtagra alig 1.06 dinár esett. Ennyiből kellett a mezőgazdasági bérmunkásnak hosszú esztendőn keresztül tengődnie családjával. A lesújtó jelentések alapján a munkavállaló érdekképviseletek mind erélyesebben követelték a földmives életviszonyainak törvényes rendezését. A közbenjárásuk eredményeként számos rendelet jelent meg; így előírták, hogy a cséplőgép tulajdonos csak saját termését csépelheti ki, s más vidékekről csak akkor hozhat idegen munkásokat, ha nincs elegendő helybeli munkaerő. Ezt követte a paritásos bizottságok felállítása, a legkisebb munkabérek biztosítása, bár mindezeket a megoldásokat az agrárproletáriátus átmeneti intézkedéseknek tekintette, mert helyzete lényegesen nem javult. Jugoszláviában még ma sincs meg a bérmunkások betegség elleni biztosítása.
*
29 járásban a földmunkások jövedelme majdnem egyforma volt. Keresetük szigorúan a kínálathoz igazodik, s csak helyenként tudnak idény- vagy szükségmunkával többet keresni. Az említett járások közül csupán a magyarok által lakottak községeinek adatait közöljük, a Bánátból pedig példaként a Nova Kaniža-i járásét. [452]
Nova Kaniža-i járás

[Kép 01]

Most pedig folytatjuk a túlnyomórészt magyarok által lakott három legjelentékenyebb bácskai járás községeinek adatait:
Senta-i járás

[Kép 02] [453]

Stari Bečej-i járás

[Kép 03]

Topola-i járás

[Kép 04] [454]

Ha a munkabérek között esetleg több dináros különbözetet észlelünk, annak az az oka, hogy a termés és a munkásviszonyok nem mindenütt s nem minden évben egyformák. Jó években, mikor a munkás keresettebb, emelkednek a munkabérek, rosszabbakban viszont esnek.
A legjelentékenyebb magyar járások után itt adjuk tíz városról készült táblázatunkat.
A dunabánsági városok

[Kép 05]

Tehát a városban lakó mezőgazdasági munkás sem él sokkal kedvezőbb viszonyok között, pedig a városokban mindig több a kereseti lehetőség s alkalmi munka is inkább akad.
Itt adjuk végül a 29 dunabánsági járás és tíz város földmunkásairól szóló kimutatásunkat: [455]

[Kép 06] [456]

A mezőgazdasági munkások szövetségének egy későbben, 1937-ben kiadott beszámolója szintén nem ad kedvezőbb képet a falu népének helyzetéről. A zsellér sorsa majdnem változatlan s ezen a munkabérek átmeneti emelkedése sem javíthat sokat. Kielégítőbb javulást csak a földhöz juttatás hozhatna, mert ha emelkedik is a napszám, soha sem tudja követni a közszükségleti cikkek még rohamosabb áremelkedését.
Az említett beszámoló szerint Jugoszláviában 4.327.000 család 11.480.000 családtaggal földmivelésből él. A megmunkálható föld terjedelme pedig 23.846.800 hektár. A földmivesek 95%-ának 11.732.524 hektár földje van s a fennmaradó 5% birtokolja a termőterület nagyobb részét 12.114.276 hektárt. Ez azt jelenti, hogy 4.193.500 parasztcsalád a megművelhető földterület 49%-ával rendelkezik, 133.500 családnak viszont 51% jutott. Az első csoportban egy családra mindössze 2.79 hektár (3 lánc és 1357 négyszögöl), a másikban már 98.23 hektár esik. Ha viszont a termőföldet egyenlő arányban osztanók fel, minden családra 5.5 hektár jutna. A szegény sorsú földmiveseket a mezőgazdasági munkások szövetségének titkársága négy csoportba sorolja:
1. Úgyszólván semmi jövedelme nincsen 492.500 családnak, a földmivesek 9%-nak. A 492.500 család birtokában 939.000 hektár föld van, a termőföld 3.9%-a.
2. Évi 1000 dinárig terjedő jövedelme van 2.980.000 családnak. Ez az a tekintélyes réteg s a földmivesosztály 68.9%-át képviseli s 5.890.000 hektár föld van birtokában, vagyis a megművelhető terület 27.7%-a.
3. Az évi 1000-2000 dináros jövedelmet 441.000 család, a földmives családok 10.2%-a éri el s az idetartozók 2.547.000 hektár földön, a termőföld 10.7 százalékán gazdálkodnak.
4. Évi 2000-4000 dináros jövedelme 280.000 családnak van (6.48%-nak), s ezek 2.354.000 hektár földön (9.9%-on) gazdálkodnak. Az adatok összegezéséből kapjuk az eredményt, hogy az említett négy csoportban 4.193.500 család van (94.58%), s hogy a megművelhető föld 49.2%-a van birtokukban, a földjövedelem 44.80%-val.
*
A nehéz agrárviszonyok megjavítására törekedve a mezőgazdasági munkavállalók szervezete tanácsot s útbaigazítást is ad. Mindenekelőtt arra figyelmeztet, hogy az agrárreform nem hozta meg a kívánt eredményeket. A régebbi pártpolitika túlzott befolyásában látja a földosztás igazi hibáit. A nagybirtokok nem szűntek meg s a földmives keveset, illetve semmit sem kapott, úgyhogy a termelésben és a föld jövedelmében a munkásság helyzetén javító nagyobb eltolódások nem következtek be.
Slavko Šećerov dr. könyvében4) Bácskában és Bánátban [457] 1.305.297 hold kiterjedésű s földosztás céljainak kijelölt nagybirtokot sorol fel. Ezekből csupán 705.432 hold a megművelhető termőföld, a többi rét, legelő, erdő stb. Az 1.305.292 holdból 537.882 holdat, 41%-ot osztottak fel s ezt 74.188 család kapta, átlag 6 hold 885 négyszögölet. A földbirtokosok földjéből 41%-ot elvettek s 51% továbbra is megmaradt birtokukban. A Bánátban (Čokan, Ečkan, Lukinoselon és Beloblaton) 12.000 holdat hagytak meg azzal az indokolással, hogy ezen a földön mintagazdálkodás folyik. A kiosztott föld egyébként is kevés s nem elegendő egy család eltartására, mert a Vajdaságban – mondja a füzet – egy többtagú földmives család megélhetéséhez átlag 18-20 hold, illetve 10 hektár szükséges. Az a földmives ugyanis, aki ennél kevesebbet kapott, még a teljesen földnélküli zsellérnél is rosszabbul járt. A kicsiny föld megművelése miatt helyéről mozdulni nem tud, bérmunkát alig vállalhat. A 2-3 hold föld a legjobb esetben húsz métermázsa búzát hoz, s ha levonjuk a termelési költségeket, alig kilenc métermázsa marad, ami az 1937-es árak alapján 1530 dinárt ér, tehát a néhány holdas földmives sem él jobb életviszonyok közt, mint a nincstelen bérmunkás. Még egy fontos körülményre hívja fel a földműves szövetség az illetékes körök figyelmét. A földmivesreform felszámolásának elhúzódására, ami bizonytalanná tette a termelést. A föld elidegenítésének könnyű lehetősége pedig azt segítette elő, hogy a középbirtokosok és tőkepénzesek olcsó földhöz juthattak. (Az elmúlt három évben az ingatlanforgalom korlátozásáról szóló rendelet kiadása óta a helyzet lényegesen megváltozott. Ma már nem olyan könnyű az ajándékbirtokokat eladni és új földet szerezni.) Nem új megállapítás az sem, hogy a mezőgazdasági gépek fokozottabb igénybevétele a termelésben csökkentette a mezőgazdasági munkavállalók kereseti és elhelyezkedési lehetőségeit. Mégis érdemes a földmives-szövetség erre vonatkozó adataival megismerkedni. Annak ellenére – mondja a szövetség, – hogy a Vajdaságban használatban levő gépek sokkal kezdetlegesebbek, mint a nyugati agrárállamokban, 1931-ben a társadalompolitikai minisztérium megkeresésére a dunai báni hivatal mégis összeíratta a mezőgazdasági gépeket. A termelés szempontjából legfontosabb 31 járás 441 községben, Subotica, Zemun és Pančevo városok kivételével, 26.247 mezőgazdasági gépet találtak. Ebből: 727 traktor, 163 motoros eke, 11.437 vető és 10.095 aratógép. A többi egyéb különféle mezőgazdasági gép. Az összeírás ezenkívül 3438 cséplőgépet tüntetett fel. A mezőgazdasági munkásszövetség titkársága kiszámította, hogy a szántó (traktorok) és vetőgépek igénybevételével 147.169 munkás esett el jövedelmétől. Az aratásnál és a cséplésnél pedig 173.753 munkáskéz vált feleslegessé annak következtében, hogy már kisebb birtokokon is egyre több gépet használnak. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a vajdasági mezőgazdasági termelés célszerűsítése és korszerűsítése csak most indult meg, akkor még aggasztóbb képet kapunk a [458] munkavállalók bizonytalan jövőjéről. Helyzetük annál súlyosabb, mert a városok nehezen tudják a földmives szegénységet felvenni és munkához juttatni.
*
Különös figyelmet fordít a mezőgazdasági munkásszövetség a munkavállalók foglalkoztatására és keresetük kiszámítására. A vojvodinai községek által a báni hivatallal közölt adatok szerint 1931-ben – tehát a földosztás után – a mezőgazdasági munkások száma így oszlott meg:
1. Teljesen szegény földnélküli: 75.831 család,
2. földet kapott: 65.643 család,
3. 1-3 hold földje van: 68.190 családnak,
4. 3-5 hold földje: 44.809 családnak.
A 254.473 családból 44.840 családnak nincs saját háza. Ezek 1931-ben 238.795 dinár házbért fizettek. A mezőgazdasági munkások szövetsége a 254.473 földmives családot, néhány holdnyi földje ellenére, a munkavállalók közé sorozta, mivel részben az egész évben, részben az idénymunka idején, kénytelenek bérmunkát vállalni, hogy megélhessenek. A 254.473 család hozzátartozóival együtt körülbelül 550.000 munkást jelent. Ezek közül legalább 400.000 az egész éven át állandóan munkanélküli. Az elhelyezkedési lehetőségek viszont így alakultak: 1931-ben búzával volt bevetve 1.216.675, kukoricával 1.192.988, egyéb mezőgazdasági növénnyel 921.714 hold, összesen 3.331.377 hold. A föld megoszlása:
1. Megművelhető terület 2.978.005 hold
2. Megőrzött ajándékföld 280.109 hold
3. Megművelésre felhasználható községi föld 73.263 hold
4. Vizes, mocsaras terület 231.465 hold
5. Legelő 361.123 hold
3.923.965 hold

A mezőgazdasági munkásnak legtöbb keresetet az aratás biztosít. De 1931-ben 559.797 hold termését gépekkel aratták le s csupán 602.783 hold jutott aratóknak. Ennek egyharmadát is a kisbirtokosok családtagjaikkal aratták le, úgy hogy csak 400.000 hold maradt aratómunkásoknak. 1931-ben holdanként átlag 86 kilogramm búza volt a részesedés, vagyis az arató és marokszedő az aratásnál 172 kilogramm búzát keresett.
Az 1931-es évi cséplésnél, a cséplőgépeknél 61.864 mezőgazdasági munkás talált elhelyezést. Az átlagos részesedés 2.06% volt, vagyis összesen 254.429 métermázsa. Tehát nem egészen 400 kg. jutott egy-egy munkásnak. A kukoricatörésnél kínálkozik egyelőre a legtöbb munkaalkalom, mert itt a gépek még nem szorították [459] ki a munkást. A munkások 1931-ben átlag 94.07 kg. kukoricát kerestek a töréssel. Egyéb növények művelése, illetve kapálása is keresethez juttatta őket, de kevesebbhez. 1931-ben az átlagos napszám alig volt 10 dinár. Kapálással együtt egy-egy munkás alig keresett 300 dinárt, mert csak harminc napig dolgozott. Ha a mezőgazdasági munkások részesedését és munkabéreit átszámítjuk, a következő adatokat kapjuk:
egy család átlagos jövedelme az aratásnál 192.– dinár
» » » » cséplésnél 105.60 »
» » » » kukoricatörésnél 196.40 »
egyéb munkáknál, évente 75 munkanapot számítva 750.– »
1244.– dinár

Az 1931-es adatok szerint tehát minden család átlag ennyit keresett. Mivel minden munkásnak átlag öt családtagja van, egy-egy családtagra évenként 248.80 dinár, naponta mindössze 0.68 dinár jutott. A munkabérek, a gazdasági válság lassú megszűnésével fokozatosan javultak, de lényegesen nem változtattak a földmives helyzetén. A munkás aratási részesedése 1936-ban 93 kg. búzára emelkedett, az átlagos napszám pedig élelem nélkül, 10 dinárról 15.50 dinárra. A kukoricatörésnél legutóbb már 98 kg. volt a részesedés, vagyis 4 kg.-al több, mint 1931-ben. A cséplésnél a munkás részesedése 2.06%-ról 2.8%-ra emelkedett. Az 1936 évben emelkedett ugyan a vetésterület is, de a természetes népszaporulat következtében emelkedett a munkások száma is. Az 1931-es bérekkel szemben némi javulás mutatkozott, de ezt semlegesítette a közszükségleti cikkek árának emelkedése. A mezőgazdasági munkások szövetségének véleménye szerint 1931-ben a munkások évenként átlag 1244 dinárt kerestek, 1936-ban már 1797 dinárt. Kedvezőbb némileg annak a földművesnek a helyzete, akinek valami földje is van. A nagyobb családok viszont úgy segítenek magukon, hogy már a gyermekeket is munkába fogják, a leányokat pedig cselédnek adják. Mint jellemző körülményt emeli ki a földműves szövetség, hogy csak magyar, német és szlovák lányok mennek el háztartási alkalmazottaknak, szerbek alig.
A szőlőtermelő vidékeken, elsősorban Vršacon és Belacrkvan, mindig jobbak a munkalehetőségek és a munkabérek. Az 1936. évben Vršac környékén a napszám átlag 20.24 dinár volt, a Szerémségben pedig 16.10 dinár.
A városokhoz közel lakó mezőgazdasági munkások közül sokan átmenetileg a gyáriparban is foglalkoztatást találtak. A vajdasági gyáripar visszafejlődésével azonban a mezőgazdasági munkásság városi munkavállalása is visszaesett.
*
Hogyan lehetne tartósan javítani a mezőgazdasági munkás helyzetét? A mezőgazdasági munkásszövetség erre a gyakran [460] felvetett kérdésre a következőkben adja meg a választ:
1. a mezőgazdaságban napi 16 óra a munkaidő, azt 10 órára kellene csökkenteni, amivel megkétszereződnék a foglalkoztatott munkások száma.
2. A mezőgazdasági munkabéreket az ipari munkások munkabéréhez hasonlóan, törvényileg kellene szabályozni, megállapítva a legkisebb munkabéreket.
3. A mezőgazdasági munkásoknak a munkásbiztosítóba való kötelező bejelentése lényegesen megjavítaná a munkások s hozzátartozóik egészségügyi viszonyait.
4. A földbirtokreform következetes végrehajtásával elegendő földet találnának a falusi szegénység számára. Ezenkívül meg kellene kezdeni a talajvíz és mocsarak lecsapolását. Csupán a Vajdaságban 400.000 hold talajvizes föld vár lecsapolásra. Ugyanekkorra területet lehetne még a nagybirtokokból is kihasítani. A talajjavító munkálatoknál több ezer munkást foglalkoztathatnának, ami jó időre munkalehetőséget biztosítana.
*
A mezőgazdasági munkások védelmét pedig a szövetség úgy képzeli el, hogy:
minden munkásnak munkakönyvet kell beszereznie, (ami azóta már meg is történt);
rendezni az állandóan foglalkoztatott mezőgazdasági cselédek, kubikosok, részesek, napszámosok munkaviszonyát;
kötelezővé tenni az ideiglenes munkát szabályozó egyéni és kollektív szerződés megkötését;
a megállapodásokat a községi elöljáróságnál kell megkötni, négy-öt példányban és teljesen illetékmentesen;
a legszigorúbb büntetés terhe alatt megtiltani az ingyenmunkát;
a munkaidő megállapításánál figyelembe kell venni, hogy százezrek várnak munkára;
minden idényre megállapítani a pihenésre szánt időt;
paritásos bizottságok alapítandók, (sok helyen már műkődnek is, bár nem kielégítő eredménnyel);
felhatalmazandó a bán, hogy betilthassa az egyes mezőgazdasági gépek és szerszámok használatát, ha általuk nagyszámú munkás válik munkanélkülivé;
szigorú intézkedésekkel egészséges lakások és munkalehetőségek biztosítandók az alkalmazottaknak;
Az állandóan foglalkoztatott munkásnőknek hat héttel a szülés előtt és hat héttel a szülés után fizetéses szabadság biztosítandó;
megjelölendők azok a nehezebb munkák, amelyeket tizennégy évnél fiatalabb gyerek semmi esetre sem végezhet; [461]
a munkanélküli mezőgazdasági munkások segélyezésére búzaalap létesítendő azzal, hogy minden olyan földbirtokos, akinek legalább kilenc hold földje van, tartozik legkevesebb öt kilogramm búzát, illetve kukoricát beszolgáltatni stb.
Ezek volnának a mezőgazdasági munkások legfontosabb követelései.
A mezőgazdasági munkásságnak a kisebb része tömörült szakszervezetekbe s ezért a soraikban az osztályharc nem éleződött ki annyira, mint az ipari szakmákban. A mezőgazdasági munkásság osztályöntudata különben is fejletlen s mihelyt néhány éven keresztül jobb a termés, küzdelmük ellanyhul, ellaposodik.
*
A mezőgazdaságból egyre nagyobb számban kivonuló munkásság érthetően menekül a faluból, s a városokba özönlik vagy külföldre vándorol. A háború után, különböző korlátozások miatt csökkent a kivándorlás, de annál gyakrabban vállalnak a jugoszláviai földmunkások németországi vagy franciaországi idénymunkát. Különösen a muraközi munkásokat keresik, akik a Vajdaságba is eljutnak, bár itt is elég a munkanélküli. Azonban igénytelenebbek a bácskai munkásnál s ezért szívesen alkalmazzák őket.
A rendelkezésre álló adatok szerint a ki- és bevándorlás az 1926/36. években így alakult:
Év Kivándorlók száma Visszatértek száma
1926 18.230 5554
1927 21.976 5753
1928 21.789 5827
1929 18.189 5992
1930 13.560 7380
1931 4.808 8089
1932 2.454 5950
1933 2.221 2970
1934 2.907 2017
1935 3.347 1887
1936 3.860 1800
Összesen: 113.341 53219

A kivándorlók száma tehát 60.122-vel volt nagyobb a visszavándorlók számánál. Hogy a kivándorlás nem ölt nagyobb méreteket, sőt az utóbbi időben visszafejlődik, az a bizonytalan külpolitikai helyzettel s az államok védekező magatartásával magyarázható. Mivel odahaza pedig nincsen elég munka, az utóbbi években mind nagyobb mérvű a németországi és franciaországi kivándorlás. 1926-36. között 47.649 mezőgazdasági munkás ment a nyugateurópai államokba s 18.176 tért vissza. Franciaországba [462] ugyanezen idő alatt 31.919 munkás vándorolt ki s 23.081 tért vissza. A mezőgazdasági munkásszövetség egyébként a maga részéről is helyesnek tartja a mezőgazdasági idénymunkások külföldi foglalkoztatását, mert a keresetükből jobban tudják segíteni az otthon maradottakat, mintha munkaalkalomra várva otthon maradtak volna.
*
Hogy mennyire súlyos a mezőgazdasági munkások helyzete, azt ma már minden oldalon elismerik, azonban gyökeres rendezése még mindig késik, csupán időnként, amikor már kellemetlen a sok panasz, menekülnek negyed-megoldásokhoz.
A megélhetési viszonyok egyre nehezebb megpróbáltatások elé állítják a mezőgazdasági munkásokat. A drágaság a nyugati háború kitörése óta még jobban érezhető s bár a földműves kenyérszükségletének egy részét nyáron megkeresi, egyéb közszükségleti cikket alig tud beszerezni. A drágaságot a legjobban szemlélteti a múlt s az ez évi megélhetési viszonyokról és áremelkedésekről készült összehasonlító kimutatás. A múlt év augusztusában egy magános munkás tisztességes megélhetéséhez 695, családos munkásnak 1775 dinár kellett, de tudjuk, hogy a munkások nagyobb része ezt a keresetet soha el nem érte. A háború következtében megindult drágaság egyre fokozódik. 1940. április végén pedig a magános munkásnak már 907, a családosnak 2360 dinárra lett volna szüksége.
*
A magyar nemzet igazi fenntartó rétege a falusi lakosság. Minél szegényebb a földmives lakosság, annál kevésbé ismeri az egykét. Éppen azért nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy minden tehetősebb gazdánknak erkölcsi kötelessége a falusi magyar mezőgazdasági munkásság helyzetének javítása, mert népünk fenntartását s erősödését csak úgy biztosíthatjuk. Ebben másra nem számíthatunk, csak önmagunkra.
1) Takács József: A magyar földmunkásmozgalom harmincéves története.
2) Položaj Poljoprivrednih Radnika.
3) Izveštaj Zemaljskog Saveza Poljoprivrednih Radenika Jugoslavije.
4) Iz naše agrarne politike.