»Ugye bennem is volt valami,
Voltam a zászló, a lengő,
Engem is lehetett hallani,
S megölt a sors, a bús, a földrengő«.
Te voltál a méz a közönyben,
Lélek, ha ismer, álljon eléd,
Te szóltál szépen e bús rökönyben,
Bár ment a sírhant beteg-feléd.
Mi sohsem tudtuk – bácskai bárdok:
Meddig az élet, meddig a sors,
Új versben mondd meg, meddig a harc még,
Meddig a Ma, mely galádul korcs.
Álmodom életem elherdált lázát,
S Neked is mondom: Isten Veled,
Te sírtad belénk Bácska kalászát,
Szerelmedet és szerelmemet.
Negyven év csúcsán állt a Virrasztó,
S én vagyok itt, ki sír egyedül.
Új verset várunk: adjon vigaszt, ó,
Mert lám, az álmunk dús hegye dűl.
Szent a nevedben szentnek maradjon,
Áldás a fényed, több mint a szent,
S míg a keresztfán szépen dicsőülsz,
Szíved legújabb dalát üzend.
Szíved legújabb dalát üzend! |
Fejlesztette: GAS Softwares