Folyóiratok

Kalangya, IX. évfolyam (1940. június) 6. szám

Herceg János: Magyar szocializmus

Ezt az elnevezést kaphatná az az eszmevilág, amelyet Veres Péter »Szocializmus-nacionalizmus« c. legújabb könyvében kifejez. Látszólagos ellentmondása miatt Veres könyvét sokan félreértették; a nemzeti öntudat védői éppúgy, mint az ortodox marxisták. Veres Péter ugyanis azt igyekszik bebizonyítani, hogy szocializmus és nacionalizmus nem ellentétek, hanem kiegészítői egymásnak a társadalmi fejlődésben. Az a régi szocialista jelszó tehát hogy: a munkásnak nincs hazája, mert hazája a nagyvilág, elavult. Viszont a nacionalizmus képviselői sem utasíthatják vissza többé a szocializmust azzal az egyszerű kifogással, hogy az nemzetközi. Akik támadták Verest, sem igazi szocialisták, sem igazi nacionalisták nem lehettek. Megváltoztak az idők, a merev dogmák nem állják meg a helyüket, Veres Péter merőben új fejtegetéseit megértéssel kell fogadnunk.
A magyarországi szociáldemokrata párt mindig európai volt. Fejlődésében erősen befolyásolta a Nyugat és a Galilei-kör. Vezetőségében túlsúlyban volt a zsidóság, amely a koráramlatokhoz keresett igazodást, nem pedig a magyar paraszt gondolatvilágához, vagy a nemzeti hagyományokhoz. Ez a mozgalom csakugyan nemzetközi volt és inkább értelmi jellegű. A szocializmust az úri osztály a maga előjogának tekintette és az főleg külsőségekben nyilvánult meg. A magyar paraszt, – hogy én is Németh László nagyszerű megállapítását használjam – »a nemzet alatt élt« – fölötte úszott az európaiságát féltő szocializmus és a híg szólamokra épített nacionalizmus. A szocializmus egy rosszul rendezett forradalomban bukott el, amikor bebizonyosodott, hogy az ipari munkásság, a városi proletáriátus nem elég erős alap a magyar társadalmi rend megváltoztatásához, a nacionalizmus pedig újjászületett.
A nemzeti eszme és a társadalmi mozgalmak közelebb kerültek egymáshoz, a háború utáni nemzedék pedig azoktól tanult, akik mindig egyformán voltak magyarok és a nép boldogabb jövőjének harcosai: Ady Endrétől és Szabó Dezsőtől. A második nemzedék, amely a »Márciusi Front« köré csoportosult, mozgalma központjá[276]vá a falut és a parasztot tette és a szociális eszméket mindig össze tudta kapcsolni a történelmi hagyományokkal.
Veres Péter is ebben az összefoglaló irányzatban nevelkedett. Társadalmi szemlélete dialektikus, fajszeretete ösztönös. Ne tévedjünk meg: amiről ő beszél, az nem nemzeti szocializmus, – akárhogy is próbálták rábizonyítani – hanem a marxi szocializmusnak a magyarság helyzetére való alkalmazása.
Veres Péter felismerte, hogy a nemzetfenntartó elem mindig az elnyomatásban, a »nemzet alatt élő« tömeg volt. Ezért állítja, hogy a szocializmus nem szakadhat el a nemzeti és népi hagyományoktól, s az igazi nacionalizmus csak a szocializmusban valósulhat meg. Ezt igyekszik bizonyítani könyvével, amelyben egyszerű és világos szemléletét adja a társadalmi tagozódásoknak, a faji öröklés szerepének és határozottan megjelöli a magyar parasztság történelmi elhivatottságát, valamint jelentőségét.
Hogy a szocializmus és a nacionalizmus nem ellentétek, ezt már nemcsak az író Veres Péter mondja, hanem a mozgalmi ember is, aki a tengelyében áll egy új nemzedéknek, amely az új Magyarország szellemi és gazdasági alapját igyekszik megvetni. Ezért érdemel komoly figyelmet Veres Péter könyve.