Folyóiratok

Kalangya, IX. évfolyam (1940. június) 6. szám

Csuka János: „Önkéntes mozgósítás” az írástudatlanság ellen

A XX. századot a felvilágosodás korának szeretik nevezni. A felvilágosodott XX. században azonban még mindig milliószámra vannak írástudatlanok. Nemcsak a kultúr-kontinenstől távolabb eső világrészeken, hanem Európában is.
Az analfabetizmus leküzdése minden kultúrállam első feladata. Ez alól Jugoszlávia sem vonhatja ki magát. Az 1931. népszámlálás ijesztő képet nyújt arról a kulturális elmaradottságról, melyben különösen a hegyvidékek lakossága ma is él. Azóta az írástudatlanság megszüntetésére az egész állami berendezést mozgósították. Különösen a hadseregben érnek el kimutatható eredményt. Minden kiszolgált katona megtanul szolgálati ideje alatt írni-olvasni, s így tér vissza polgári foglalkozásához. Esti tanfolyamokon a tanítói kar is kiveszi részét az írástudatlanság megszüntetésére irányuló munkából. Az államhatalom részéről tehát meg van a jó szándék a lakosság szellemi színvonalának szükséges emelésére, de az írástudatlanság teljes kiküszöbölését még mindig számos körülmény hátráltatja. Az analfabéták százezreit ugyanis előbb fel kell kutatni, s nem egyszer fáradságos munkával – az írni tudás előnyének megértetésével s az írás iránti érdeklődés felkeltésével – kell megnyerni a tanfolyam látogatására. Horvátország Bánságban, amelynek területén nagyszámú analfabéta él, más módszerekkel kísérleteznek. Az írástudatlanok nyilvántartását a falukutatás keretében [263] végzik. A horvát parasztmozgalom iránt fogékony lelkeket a parasztszervezet útján igyekeznek megnyerni a felvilágosodásnak, mert a szervezet – az élvezett bizalomnál fogva – kiválóan alkalmas az analfabéták összegyűjtésére, s számuk lényeges csökkentésére.
*
A horvát nép politikai, gazdasági és kulturális életének letéteményese a parasztpárt, amelynek különféle alosztályai vannak. Maček miniszterelnök helyettes még 1937-ben kiadta a jelszót, hogy fel kell venni a küzdelmet az írástudatlansággal, amely a horvát nép jelentékeny rétegének tájékozódását és kulturális fejlődését megakasztja. A horvát mozgalom vezetői, mielőtt a nagy horderejű munkához hozzáfogtak, tisztában voltak azzal, hogy ezt csak szervezetten lehet elvégezni, mint ahogy a horvátság most kivívott politikai sikereit is szervezettségének köszönheti. Azzal a következetességgel és szívóssággal, amely a horvát nép valamennyi újabb keletű mozgalmát és törekvését jellemzi, kezdték meg az írástudatlanság leküzdését. Harmadik éve áll a harc, amelynek fáradságos munkáját csak az értheti meg kellően, aki ismeri a falusi népet, az elmaradt úrtól, s városi embertől idegenkedő, fejlődéssel nem törődő, egyszerű ember lelkiségét és közömbösségét.
A Seljačka Sloga 1937. őszén kapott megbízást az analfabéta tanfolyamok megszervezésére. Maček parancsa – amely minden horvát számára kötelező – így hangzott: »…minden írástudónak legalább három analfabétát kell írni s olvasni megtanítania. Aki pedig elsajátította az írást s olvasást, legalább három embert tanítson meg a betűvetésre. Akkor öt év múlva minden horvát ismerni fogja a betűt és számjegyeket.«
A horvátok egymás között népnyelven »önkéntes mozgósításnak« nevezték az írástudatlanok felvilágosításának munkáját, amely először az anyagiakról sietett gondoskodni. Eleinte l %-os nem kötelező adó kivetésére gondoltak. Ezt a horvátság akkori ellenzéki politikai magatartása miatt nem tudták végrehajtani. Maradt a gyűjtés. Ezzel egy időben Herceg Rudolf, az eddigi abc-és könyvektől teljesen elütő, könnyebben megérthető és népszerű tankönyvet szerkesztett. A gyűjtés két év alatt 1.981.947 dinárt eredményezett. Ennek nagyobb részét kisemberek adták össze. Kishivatalnokok, kisgazdák, kisiparosok stb., akik az írás-tudás sok előnyét legjobban értékelték. A kétmillió dinárból egy és félmillió dinár értékű tankönyvet és írószert vásároltak. A fennmaradó összeget a folyó év első felében veszik igénybe. Azután helységenként beküldik az adatokat, mert az 1941-ben megtartandó népszámlálásig 10 % alá akarják szorítani az írástudatlanok számát.
* [264]
Hogy megértsük a mozgalom, vagy hogy a horvátok szavaival éljünk, e mozgósítás jelentőségét, meg kell ismerkednünk a különféle horvát lakta vidékek szellemi elmaradottságával. Nagyon sok olyan járás van, különösen Bosznia és Hercegovina hegyvidékein, ahol az iskolai oktatás a kis lakóhelyek szétszórtsága miatt, nehézségekbe ütközik s a lakosság fele nem ismeri a betűt. Az északi és nyugati megyékben az arány kisebb, de ezekben a járásokban is átlag 20 %-os az írástudatlanság. Íme néhány adat: a Brčko-i járás 97.692 lakosa közül 41.493, a Bugojno-i járás 42.947 lakosa közül 22.332, a Duvno-i járás 26.150 lakosa közül 14.845 írástudatlan. Néhány »kedvezőbb« adat: a Bjelovar-i járás 73.664 lakosa közül 14.397 írástudatlan, a Crkvenica-i járás 24.244 lakosa közül 2003, Čakovec-i járás 48.625 lakosa közül 4342, a daruvári járás 35.935 lakosa közül 5534 írástudatlan. Magában Zagrebban a lakosságnak majd 10 %-a, a járásban pedig több mint 20 %-a nem tud írni-olvasni. Zagreb város volt egyébként a legáldozatkészebb, mert lakosai több, mint egymillió dinárt adtak össze tankönyvek és írószerek beszerzésére.
A mozgalom Horvátország Bánságon kívül még a Vrbas-i, Drina-i, Zeta-i, sőt a Danabánság horvát lakta vidékeire is kiterjed. A Dunabánságban e célra 6234 dinárt gyűjtöttek. 8128 dinár értékű tankönyvet, ceruzát és füzetet osztottak szét az itteni írástudatlanok között. A külföldi horvátok 51.984 dinárt adtak. Két év alatt Horvátország Bánságban 1.161.273 tankönyvet és írószert osztottak ki 1.833.439 dinár értékben. Végül idézünk egy kimutatást: A Prozor-i és Bugojno-i járásokban a lakosság háromnegyed része volt analfabéta. További öt járásban 70 %, két járásban pedig 60 %. Majdnem húsz olyan járás van, ahol a lakosságnak csak 50 %-a tud írni-olvasni. Már az első két évben sikerült csökkenteni az írástudatlanság arányszámát. Átlag azonban a járások lakosságának még mindig 20-30 %-a írástudatlan. A bácskai és baranyai horvátok kimutatása kedvezőbb, mert itt a lakosságnak alig 10 %-a analfabéta.
*
Sajnos, a magyarság soraiban, nagy számban vannak olyanok, akik elmulasztották, vagy nem tanulhatták meg a betűvetést, akiket segíteni kell, hogy el ne maradjanak a többi fejlődő nép mögött. Ki fogja ezt a munkát elvégezni? A magyarságban lesz-e erő és áldozatkészség az analfabéták összegyűjtésére, taníttatására és a szükséges tankönyvek ingyenes szétosztására, mert az írástudatlanok a legtöbbször szegény emberek s az iskolai viszonyok mellett éppen szegénységük miatt hanyagolták el az írás-olvasás elsajátítását.
1) 1931-ben a magyarok közül 35.983 férfi és 51.550 nő volt analfabéta. (Szerk. megjegyzése.) [265]