Folyóiratok

Kalangya, IX. évfolyam (1940. június) 6. szám

Csuka János: Hegyvidéki falukutatás Jugoszláviában

A falukutatás divatja Jugoszláviát sem kerülte el. A szláv sajtóban és folyóiratokban egymás után jelennek meg a falu helyzetével foglalkozó alapos és komoly tanulmányok. Van, amelyiknek inkább a társadalmi háttér megfestése a fontos. E közleményekből palástolhatatlanul ütközik ki a falusi nyomor s a nép elmaradottságának ijesztő volta. Sok az irányzatmentes faluvizsgáló írás, de ezek nem kevésbé sötét színben látják a szegény emberek életviszonyait. Most néztük át a drinabánsági falunak életéről riportszerűen beszámoló hivatalos kiadványt, melyet Milan Obradovič, a kamara főtitkára készített. Kenyérmagban és állati takarmányokban szegény hegyvidékről szóló adatai a leghitelesebb bizonyítékokat nyújtják a passzív országrészek lakosságának mindennapi küzdelmes életéről. [260]
A Drinabánság két történelmi vidéket ölel fel: a Šabactól Ivanjicaig terjedő, egykori északnyugati-szerbiai szakaszt, a Valjevo-Loznica s Zvornik-Užice kerületekkel, amelyeknek mezőgazdasága, de főleg gyümölcstermelése elég jelentékeny; a másik rész a keletboszniai vidékből áll és magában foglalja az ismertebb városok közül Sarajevot, Zenicet, Tuzlat, Bjelinat, amelyek környéke kevésbé alkalmas mezőgazdasági művelésre és inkább állattenyésztéséről és szilvatermeléséről ismert. A tanulságos, számos szemléltető ábrával kiegészített szakmunka szigorúan véve a drinabánsági falu gazdasági és társadalmi viszonyait mutatja ugyan de csaknem vele azonos helyzetű még több, úgynevezett passzív bánság és hegyvidék is, ezért adatai országos viszonylatban is figyelmet érdemlők. A szerző tudja ezt, és már az előszóban megjegyzi, hogy csupán a tényleges állapot lerögzítésére törekedett, más lapra tartozik a megsegítés s a helyzetjavítás módjának és lehetőségének felvázolása.
A számok élesen világítanak rá a hegyvidéki, falusi ember elmaradottságára, társadalmi, közművelődési és gazdasági feladataira.
*
A Drinabánság falvainak 1.256.717 földműves lakosa van. Legtöbbjük görög keleti (947.876.) A katolikusok száma 49.222, a muzulmánoké 257.080, egyéb vallású 2348. Görög keleti család van 154.657, katolikus 8.171, muzulmán 56.022, egyéb vallású 429. A földműves családok közül mindössze 16.136 táplálkozik csak búzakenyérrel, 91.195 család, vagyis a falusi lakosság 50%-a kukoricakenyéren él. 94.134 család búza- és kukoricakeverékből készült kenyéren, 17.814 családnak még kukoricakenyér sem jut. Ezek egyéb kisebb értékű gabonaféléből sütik a kenyeret. A földműves lakosság főtápláléka tehát a mi vidékünkön csaknem ismeretlen kukoricamálé.
Lakóhelyük szintén sok kívánnivalót mutat. A bánság falvaiban 192.801 parasztház van, ebből csupán 31.039 épült kőből, vagyis a lakóházak alig 1/6 része felel meg az egészségügy és egyéb követelményeknek, 60.249 ház vert falból és vályogból, 101.523 ház pedig még ennél is gyengébb anyagból sárból készült. Mindössze 191.494 házban van tűzhely. 106.085 szoba padlózott. 100.381 házban van megfelelő illemhely. Még sivárabb a falusi házak lakásberendezése. 101.777 embernek nincsen megfelelő ágya pihenésre, padkán deszkákon húzódnak meg. A földműves családok közül 124.607-nek van földje. Ez annyira kavicsos s használhatatlan, hogy alig terem, úgyhogy a szükséges kenyérmagot egész éven át vásárolni kell. Ugyanekkor 94.249 földműves családnak nincs szekere, 105.824 földműves családnak pedig a föld megművelésére [261] sem fa, sem vasekéje. Az egész területen mindössze 22 traktor van üzemben. A házi szilvaszárítók száma 37.637, különleges szilvaszárítóké 509. Egészséges istálló csak 25.085 házban van. A mezőgazdasági termelés elmaradottságát jelzi az is, hogy a bánság gazdatársadalmának mindössze 690 gőz-, 155 motor- és 396 kézzel hajtott cséplőgépe van. A bánságban 1987 kisebb mezőgazdasági gépet használnak. A vidék szilvatermő jellegét igazolja, hogy 17.227 kisüsttel és 429 géppel végezték a pálinkafőzést.
*
Ha a bánság boszniai és szerbiai részének életviszonyait nézzük, a következő kép alakul ki:
A boszniai hegyvidékeken a földműves lakosság 9.90, a szerbiai hegyvidékeken 3.62, a boszniai síkföldön 13.09, a szerbiai síkságon a lakosság 73.39%-a táplálkozik búzakenyérrel. Míg tehát a bánság boszniai részén a földműves lakosság alig 22.99%-ának, addig a szerbiai részen már 77.01%-ának jut búzakenyér. Általánosítva: a bánság hegyvidékén a lakosság 13.52 a síkvidéken a lakosság 86.48%-a tud búzakenyérhez hozzájutni.
Kukoricakenyér a legfontosabb tápláléka, a boszniai hegyvidéken a lakosság 44.03, a szerbiai hegyvidéken 34.63, a boszniai síkságon 9, a szerbiai sík területen a lakosság 12.34%-ának. A bánság boszniai részén a földműves lakosság 53.03, a szerbiai részen pedig a lakosság 46.97 %-a csupán kukoricakenyeret fogyaszt. A bánság kimondott hegyvidékein átlagban a lakosság 78.63, a síkságon azonban már csak 21.34 %-a eszik kukoricakenyeret. A boszniai falvak lakosságának 53.68 %-a egész éven keresztül kenyér vásárlása kényszerül, mert földjén nem terem gabonaféle, a szerbiai részen pedig a lakosság 46.32 %-a. A szerbiai részen egyébként nemcsak a kenyérviszonyok jobbak valamivel, hanem az egyéb életkörülmények is. Így Boszniában a házaknak csak 10.59%-a készül téglából. Szerbiában 89.41%-a, ami azt jelenti, hogy a háború pusztításai után az újonnan épült szerbiai házak már téglából valók. A boszniai falvakban a lakosság 49.25%-nak nincsen saját kocsija, Szerbiában 50.75%-nak, bár itt sem sokkal jobbak a viszonyok.
*
A Drinabánság falvainak életéről ezek a nyers vázlatszerű adatok is sokat mondanak. A tanulmány szerzője különben tisztában van azzal, hogy munkája nem teljes értékű falukutatás, de amit végzett, mégis nagy haladás, mivel eddig ilyen hiányos adatok sem voltak. Most azonban, az élelmezési és egészségügyi viszonyok ismertetése után, a teendők is tisztában állnak az illetékes tényezők előtt. A mezőgazdasági kamara látja a hiányosságokat [262] és a falu fejlődésére szükséges lépéseket inkább megteheti.
Az érdekes tanulmány szerzője szerint nem lehet állandóan a népről könnyelműen, a felelősség megkerülésével, mint kimeríthetetlen erőforrásról beszélni, amikor ilyen szomorú életviszonyok között tengődik. A nép elpusztíthatatlan erejéről csak a tájékozatlan, felületes lelkek beszélhetnek és használhatják fel párttoborzás céljaira.
Kétszeresen áll ez a jugoszláviai magyar nincstelenekre, akikről – hibánkon kívül – még ma sincs pontos összefoglaló képünk. S ha ugyan nálunk még nem ismerik a kukoricamálét, de annál inkább a nyomort és betegséget, mely a munkanélküliségből szakadt jórészükre. Pedig a legtermékenyebb országrészben élnek.