Folyóiratok

Kalangya, IX. évfolyam (1940. június) 6. szám

Drainac, Rade: Balkán

Mindenről énekeltünk,
Hajnalról s hogy az alkony öble mély, –
Szerelem, kéj,
Álom és bér,
De az utolsó, a legszebb költemény:
Balkán! [249]
Balkán!
Te meredő földnyelv a világon,
Láng, mely a vulkánokból nyaldos,
Te Harcos,
Ez az én Kremelem
És Gauriszankárom.
Galliától Japánig
Van-e föld, mely nálad szebb, fehérebb lehet
Még égbe járnak a bástyáid,
S malmaidba fogod a szelet.
Mi a Rajna a mi Dunánkhoz
S a Rhona a Drinához fogva mi?
Pompában, mint a császár, bölcsen, mint a táltos,
Mered a Lyuboten örök kékbe rontani,
Alatta, csodásan, mélyen valahol
A Vardár dalol.
Zeng a Vardár!
És zeng vele a szép hegyeink
Sok tiszta vize:
E föld vele int
S izen idegen világok felé, messzire.
Mint királyi tölgy,
Mely reggeltől napnyugtig susog,
Úgy zeng Balkánom is ma!
Zeng, kevélyen, fiatalon,
Hogy nem gondol immár a vérre –
De végre:
Életre és munkára e napon.
S hogy mindenről énekeltünk,
Hajnalról s hogy az alkony öble mély,
Életről, álomról,
Az utolsó, a legszebb költemény:
Balkán.
Fordította: Dudás Kálmán [250]