Folyóiratok

Kalangya, IX. évfolyam (1940. június) 6. szám

Dudás Kálmán: Idegen csavargó

Onnan jövök, hol a Marcal-folyó,
a sárga, méla kanyarral folyó,
firkál a dunántúli tájon át;
gyalog járom Kisfaludi honát,
Mórichidáról megyek Halira,
két jó lábam a ló, a taliga,
és nem kísérnek az ég szemei,
az ég bivaly-csapatát tereli.
Emel a domb és el-elrejt a völgy,
marad a füzes, int a nyír, a tölgy.
Már meglestem álmában két falut
s az út, már látom, a hajnalba fut,
az ég alján sötétlik Sokoró.
Úgy járok itt, mint ébren-álmodó,
már gyullad itt-ott egy-egy gyenge fény
s a szegénység, a nyomor csap felém –
Bár idegen vagyok e vén rögön,
a vér s igazság jogán van közöm
e néphez, melynek álma füstbe ment
már annyiszor! a múltat és jelent
egy erős napon mért ne gyűrje le
és nyílna fényre sötét élete,
a zsarnok életén át küzdje ki [248]
a jövőt! s ezt nem rója föl neki
sem az igazság, sem történelem…
Megyek s csak a fájdalom jön velem –
ahol születtem, szomorú hazám, –
magyar földön nem magyar él, azám!
tán ide is oly átok kellene,
hogy a vidéken a legszebb zene
idegen gyerekek sírása legyen,
s a magyar álljon, mint szamár a hegyen.
Járom a tájat, a lágy hajlatát,
hordok magamban ezer vak tanút,
ki törvénytől, kardvastól nem riad –
lépem, elborult szemmel néz fiad,
e föld, e nap tán nem is a hazád,
csak a verejték, meg a némaság,
ha szabad volna sok fájó szava,
te megértenéd, amit mondana,
mert vére-kínja tiedből való,
a mérge is, az urakba maró,
mi itt dühöng egy új nap hajnalán,
hogy átkot szikráz, szitkot szór a szám…