Folyóiratok

Kalangya, IX. évfolyam (1940. május) 5. szám

Kázmér Ernő: Eszterhás István: Három nap a pokolban

Kevésbé jelentékeny regényei után, Eszterhás István ezzel az újabb művével olyasvalamit kívánt adni, amit a fiatal író könyvei közt bemutatónak lehetne nevezni. Megérezni a mondanivalóin, hangsúlyán, könyve levegőjén, hangyaszorgalommal összehordott anyagával való lelki kapcsolatain s jól meglátott főalakja részletrajzán a nekigyürkőzést. Ez, ha nagy erőpróbájának részleteredményeit igazolja is, mégis sok, oly kritikus pillanat elé sodorja, mely már-már a kifulladással fenyegeti. Nem csoda. Az író végiggondolta feladatát, de az, abban a percben veszélyessé torzult, amikor gyakorlati remeklés kedvéért, hőse kis és nagy viharainak szinte leltárszerű felsorolását és környezete pontos leírását három napba szorította. A regény tulajdonképpeni anyagára, a szürke pénzügyi irodatisztecske mindennapos életére, ez a három napba préselt történet elegendő is lenne, de a hozzáfűzött, fényképszerű mellékalakoknak, és az azokhoz kapcsolódó eseményeknek túlrészletezett aprólékossága – mint amilyen, pl. a zugkávéház külön szobája kijáróinak tanácskozása – a három napba oszthatóság természetességét erősen kérdésessé teszi. Az eredetileg egyszerűen és következetességgel végiggondolt hivatalnoksorssal párhuzamosan futó kispolgári élet, erőszakosan bonyolított, mellékeseménybe fulladó s csattanókba gömbölyített fordulatokkal, romantikusan széjjelágazódik, és giccses részekkel keveredik. Ezekben a regény anyagától teljesen leválasztható részletekben is vannak elfogadható s a kispolgári – hivatalnoki élet sorsfordulatainak részletgazdagságát tükröző elemek, azonban ezek azt a látszatot sugározzák, mintha Eszterhás János a napihírek szürke tragédiáiban előforduló összes eseteket szorgalmasan összegyűjtötte volna, hogy tömegükkel olvasóit elkápráztassa. Valóban, nem mindennapi törekvés ez, mint ahogy nem mindennapi írói elgondolás sem, három és félszáz oldal életanyagának három napba, szinte egy nagy lélegzetvételbe való sűrítése. Az ilyesmire csak a hűvös magasságokig emelkedett művész vállalkozzék, aki az irodalomban is hamisítatlant ad, az érzéseknek, benyomásoknak, gondolatoknak azzal a tisztaságával, ami mellett az időszerűség másodrendű, vagy ahogy előzőleg is mondottam: csupán remeklés.
Az író nagy erőpróbája tehát nem sikerült, de az átlagolvasónak tetszésére igényt tarthat, mert mindaz, ami ehhez szükséges, a Három nap a pokolban regényben megvan. Hivatalnok nyomorról, szeretőről, közbenjárásról, politikai kalandokról van benne szó, s mindez abban a külvárosi, kispolgári környezetben, amelyből az ily könyveket olvasók nagyobb része kikerül. A magasabbra való törekvésnek, a finomabb hatások felszívódásának, a gondolkodva olvasó érzéseihez való simulásnak tagadhatatlan nyomai megvannak ugyan, de fáradt, töredezett részleteiben, meggyőződés nélküli képeiben csak az a bizonyos elbeszélői külsőség érvényesül, ami azonban csak vérszegény bizonyíték az író egyéni ereje és időszerűsége mellett. [240]