Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. október) 10. szám, 577–660 p.

A Te utad már felhők között visz
úgy, ahogy megálmodtad régen,
és itt-ott az égen
Halvány csillagok fényesre gyúlnak.

Szeretnék Tőled halkan búcsúzni
Könny nélkül, emberien, szépen,
s aztán egy emléken
magamban tűnődni, imádkozni.

Nem tudok, mert fáj nagyon az élet,
hogy többé már nem látlak soha,
a két szemed mosolya
nem fog biztatni, örömben égni.

Szeretnék Néked mesélni arról
hogy voltam Nálad, szobádban jártam
fekete ruhában,
S nem ismertél rám, csendben pihentél.

Szeretném azt is vallani Néked:
kertedből egy virágot loptam,
könnyek közt, titokban,
s nagyon kérlek, ne haragudj érte.

S csak állok fáradtan, szavak nélkül
a Tisza partján, akácok alatt,
s szeretet, akarat
buggyan ki lelkem vérző palástján.