Folyóiratok

Kalangya, IX. évfolyam (1940. április) 4. szám

Dudás Kálmán: Kora tavasz

A tél kiroppant s elszökött
a kazlak derekábul.
A felhő a tócsák között
tükröt les s belebámul.
Indul a vízi ballada
a békák pihent száján,
fénylik az ünnep harmata
a barkák kamasz szárán.
Döngnek a frissen vert falak,
az ól előtt tyúk kárál.
Hol nap szorul, a kert alatt,
cikáz öt virgonc bárány.
Gazdátlan üzenet szalad,
bomlik a fák friss kontya,
fölé a levegő szabad,
nagy zászlaját kibontja.
A táj üzen a nap iránt,
jelez, hogy indul újra
az élet: hogy az új nyitányt
ezer virágkürt fújja.
A test még lomhán fölfigyel,
a vér is meg-megpezsdül –
csak a léleknek nincs mivel
ébredni: hallgat restül,
hol a gyűlölet, és vele
bombák és lángok! pernye!
ott a léleknek nincs helye –
futna: de merre? Merre?!
(Tét, 1940) [181]