Folyóiratok

Kalangya, IX. évfolyam (1940. április) 4. szám

Havas Endre: Egyedül

Tündérfényt vittél tova,
nem is tudhatom hova;
elomlik már az árny mögött
a magányos, unt szoba,
s a Mindenségben ott pörög
a kettőnk vélt otthona.
Elszáll a Föld szelíden,
– hűlt helyével még üzen –
a világűrnek peremén
vájt szívem is elpihen;
eltöpped, meghal a remény
a végtelen semmiben.
Mondd, mi fájt ez éjszakán,
s a mályvaszínű ruhán
miért tündökölt a félelem?
És miért tűnt el azután?
Mindezt csak félve kérdezem,
és már suttogom csupán.
Szivárvány int boldogan,
halvány egeken suhan;
én meg csak állok egyedül
és nézem hova rohan
a Fény, és miként menekül,
kinek űző gondja van. [151]