Folyóiratok

Kalangya, IX. évfolyam (1940. február-március) 2-3. szám

Weöres Sándor: Két jugoszláviai verseskönyv

Dudás Kálmán: Déli szél (Subotica)
Czakó Tibor: Fekete kenyéren (Novi Sad)
A két költő közül Dudás Kálmán a figyelemreméltóbb. Fogalmazásmódja gyakran még kissé nehézkes; verseiben a gondolatmenet és versforma sokszor nehezen illeszkedik szerves egységgé – de majdnem minden költeményében vannak szép részletek, megkapó motívumok, született művészre valló meglátások. A hiánytalanul tündöklő szépséget egyelőre leginkább tájleírásaival éri el: majdnem minden költeményének valamely részletében megvillan néhány tökéletes zsongású verssor, finoman árnyalt és egyszerű szépségű tájmotívum:
Lankák ölén a völgy ég, tompa katlan
és lobog, lobog talló, gerezd, düllő
a napfényben, mely zuhog szakadatlan.
És íme egy másik részlet – tán még szebb:
És szeretem az éji tornyokat, ha
bácskai égen karcsún feketéllnek…
De Dudás Kálmán nemcsak a finom, cizellált szépséghez ért, vannak erős, lendületes strófái is:
Öcsém, fogd be a két derest
az ezüstcsengős szánba,
aztán röptünket ne keresd,
nincs annak csak az árnya.
A paripákon gerjedez
a sejtett téli vágta:
megfürdünk mire este lesz
a patyolat világba. [129]
Sokat szeretnék még Dudástól idézni. Nagyon sokat ígérő poéta; egyelőre az a valami még hiányzik belőle, ami egy költőt rendkívüli, pótolhatatlan értékké tesz, de jelene gazdag jövő felé mutat.
*
Czakó Tibor versei alig bírják el a komoly kritikát. Látszik, hogy lelkes és jó szándékú poéta, mondanivalója kétségtelenül a szíve véréből fakad, és mégse tudunk meghatódni az írásain, mert esetlen kifejezéseivel szinte sorról sorra megmosolyogtatja az olvasót, és elejét veszi megilletődésünknek. Nem tudja mondanivalóit elfogadhatóan szavakba önteni; a mindnyájunk által remélt szebb, jobb, új világot például ilyen sorokkal jósolja:
Igaztalanságnak veszni kell
Századok óta visszaéltek
A dolgozók türelmével,
Holnapra Testvér megvirrad
Az a kevés, ki megmarad…
És éppilyen suta, ha nem a létproblémáról ír, hanem például az esőcseppről:
Ablakomra esőcsepp hull,
Lepereg.
Átlátszó színtelen karika
Áll hidrogénből, oxigénből,
És amit lemosott
Levegő, ablak szennyéből.
A szerelemről pedig így énekel:
Te vagy ott Eszter, új Szirén
Egyedül maradtam emlékeddel Irén… [130]