Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. június 15) 6. szám

Banó István: Kaffka Margit: Színek és évek. Mária évei

Az egyik legnagyobb magyar írónőnek legszebb két könyvét találjuk ebben a kötetben. A Színek és évek-ben egy boldogtalan, talán mégis boldog asszony mondja el élete történetét. Ez a szegény asszony hagyja magát sodortatni sorsától, helyzetén nem tud, és talán nem is akar változtatni; de mindent lát maga körül, és a körülötte történő változásokat mélyen érzi, és mélyen át is éli. Körülötte lassan megváltozik a világ; elkallódik, széthullik, elpusztul egy társadalmi osztály: a vidéki dzsentri.
A regény hősnője maga is híres, régi családból származott, és saját családjában is meg kellett érnie, hogy széthullott, szétzüllött a család. Kihalt a régi rokoni összetartás, az erőt adó szolidaritás; hiszen nem is volt már erő egyikükben sem.
Szeretetre méltónak mutatja be a vidéki közép- és kisnemesek társadalmát: értik a szép életet, a szépen szeretés finom és természetes módját. A maguk kis világát alakítgatva a vármegyén, úgy érzik, hogy politikát csinálnak. Egyetlen hibájuk, hogy nem életrevalóak többé, és ez már magában is hordja büntetését: el is pusztulnak, eltűnnek, széthullanak. A széthullásnak sokféle módját mutatja be. Van, aki véglegesen lezüllik, csavargóvá válik; más józan tisztviselő lesz Pesten, a zöme pedig igyekszik elhelyezkedni a vármegye familiáris hivatalaiban. De már itt sem hangadók többé, egészen más, új emberek törnek az élre. Akik még tartják magukat, azok sem életrevalóak már. Elmaradtak vagy fél századdal, a megyebálakon már parlagiasnak tűnnek fel. Érezzük, hogy az ő sorsuk is be fog teljesülni. Egyre lejjebb süllyednek majd, vagy felemelkednek, utolérik a többit, és akkor ők is az erjedés szélére jutottak. Tönkremegy az újításokkal kísérletező, szociális eszmékért harcoló földesúr is, éppen véghezvihetetlen tervei teszik tönkre. Halálra van ítélve az egész osztály. Tüneti kezelés nem gyógyíthatja. De még azoknak is pusztulniuk kell, akik csak később dörgölőztek ehhez az osztályhoz, ha kezdetben pályájuk fölfelé ível is.
A regénynek talán az a legszebb része, amikor utoljára, mintegy búcsúzóul megjelenik a letűnő világ visszfénye. Magdolna már öregedő asszony, amikor névnapja, egy régi udvarlója, hajdan gazdag birtokos, akkor már a tönk szélén álló ember borral, dallal, cigánnyal köszönti, és régies ízű, gáláns bókokkal udvarol volt szerelmének. Ez a kis történet bearanyozza az asszony életének alkonyát, olyan, mint a kései, szép, őszi verőfény, amilyen éppen azon a reggelen is volt.
Mária évei-ben már egy kisebbnek látszó társadalmi problémát akar megoldani az írónő, ez mintegy az érem másik oldala a Színek és évek-hez. A Színek és évek Magdolna asszonya egy helyt azt mondja, hogy lányait független életre akarja nevelni: legyenek orvosok, tanárok, hogy maguk irányíthassák az életüket. E második regény hősnője tanárnő. Társadalmi problémája a társtalanság. Az előbbi könyvében egy társadalmi osztály omlott össze, itt egy végzetesen egyedül maradt lány töri össze magát, és végül is öngyilkos lesz. Az egyetemen, a kollégiumban magas szellemi igényekkel nőnek fel a tanárnőjelöltek; érdeklődésük legfőbb tárgya az irodalommá, művészetté szublimált szerelem. Ez mindennapi beszédük tárgya, holott még egyikük sem kapott egy igazi csókot sem. Társnői közül éppen Mária esett bele legjobban a szerelem könyvkomplexusába. Levelezni kezd ismeretlenül egy híres íróval, és amikor hosszú idő után felkeresi az írót lakásán, örül, hogy nem történik közöttük semmi, de később ezt vereségnek érzi. A képviselővel, a főispáni titkárral, egy tanártársával, akinek később menyasszonya is lesz, szintén csak szavakból és képzelődésből áll a szerelme. De a valóság olyan messze esik attól, ami az ő elképzelése[287]iben él, hogy nem tudja megszerezni a végső elhatározáshoz szükséges indítóerőt. Közben egyre jobban körülveszi a magány; nem lehet sokáig eredményesen védekezni a környezet hatása ellen, a legnagyobb eredmény legfeljebb a szikkadt elvonulás. Távol van a valóság az ábrándoktól, és amikor egyszer elindul, hogy a szerelem területén erővel, akarattal megpróbálja megalkuvások árán is közelebb hozni a kettőt, a véletlen is ellene van. Minden összezavarodik lelkében, ott kószál a „Hídavatás” Margit-hídjánál, és ő is a hűs hullámokba veti magát.