Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Folyóiratok

Vissza

Kalangya, XII. évfolyam (1943. június 15) 6. szám

Muhi János: Mezőgazdaságunk helyzete
A Kecskeméten székelő Duna–Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara most adta ki évi jelentését az 1942. évről, amely nemcsak a Kamarának a mezőgazdálkodás minden ágára kiterjedő széleskörű munkájáról ad tájékoztatást, hanem a magyar mezőgazdaság általános helyzetéről is. Annál figyelemreméltóbbak a kamarai jelentés megállapításai, mert köztudomású hogy mezőgazdasági termelési rendszerünkben a háborús szükséglet kielégítését célzó kormányintézkedések nagyméretű változásokat idéztek elő, amelyek mélyen belenyúlnak a gazdák munkájába és a gazdasági üzemek életébe. A kamarai jelentés bevezetőben az ország mezőgazdaságának általános helyzetével foglalkozik és leszögezi, hogy a háborús célok szolgálata hozza magával a mezőgazdasági termelés korábbi teljes szabadságának mindinkább fokozódó korlátozását. Ezek a korlátozások nemcsak a termőterület mikénti felhasználását írják elő, hanem vonatkoznak a termelt javak forgalomba hozatalára és azok fogyasztására is. A közellátás problémája az általános érdeklődés első vonalába került és az állam ezért követeléseket állít fel a gazdával szemben. Előírja, hogy a mezőgazda mit termeljen s a szabad piacról a kötött értékesítés terére szorítja a termelőt. Ezek a rendelkezések alapjaiban változtatják meg a termelő helyzetét. A mezőgazdasági termelvények piacán ma túlkereslet van s ezért az állam minden módon igyekszik biztosítani a többtermelést, sőt az ellenőrzés odáig megy, hogy aki nem jól gazdálkodik, azt az állam kimozdíthatja földjéről. Nagy feladatokat ró a gazdaközönségre a minimális beszolgáltatás előírásának elvén felépülő beszolgáltatási kötelezettség, amely eleve megállapítja, hogy az egyes termelvényekből mennyi az a legkisebb mennyiség, amelyet a gazda beszolgáltatni köteles A beszolgáltatási kötelezettség mellett a gazdákat legközvetlenebbül az árkérdés érinti. Jogos kívánsága a gazdaközönségnek, hogy a mezőgazdasági termények árait hozza a kormányzat összhangba az ipari termékek áraival. A Kamara ilyen irányban hangot ad a gazdák kívánságának, és javasolja, hogy a jól beszolgáltató gazdaságok prémiumként iparcikkeket kapjanak, éspedig a háború előtti átlagárak alapján felállított átszámítási kulcs figyelembevételével. A mezőgazdasági termelés ezen egészen új rendszere váratlanul és felkészületlenül érte a magyar gazdatársadalmat, s ezért kezdetben zökkenők voltak. Ez a rendszer hosszabb ideig fog tartani, hiszen számolni kell azzal, hogy a háború szerencsés befejezése után is még évekig fenn kell tartani. A gazdaközönségnek nagy gondot okozó problémája a takarmánykérdés megoldása. Állatállományunk fenntartásához és átmentéséhez elsőrendű érdekek fűződnek, s a gazdának az okozza a legnagyobb fejtörést, hogy a mezőgazdasági beszolgáltatási rendben hogy tudjon elegendő szántóföldi területet biztosítani takarmányozási célokra. A magyar mezőgazdasági életben az említett és háború szülte helyzet figyelmen kívül hagyásával is új korszak kezdődik a mezőgazdaság fejlesztését célzó törvény gyakorlati megvalósításával. Munkába állították a községi gazdasági elöljárókat, egész sor különböző termelés-elősegítő akció indult meg, a szakoktatás pedig soha nem tapasztalt méreteket öltött stb.
A Kamara széles körű tevékenységéről figyelemre méltó adatokat közöl az évi jelentés. A Kamara hitelszövetkezete hathatós módon segíti elő a mezőgazdaság hitelproblémáinak megoldását. Az elmúlt évben Bácskában is megkezdték a szervezőmunkát. Bácska talajviszonyai ismeretlenek, ezért több helyen megvizsgálták a talajt, és szaktanácsot adtak trágyázási és növénytermesztési kérdésekben. Bács megye délnyugati részében tanulmányozták az ottani szikes területeket, és megkezdték azok javítását. A Kamarának 136 holdas kísérleti telepe van 70 holdas gyümölcsössel és 20 holdas szőlőgazdasággal A birtok mellett kertmunkásképző iskola működik, amelybe ez év tavaszán 40 tanulót vettek fel, míg az elmúlt iskolaév végén 29 képesített kertmunkás hagyta el az iskolát. Kertmunkásokban nagy a kereslet, és így a végzett tanulókat könnyű elhelyezni. A Kamara bácskai kirendeltsége élénk tevékenységet fejtett ki. A növénytermelés terén odahat, hogy az itt meghonosodott, egyoldalú termelési rendszert megváltoztassa, és szorgalmazza az annyira fontos takarmánytermesztést. Kísérleti gazdaságokat [282] állított fel, műtrágyakísérleteket végeztek, és szikjavításra cukorgyári mésziszapot bocsátottak a gazdák rendelkezésére. Az állattenyésztés terén is megtették a szükséges lépéseket. Öt juhtenyésztő mintaközséget szerveztek. Megindították a baromfitenyésztő- mintaközségek szervezését, tanfolyamokat rendeztek, és csibeakciót hajtottak végre. Megszervezték a siló-, trágyatelep-, kukoricagóré-, baromfiól- és gépakciót. Körülbelül 30 helyen alakítottak új gazdakört, és előkészítették egész sor őstermelőszövetkezet megalakítását. A topolyai mintajárás megszervezése nagy lépésekkel haladt előre. A Kamara úgy a visszatért Bácskában, mint anyaországi területén takarmányvetőmag-, talajoltási-, kettős termesztési-szikjavító-, állattenyésztési-, silóépítési- és trágyatelep-építési akciókat hajtott végre. A végzett munka nagyságát mutatja, hogy a Kamara az elmúlt évben 245 új silót, 114 trágyatelepet, 90 baromfiólat létesített. A gyümölcs- és szőlőtermelést is előbbre vitte ez a munka. Gyümölcscsomagoló csarnokokat állítottak fel, hűtőházakat és zsizsiktelenítőket létesítettek.
A gazdák továbbképzése érdekében nagyszámú és a mezőgazdasági termelés minden ágára kiterjedő tanfolyamokat rendeztek. Elősegítette a Kamara a gazdák gyümölcs-, paradicsom-, paprika- és hagymatermésének értékesítését, támogatta a népfőiskolákat, akciót vezetett a méhészet fejlesztése érdekében, előmozdította a háziipart, és a gazdaközönségnek rendelkezésére állt minden ügyes-bajos ügyében.
A 20 éves Duna–Tisza-közi Mezőgazdasági Kamarának ez a jelentése is bizonyítéka annak, hogy az ország ezen egyik legjelentősebb mezőgazdasági érdekképviselete nagyvonalú és eredményes munkát fejt ki.