Folyóiratok

Kalangya, X. évfolyam (1941. március) 3. szám

Szemlér Ferenc: Tűzijáték

Talán öt éves ha lehettem.
A segesvári fák alatt
lestem a messzeségbe sikló
szeptemberi madarakat.
A konyha táján kacarásztak
s ezért nagyapám dörmögött.
Nagy-lyukú szűrőn át: az alkony
becsurgott a lombok között.
Amint följebb szállott az árnyék,
mind tömörebbnek tűnt a ház,
akár egy óriás komondor,
mely pihenve is ránk vigyáz.
Körülötte a lanyha este
futó zajoktól lett meleg,
valamit vártunk s vitatkoztunk
egymásközött mi gyermekek.
Oly könnyű volt a lég, a világ
mint egy hajó úszott vele,
Segesvár, Erdély, Magyarország
volt a világ három neve.
Veszélyre, bajra ki se gondolt,
örvendeztünk, mert a hegyen
tűzijátékra készülődtek
s alig vártuk, hogy meglegyen.
Az égre hirtelen egy kígyó
szaladt fel, villó fényt vetett
s a fák alól merengve nézték
magyar urak s víg gyermekek.
Aztán kihunyt a fény – az éjben
csak apró, szikrás kacajok
villantak át, a száraz villám
az ég alján épp így ragyog. [143]
Az égbolt, mint egy roppant rózsa,
csillag harmattól volt nehéz,
olyan volt, mint egy tűzijáték
és gyorsan eltűnt az egész.