Folyóiratok

Kalangya, IX. évfolyam (1940. január) 1. szám

Berényi János: Tiszta kézfogás

Messzebbről, mint az első virradattól
az utolsó naplemente,
elküldöm hozzád
egy-két alig emelkedő érverésem egy sorát,
fáradtan, édes kicsi lányom, olyan fáradtan,
mint ahogyan az álmodó vesződik
egy öntudatlan mozdulat ingerével.
A fájás így nem is fáj, a vérhullás se rémít,
de egy fekete gondolat
elhűtlenkedik az elalvó vágytól,
kóbor útra kel,
kiolt az égen minden harmatos csillagot
és az iszonyú, világtalan térség közepén
megpendíti édesen az ezüstívű hárfát
magának, neked és nekem,
s a vágyakozás drága örömével dalolja,
hogy milyen gazdag még az is,
aki csak búcsúztat, temet és elsirat téged. [12]